Lujzamajorban köszöntötte a tavaszt a Panda Klub!
A Panda Klub tagjaival a Velencei-hegységben kirándultunk. Bepillanthattunk a solymászat gyakorlati munkájába, és meg is hallgathattuk, régen a solymász hogyan vadászott madaraival. Ma már inkább csak hobbi ez a mesterség, azaz „vérbeli” vadászatra nem használják, de a madarak betanítása, a felszerelés párszáz éve változatlan. A bemutatón papírsárkány segítségével röptettük fel a „csalit”, amit szaknyelven bábunak neveznek, erre volt erősítve a tápláléka. A madár spirál alakban repült egyre feljebb és feljebb, mire elérte a bábu magasságát. Rávágott, majd a zsákmánnyal a földre ereszkedett, ott kezdte megenni. A betanítás során jutalomfalatot használ a solymász, ezzel tudja biztosítani, hogy madara később is mindig visszatérjen hozzá.
A solymászat után aki akarta, kipróbálhatta, milyen a sólymot tartani a kezén – természetesen a solymászkesztyűben, nehogy a madár karma megsértse a kezét.
A bemutató a Rovákja-patak melletti legelő szélén zajlott. A villanypásztorral kerített területen 3 szelíd bivalyt lehetett megsimogatni vezetőnk segítségével. Utána a patak duzzasztásával kialakult tavat kerültük meg, láttuk a legelésző szürkemarhákat, majd benéztünk az erdőbe, ahol már nyíltak a húsos som sárga pompom-szerű virágai, és a védett kisvirágú hunyor is zöldellt. Láttunk még ibolyát, a salátaboglárka aranysárga virágait, és az árvacsalán fajok is jelzik: itt a tavasz!
A túra végén vezetőnk házigazdaságában megnéztük a rackabárányokat, az őshonos magyar kendermagos kopasznyakú tyúkokat és kakasokat és fodros tollú magyar ludakat. Megkürtolhattunk 4-féle mézet és a kitűnő fűszerezésű szürkemarha szalámit.
Ha még nem vagy Panda Klub tag, csatlakozz, hogy a következő érdekes programról ne maradj le!
Képek a túráról itt!










