Ültess egy tölgyfát!

megosztás:

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a WWF idén is megrendezi immár hagyománynak számító önkéntes napját a Nagykőrösi Pusztai Tölgyesek LIFE projektterületen. Az önkéntes programot november 11-én tartjuk, csatlakozva a WWF International 11-11-11 nevű nemzetközi kezdeményezéséhez, amely összegyűjti, hogy 2011.11.11-én 24 óra alatt ki mit tesz a természet védelméért. Mutassuk meg a világnak, mi mit teszünk!
A pusztai tölgyesek megvédésében idén háromféleképpen segíthetnek az önkéntesek:
Elsőként lehetőség van kocsányos tölgy makkültetésre. Az elültetett makkokból tölgycsemeték majd felnőtt tölgyfák fejlődnek, pótolva a hiányzó fákat a pusztai tölgyesben. 
Aki inkább kreatív oldalát szeretné megcsillogtatni, az részt vehet a Pálfája Oktatóközpont kertjében a szabadtéri tapintópálya felújításában. A természetes anyagokból készülő tapintópálya az évente idelátogató több ezer gyereknek segít játszva megismerni az erdő világát. 
Ha pedig valaki igazi terepi feladatra vágyik, az rész vehet a strázsa-hegyi tanösvény kijelölésében. Nagykőrösön a Strázsa-hegy ad otthont a kizárólag a Duna-Tisza-közén élő, gyönyörű virágnak, a tartós szegfűnek. Az ösvény kijelölésével ezt a ritka virágot a letaposástól megvédjük.
A program 10-kor kezdődik és körülbelül 15 óráig tart majd. A helyszín Nagykőrös, Pálfája erdő, Csókás-erdő és Nagyerdő. Az előrejelzés szerint száraz, hűvös időnk lesz, ideális egy kis szabadtéri tevékenységhez.  
Időpont: 2011. november 11. 10:00-15:00
Helyszín: Nagykőrösi Pusztai Tölgyesek Natura 2000 terület
Találkozó: 2011. november 11., 10:00, nagykőrösi vasútállomás (odautazás egyénileg, autóval vagy vonattal)
Jelentkezés: 2011. november 8-ig az onkentes@dinpig.hu címen
Jelentkezz mielőbb, mert a résztvevők száma korlátozott, és a jelentkezőket a beérkezés sorrendjében regisztráljuk! 
Feltétlenül írd meg, hogy hányan jönnétek, honnan és milyen közlekedési eszközzel (autó, vonat, busz) érkeztek, hogy a vasútállomástól az erdőbe történő kijutást meg tudjuk szervezni! 
A jelentkezőknek a végleges programot és minden szükséges információt e-mailben elküldünk. Nagyobbacska gyerekeket és kutyát is hozhattok. 
Várunk szeretettel!

TetraPak kiállításÁllatvilág kiállításÉpületenergetikai Kerekasztal 2011.06.27.

5

2

9

7

10

14

9

10

1

3

2

7

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Kövess minket a Facebookon is!