Friss hírek

Nem haladnak a klímatárgyalások

2013.06.18.

Június 14-én ért véget Bonnban a nemzetközi klímatárgyalások aktuális szakasza, mely az év végi ENSZ klímacsúcs egyik előkészítő értekezlete volt. Sajnos a résztvevőknek nem sikerült konkrétumban megállapodniuk, főleg az olyan sarkalatos kérdésekben, mint hogy hogyan kellene csökkenteni a kibocsátásokat, vagy hogy honnan kellene forrásokat bevonni rövidtávon az éghajlatváltozás katasztrofális hatásai megelőzése érdekében.

 

Hatalmas elismerés Brüsszelben

2013.06.07.

Az Európai Unió a legjobb, LIFE támogatásból megvalósított természetvédelmi projektek közé választotta a WWF Magyarország és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság „Nagykőrösi pusztai tölgyesek megőrzése” című pályázatát. A díjakat szerda este adták át 2012 legjobbjainak a brüsszeli Zöld Héten.

 

Egy nap az Óceánokért

2013.06.06.

Bolygónk 70%-át a világtenger borítja, amely számtalan faj otthona, és a földi élet forrása. Víz nélkül egyetlen élőlény sem lenne képes fennmaradni, mégis jelentőségét gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni. 1992 óta azonban június 8-át ennek a csodálatos vízi otthonnak szenteljük, hiszen a riói ENSZ konferencián ezt a napot az Óceánok Világnapjának nyilvánították. A tengerek és óceánok élővilágának megóvásához Te is hozzájárulhatsz azzal, ha a WWF Tengervédelmi Programját támogatod.

 

Olajmentes lesz a Nemzeti Park

2013.05.28.

Christophe Margerie, a Total motorolaj-forgalmazó cég elnöke Párizsban megerősítette, hogy vállalata befejezi az olaj kinyerését a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Virunga Nemzeti Park berkein belül. Az évi pénzügyi jelentésükben közölt döntésük szerint ennek oka a park iránti tisztelet és a Világörökség megóvása. A WWF évtizedek óta küzd a parkban élő veszélyeztetett fajok, köztük a hegyi gorillák megóvásáért. Támogasd Te is munkánkat!

 

Hagyományos és Vad

2013.05.13.

Gyógy- és fűszernövényeink gyűjtése és hasznosítása több száz éves múlttal büszkélkedhet. A tradicionális ismeretanyag átadása az új generációnak azonban napjainkra szinte teljesen megszűnt. A WWF Magyarország és a Budapesti Corvinus Egyetem vezette Traditional and Wild projekt hazánkban is a vadon élő gyógynövények fenntartható gyűjtésére kínál megoldást, munkahelyeket teremtve hátrányos helyzetű településeken.

 

Adományvonal a hiúzokért!

Hiúz adományvonal

Támogassa hívásával a WWF munkáját!
 
A 13600-as szám tárcsázása után üsse be az 55-ös kódot,
most minden hívás 250Ft-tal támogatja a szervezetet.

Támogasd Te is 500 Ft-al Hiúzvédelmi Programunkat. Egyetlen hívás is az életet jelentheti hazánk bojtos fülű nagyragadozójának!

 

                        Dolgozz a Pandával!

Csatlakozz Te is a Panda csapathoz! Legyél WWF követ! 

 

                 Okostelefonnal a hiúzokért!

 

Mostantól már egyetlen kattintással támogathatod a WWF hiúz fajvédelmi programját!

 

                    Megújult a Panda Bolt!

Válogass kedvedre a trendi pandás cuccok között! Vásárlásoddal természetvédelmi munkánkat támogatod!

 
 
 

Önkéntes nap 2012.06.08Palánták ProgramKolontár - egy évvel később

8.

5.

2.

15.

6.

11.

6

7.

8.

5.

4.

3.

6.

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Támogass!

Kövess minket a Facebookon is!