Archívum

Veszélyben a Mekong folyó delfinjei

2011.08.16.

A WWF legújabb tanulmánya szerint a veszélyeztetett Irrawaddy delfinek száma a Mekong folyóban mindössze 85. Ennek egyik oka az lehet, hogy a borjak túlélési aránya igen alacsony. Kutatók azt jósolják, hogy az egyébként is kisszámú populáció rövid időn belül végleg eltűnhet. 

Úton az Állatsereg - Miskolc

2011.08.10.

Idén ünnepli 50. születésnapját a WWF, a világ egyik legnagyobb természetvédelmi szervezte. Az alapítvány magyarországi csapata pedig immáron 20 éve küzd a hazai természetvédelemért. Ehhez a két jeles dátumhoz kapcsolódóan a WWF és a szintén 20 esztendős Szerencsejáték Zrt. kiállítás sorozatot indított. A tárlaton veszélyeztetett állatfajok képei láthatók, és a két szervezet együttműködéséről is olvashatnak az érdeklődők. A kiállítás a budapesti Gödör Klubban nyílt meg június végén, a nyár és az ősz folyamán pedig utazókiállításként az ország több nagyvárosába is ellátogat. Első helyszínünk Győr volt, most pedig Miskolcra érkezett a tárlat. Itt augusztus 8. és 21. között a Szinva teraszon tekintheti meg minden érdeklődő a csodálatos fotókat.

Zöldítő program - Negyedik állomás

2011.08.04.

Már javában zajlik a WWF és a Naturaqua Zöldítő programja, de még nem késő csatlakozni. Következő állomásunk veszprémi Völgyikút park.

Már javában zajlik a WWF és a NaturAqua Zöldítő programja, de még nem késő csatlakozni. Következő állomásunk a Városliget.

Széldöntés Nagykőrösön

2011.08.03.

Július 19-én komoly esőzés volt Nagykőrösön, majd július 20.-án ugyanitt hatalmas vihar csapott le. A felhőszakadás komoly széldöntéssel járt. Kár esett a városi parkokban, valamint a környező erdőkben és faültetvényeken.

Ritka gibbonokat fedeztek fel

2011.08.03.

Veszélyeztetett gibbonok reggeli "szóváltását" figyelve a vietnámi hegyekben a természetvédelmi szakemberek 455 főemlőst számoltak össze.

Veszélyeztetett gibbonok reggeli "szóváltását" figyelve a vietnámi hegyekben a természetvédelmi szakemberek 455 főemlőst számoltak össze.

Indiai lótusz Szegeden

2011.08.03.

Virágzik a buddhisták szent növénye az indiai lótusz a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében; az intézmény ebből az alkalomból Lótusz napokat is szervez, amikor a látogatók nemcsak a csodaszép növényt ismerhetik meg, hanem számos művészeti és kulturális program is várja őket.

Virágzik a buddhisták szent növénye az indiai lótusz a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében. A csodálatos növényeket egészen szeptember elejéig megcsodálhatják az érdeklődők. 

Utazz könnyedén

2011.08.02.

Akár munkába, nyaralni vagy csak egy egyszerű bevásárlásra mész az, ahogy odáig eljutsz - és amit ott csinálsz - nagy hatással lehet a környezetre. A WWF most néhány tanáccsal szolgál, hogyan csökkentheted a káros hatásokat.

Szomorú hír a Nemzetközi Tigris Napon

2011.07.29.

A napokban az indonéziai Szumátra szigetén egy vadász csapdájába esett tigris halálát hozták nyilvánosságra a hatóságok. Ez a hír különösen szomorú, hiszen ma ünnepeljük a Nemzetközi Tigris Napot.

A napokban az indonéziai Szumátra szigetén egy vadász csapdájába esett tigris halálát hozták nyilvánosságra a hatóságok. Ez a hír különösen szomorú, hiszen ma ünnepeljük a Nemzetközi Tigris Napot.

Úton az állatok – kiállítás sorozat

2011.07.27.

Megnyitotta kapuit Győrben a WWF kiállítása. A plakátokon hazai és külföldi állatfajok fotóival találkozhatunk!

Úton az állatsereg

2011.07.25.

A WWF és a Szerencsejáték Zrt. nagysikerű állatvilág kiállítása útra kel és az év hátralévő részében az ország számos nagyvárosába ellátogat. Első helyszínünk Győr városa lesz.
 
A WWF és a Szerencsejáték Zrt. nagysikerű állatvilág kiállítása útra kel és az év hátralévő részében az ország számos nagyvárosába ellátogat. Első helyszínünk Győr városa lesz.

1 ...4 5 6 7 8 9 10 11 12 ...22
 
Üzleti Klub Találkozó és Szimpózium 2012Táblaavatás - Naplás-tóWWF Föld Órája 2012

11

2

5

12

7

1

9

4

5

3

8

2

14

15

10

6

16

4

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Támogass!

Kövess minket a Facebookon is!