Duna-túra

megosztás:

Duna túra
A Duna-túra 2006. június 5-én indult Dunakilitiből. A WWF akkori igazgatója, Márkus Ferenc azért vállalkozott a 450 km-es túrára, hogy felhívja a figyelmet a Duna természeti értékeinek jelentőségére. A Túra 22 napján számos Duna élővilágával foglalkozó szakember és lelkes Duna menti lakos csatlakozott az igazgatóhoz, akinek így nem egyedül kellett megtennie az embert próbáló távot. A virtuális Duna barangolók weboldalunkon kísérhették figyelemmel a történéseket, a Duna színes élővilágát naponta frissülő képgaléria mutatta be. Sok érdekességgel szolgáltak az éppen aktuális napi Duna-szakaszhoz kötődő történetek, amelyek a Duna egykori jellemzőit és mai állapotát mutatták be. 
A Duna túrához kapcsolódóan aláírásgyűjtő-akciót szerveztünk, amivel ráirányítottuk a figyelmet arra, hogy a Duna hajózhatóságának fejlesztése milyen veszélyeket rejt magában. A több mint 12000 aláírást a túra után átadtuk a közlekedésért felelős minisztérium képviselőjének. 
„Már hónapok óta készülök erre a túrára, rendszeresen gyalogolok nagy távokat. Szeretnék átfogó képet kapni, milyen állapotban van most a Duna Magyarországon, megmutatni, hogy mit veszíthetünk, ha mindig csak elveszünk tőle, nem kíméljük. Bízom benne, hogy kezdeményezésemhez sokan csatlakoznak…” – fogalmazott a túra kezdőnapján Márkus Ferenc.
A Duna Túra során az index főoldalán blogot üzemeltettünk, számos helyi programot szerveztünk, a szimpatizánsok ajándéktárgyak megvásárlásával, vagy akár egy-egy folyamkilométer jelképes örökbefogadásával támogathattak minket. A figyelemfelkeltő akció és a számos média megjelenés 2006 nyarán egy rövid ideig a figyelem középpontjába helyezte a Dunát.  A WWF ezt követően is folytatta a folyó természeti értékeinek jelentőségére felhívó kampányait, melyről a Duna Napi események menüpontban olvashat.

Fotók Madárbarát munkahelyNagy Ugrás 2017 - HerendMission ImPanda vetélkedő a Föld Napján

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy értesüljön aktualitásainkról, sikereinkről, nyereményjátékainkról!

Kövess minket a Facebookon is!