Közös horváth-magyar célok valósulnak meg a Dráva mentén

megosztás:

Fotó: Sipos Alexandra/WWF MagyarországEgy évvel ezelőtt Ausztria, Olaszország, Szlovénia, Horvátország és Magyarország küldöttei nyilatkozatot írtak alá arról, hogy biztosítani kell annak feltételeit, hogy a Dráva folyó ökológiai értékeit és adottságait megőrizhessük a jövő nemzedékek számára. Erre a konszenzusra alapozva a csütörtöki magyar-horvát kormánytalálkozón a két ország deklarálta annak tényét, hogy megkezdi a közös, UNESCO által elismert Duna-Dráva-Mura bioszféra rezervátum megalapításának folyamatát.

 

 

 

 

A WWF üdvözli ennek a megállapodásnak az aláírását, hiszen a helyi civil szervezetekkel együtt a WWF javasolta a határon átnyúló természetvédelmi terület megalapítását. A Dráva és a Mura mente, valamint a Duna-Dráva folyók torkolatvidéke olyan ritka és veszélyeztetett madárfajoknak ad otthon, mint a rétisas, a kis csér, vagy a fekete gólya. Az ártéri erdők, a holtágak és a kavicszátonyok egyedi jellegzetességei a három folyó érintett szakaszainak. Pontosan ezért tartja a 630.000 hektár természetvédelmi terület közös irányítás alatt álló működését különösen fontosnak a szervezet. Nemrég itt húzódott a Vasfüggöny, melynek leomlása után két évtizeddel most valós lehetőség van arra, hogy a társadalmi és természetvédelmi igényeket egyaránt szem előtt tartó folyamatok induljanak el.

 

 

 

 

Fotó: Sipos Alexandra/WWF MagyarországA WWF számára a találkozó jelentőségét hangsúlyozza, hogy az eseményen részt vett LI Lifeng, a WWF vizes élőhelyek védelmével foglalkozó csapatának nemzetközi vezetője, aki elismerő oklevelet adott át a két Kormányfőnek. 
"A bioszféra-rezervátum létrehozása egész Európában mintát nyújthat az országok közötti sikeres együttműködésre. Reményeink szerint a bioszféra rezervátum megalapításának kezdeményezéshez hamarosan csatlakozik a többi érintett ország, Szlovénia, Ausztria és Szerbia is." - mondta Lifeng.

 

 

 

 

A határon átnyúló természetvédelmi terület kezdeményezése, valamint a vízerőmű építési tervek, és a folyómederből való kavicskitermelés elleni fellépés a civil szervezetek közötti hatékony összefogást példázza. A Dráva Szövetség, a horvát Dravska Liga és Zelena Akcija, valamint a német Euronatur szervezet és a WWF egyaránt sokat dolgozott azért, hogy a Dráva mentén közös célok valósuljanak meg.

 

 

 

 

"Reméljük, hogy a nyilatkozat aláírása után a közös bioszféra rezervátum megalapítását egy éven belül kihirdetik. Ez biztosíték lehet arra, hogy a térségben a két ország új alapokra helyezze a vízgazdálkodással és egyéb nemzetközi kötelezettségekkel járó feladatok megoldását." - nyilatkozta Figeczky Gábor, a WWF Magyarország természetvédelmi igazgatója.

 

 

 

 

Fotó: Sipos Alexandra/WWF MagarországA deklarációt a gyakorlatban akkor lehet eredményesnek nevezni, ha elérjük, hogy az érintett folyók jó ökológiai és vízminőségi állapotban lesznek 2015-re. A Dráva hazai szakaszán jelenleg is zajlik kavicskitermelés, annak ellenére, hogy természetvédelmi területről van szó. Ennek gyakorlatát a jövőben felül kell vizsgálni, amire jó alkalmat ad az, hogy kormány szinten adtak hangot a természetvédelmi célok elsőbbségének, és hogy az engedélyek 2010 májusában lejárnak.

 

 

 

 

"Reméljük, hogy a Dráva vízi világa a jövőben csak a vízitúrázók, és a sétahajók számára lesz megközelíthető, a Dráva mentén élők pedig a bioszféra rezervátum nyújtotta lehetőségekre alapozva tudják építeni a jövőjüket." - tette hozzá a Figeczky Gábor.
   

 
 

Önkéntes nap 2012.06.08Panda tábor Nagykőrös 2011 augusztusDuna Nap

9.

1.

3.

4.

13.

16.

8.

7.

1.

6.

4.

2.

5.

2.

4.

9.

1.

6.

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Támogass!

Kövess minket a Facebookon is!