Már 28 európai bölény barangol szabadon a Déli-Kárpátokban

megosztás:

Fotó: David LawsonKontinensünk legnagyobb szárazföldi emlőse, az európai bölény, egy éve visszatért régi élőhelyére a Déli-Kárpátokban. Most, egy évvel később, az állatok száma megduplázódott, miután június 12-13-án másodszor is sor került néhány példány szabadon engedésére. Az esemény újabb lépést jelent a szabadon barangoló bölények életképes populációjának létrehozásához itt, ezen a nagy kiterjedésű Natura 2000 területen. Ahogy a szabadság kapui készültek megnyílni, egy bölénybika már ki is tört, és belevetette magát a vadonba. Büszkék vagyunk erre a pillanatra, hiszen azt jelezte, hogy az állatok hallják a vadon szavát, és alig várják, hogy felfedezhessék új környezetüket.

Őexcellenciája Matthijs van Bonzel, a Holland Királyság romániai nagykövete, Petru Vela, Örményes község polgármestere, Wouter Helmer, a Rewilding Europe egyesület visszavadítási programjának igazgatója, Joep van de Vlasakker, a Rewilding Europe vadbiológiai tanácsadója, valamint Adrian Hagatis, a Rewilding Europe Déli-Kárpátok csoportvezetője együtt nyitották meg a kaput, melyen kilépve a bölénycsorda belevetheti magát a vadonba. Az állatok „félig szabad” állapotba kerültek, ami azt jelenti, hogy akkor hagyják el a bekerített területet, amikor akarják.

Június 12-én pénteken 5000 km megtétele után – mely különösen nagy logisztikai kihívást jelentett – 14 bölény érkezett a Déli-Kárptokhoz tartozó Szárkő-hegységbe. A második bölénycsorda tagjai hat különböző svájci, németországi, belgiumi és franciaországi állatkertből és vadvédelmi központból lettek áttelepítve. Négy bölény egészségügyi és adminisztrációs okok miatt nem csatlakozhatott az utazáshoz. A belgiumi Bellewaerde állatkert egyik nőstény bölénye a vemhesség előrehaladott állapotában volt, ezért úgy döntöttek, hogy az állatot borjával együtt majd a következő alkalommal engedik szabadon.

Az első csorda, melyet 2014 májusában engedtek szabadon, jól alkalmazkodott a területhez. Vadőrök és kutatók egy évig megfigyelés alatt tartották a bölényeket, és örömmel jelenthetjük, hogy az állatok „újra azonosultak a bennük élő vadállattal”. Visszanyerték képességeiket a természetben való túléléshez és sikerült működő közösséget létrehozniuk.

Az összes új bölény egészséges; minden nehézség nélkül foglalták el helyüket egy mintegy 4 ha-os bekerített területen, ahol alkalmazkodhatnak a környezethez és kialakíthatják közösségüket, majd innen kerülnek át egy szomszédos, 150 ha nagyságú területre, félig szabad Fotó: Sancez Lopeállapotba. A kapunyitás előtt azonban egy bika kitört az új csordából a szabadság felé, így ő lett az első bölény, mely több mint 200 év után szabadon barangolhat a Bánságban. Ez a különösen aktív viselkedés valószínűleg a hosszú utazás és az új terület felfedezésének lehetősége miatti stressznek tudható be.

Ha az első és a második bölénycsorda is kisétál a kapun, többé már nem gondozhatják őket. Teljes mértékben a természetes ökoszisztéma részévé válnak a Natura 2000 hálózathoz tartozó, 59 000 ha-os Szárkő-hegység területén, amely fontos mérföldkő a legendás állatfaj jelenleg is tartó visszavadítási folyamatában.

Mielőtt a bölények megérkeztek, jó néhány eseményre került sor. A WWF Románia és a Rewilding Europe Egyesület elindítottak egy visszavadítási kezdeményezést a Déli-Kárpátokban; kiállítást nyitottak meg; tárgyalásokat tartottak a területen lévő falvak újjáépítéséről; valamint számos gyerekprogramot is szerveztek. Örményes lakossága és polgármestere, Petru Vale, csoportok és vendégek egyaránt türelmesen várták, hogy megérkezzen a teherautó és kezdetét vegye az állatok szabadon engedése. Csendben fogadták a bölényeket, és biztos távolból kísérték figyelemmel ezt a fontos és emlékezetes eseményt.

„Csak néhány olyan hely van Európában, ahol máig sikerült megóvni az érintetlen természetet; egy nagy növényevő állatfaj visszavadításával nagymértékben hozzá tudunk járulni a változatos ökoszisztéma és biodiverzitás kialakításához. A visszavadítással hatékonyan elő tudjuk segíteni a természet öngyógyítását” – nyilatkozta Adrian Hagatis, a Déli-Kárpátok visszavadítási kezdeményezésének csoportvezetője.

„Nagyon megtisztelő érzés látni a bölények visszavadítási területét a Déli-Kárpátokban, megismerni a résztvevő embereket, és hogy részesei lehetünk mindennek” – meséli Wouter Helmer. „Ezek a legendás állatok nemcsak hogy segítenek helyreállítani a természetes ökoszisztémát, de közelebb hozzák egymáshoz a szervezeteket és az embereket is a társadalom minden területéről: vadőröktől kezdve egy kivételes polgármesterig; a vadvilág kutatóktól a vádásztársaságokig; nemzeti és nemzetközi civil szervezeteket; vadasparkokat Európa minden területéről; aktivistákat; helyi, regionális és nemzeti hatóságokat; és egy szenvedélyes helyi közösséget. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor a holland nagykövet kinyitotta a bölényeknek a kaput, ahogy emberek tucatnyi különböző nyelven osztoztak az örömükben.”

„Célunk, hogy a helyiek által Bölény-dombnak nevezett terület e ritka állatfaj megóvásának élő példájává váljon, és lehetővé tegye, hogy az ökológia, a fenntartható fejlődés és a természetvédelem a fiatalság, a fiatal szakemberek elsődleges érdeklődési területeivé váljanak” – foglalta össze Csibi Magor, a WWF Románia igazgatója.

 

 

 

Fotók WWF Nagy Ugrás 2015Magyar Természet Napja 2016Mecseki erdők mélyén

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy értesüljön aktualitásainkról, sikereinkről, nyereményjátékainkról!

Kövess minket a Facebookon is!