Szakmai párbeszéd az erdőkért

megosztás:

Sikerrel zárult a WWF Magyarország, az Europa Media Nonprofit Kft. és partnerei által szervezett Élő Erdő konferencia Sopronban. A szakmai rendezvényen jelenlévő több mint 200 résztvevő egyetértett: a Natura 2000 célok elérése közös felelősség, amelyet csak szoros együttműködésben lehet magasabb szintre emelni.

A Élet az erdőben projekt keretei között megrendezett nemzetközi konferencia fókuszában a Natura 2000 területeken folyó erdőgazdálkodással és erdőkezeléssel kapcsolatos szakmai tapasztalatok megvitatása megosztása, megvitatása állt. „A külföldi és hazai előadók magas színvonalú, gondolatébresztő előadásai, a szekcióbeszélgetések és terepi programok valóban azzá tették a találkozót, aminek a szervezők szánták: érdemi fórumnak, melyen az egyes érdekcsoportok valódi párbeszédet folytathattak egymással az erdőgazdálkodást érintő kérdésekről” – emelte ki Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

Elmondta: „jelentős előrelépés, hogy az olyan természetvédelmi kezeléssel kapcsolatos fogalmak, mint például a holtfa vagy a mikroélőhelyek egyre inkább a szakmai szóhasználat részévé válnak. Mindez megfelelő alapot teremt a természeti értékek eredményesebb megrőzéséhez és fejlesztéséhez.”

A magyar, lengyel, szlovén, német, osztrák és uniós szintű előadók számos aspektusból vizsgálták a Natura 2000 erdők kezelését. A résztvevők gyakorlati példákon keresztül átfogó képet kaptak a természetvédelmi célkitűzések érvényesítésének gyakorlatáról, azok erdőgazdálkodásba való integrálásáról. Részletekbe menően bemutatták a Natura 2000 értékek erdőgazdálkodás során való megőrzésének lehetőségeit, az elérhető természetvédelmi célú fejlesztéseket és támogatási rendszereket, valamint alkalom nyílt egyes jogszabályi kérdések megvitatására is.

Bódis Pál, az Élet az Erdőben projekt koordinátora összegzésében felhívta a figyerlet arra, hogy a téma súlyát és jelentőségét mutatja a megjelent nagy számú neves hazai és külföldi szakember az erdészeti, természetvédelmi és tudományos területekről. Hozzátette: „a konferencia sikerességéhez az is nagyban hozzájárult, hogy az erdészképzés alma matere, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara házigazdaként fogadta a szakmai fórumot.”

Egyetemi hallgatók számára a „Természetes Erdeinkért Pályázat” biztosított lehetőséget a Natura2000 erdők kezelésével kapcsolatos tudományos munkájuk bemutatására. A pályaművek a természetközeli erdőgazdálkodás, a közösségi jelentőségű fajokkal és élőhelyekkel kapcsolatos természetvédelmi célú erdőkezelés, illetve a Natura 2000 társadalmi és jogi kérdéseit járták körbe. A győztesként kiemelt pályázók részt vehetnek egy kétnapos küldföldi tanulmányúton, amelyen a Közép-szlovákiai régió erdeinek erdészeti, természetvédelmi gyakorlatát és kihívásait ismerhetik meg.

Az előadásokról készült videófelvételek és a hallgatók pályaművei hamarosan elérhetők a projekt honlapján, a www.lifeinforests.eu címen.

 

 

 

Fotók Palánták Program KirándulásDuna Nap2015 Víz világnapja

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy értesüljön aktualitásainkról, sikereinkről, nyereményjátékainkról!

Kövess minket a Facebookon is!