Pandázz velünk!

megosztás:

Remek évet töltöttünk együtt tavaly a Panda Klubban. Idén igyekszünk ezt felülmúlni, hiszen olyan különleges programokat tervezünk, mint kenuzás, sólyomröptetés és szarvasbőgés. Tarts velünk, csatlakozz a Panda Klubhoz 2011-ben is.
Hogy mi minden történt tavaly? Kirándultunk a Budai-hegységben Gálhidy László kollégánk vezetésével. Jártunk a Dinnyési Fertő területén, - a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, ahol távcső segítségével fehér gólyákat és récéket kémleltünk, sünit mentettünk, a gyerekek pedig külön feladatot kaptak vezetőnktől. Felmásztunk a kilátóba, ahonnan csodálatos kép tárult elénk, majd végül friss kecsketej kortyolgatásával fejeztük be a napot.
Másik izgalmas programunk a Nagykőrösi pusztai tölgyesekhez vezetett, ahol a kellemes kirándulás során a Pálfája, ez a ma is élő tölgyóriás várt minket.  Útközben szedret majszoltunk és szemügyre vettük az erdő-mező lakosságát.
Az évet egy karácsonyi bulival zártuk, ahol Panda Klub + tagjainkat láttuk vendégül és átadtuk Az év adományozója díjat.
A különleges programok mellett klubkártyát is adunk tagjainknak, ami kedvezményes belépésre jogosítja tulajdonosát többek között állatkertekbe, a nemzeti parkok területére, a Tropicariumba.
A WWF Magyarország Panda Klubtagjai nemcsak kapni, de adni is szeretnek. Az éves tagdíj befizetésével az értékes programokon való részvétel mellett számukra az is fontos, hogy a befizetett támogatással egy jó ügy mellé állnak. Hiszen a világ legnagyobb természetvédelmi szervezetének hazai képviseletének a munkáját segítik. 
A WWF szerte a világon több mint 90 országban, több millió taggal küzd a biológiai sokféleség megőrzéséért, a környezeti szennyezések csökkentéséért és a természeti erőforrások hosszú távon fenntartható használatának elősegítéséért.
Ne hezitálj, csatlakozz a Panda Klubhoz vagy újítsd meg tagságod!
A Panda Klub 2011-es programjairól itt olvashatsz bővebben: Programok 2011

Palánták ProgramTáblaavatás - Naplás-tóÖnkéntes nap 2012.06.08

5

2

6

2

6

8

4

7

3

6.

7.

12.

10.

8.

16.

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Támogass!

Kövess minket a Facebookon is!