Friss hírek

Remény a folyóknak

2013.06.20.

Vízerőmű fejlesztések által érinthetetlen, exkluzív zónák kijelölése előtt állnak a Duna vízgyűjtő országai. A Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság ülésén tegnap olyan javaslatot fogadtak el, mely szerint valamennyi Duna menti országban ki kell jelölni azokat a folyószakaszokat, ahol a jövőben semmilyen körülmények között nem jöhet szóba vízerőmű felépítése.

 

Nem haladnak a klímatárgyalások

2013.06.18.

Június 14-én ért véget Bonnban a nemzetközi klímatárgyalások aktuális szakasza, mely az év végi ENSZ klímacsúcs egyik előkészítő értekezlete volt. Sajnos a résztvevőknek nem sikerült konkrétumban megállapodniuk, főleg az olyan sarkalatos kérdésekben, mint hogy hogyan kellene csökkenteni a kibocsátásokat, vagy hogy honnan kellene forrásokat bevonni rövidtávon az éghajlatváltozás katasztrofális hatásai megelőzése érdekében.

 

Hatalmas elismerés Brüsszelben

2013.06.07.

Az Európai Unió a legjobb, LIFE támogatásból megvalósított természetvédelmi projektek közé választotta a WWF Magyarország és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság „Nagykőrösi pusztai tölgyesek megőrzése” című pályázatát. A díjakat szerda este adták át 2012 legjobbjainak a brüsszeli Zöld Héten.

 

Olajmentes lesz a Nemzeti Park

2013.05.28.

Christophe Margerie, a Total motorolaj-forgalmazó cég elnöke Párizsban megerősítette, hogy vállalata befejezi az olaj kinyerését a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Virunga Nemzeti Park berkein belül. Az évi pénzügyi jelentésükben közölt döntésük szerint ennek oka a park iránti tisztelet és a Világörökség megóvása. A WWF évtizedek óta küzd a parkban élő veszélyeztetett fajok, köztük a hegyi gorillák megóvásáért. Támogasd Te is munkánkat!

 

Hagyományos és Vad

2013.05.13.

Gyógy- és fűszernövényeink gyűjtése és hasznosítása több száz éves múlttal büszkélkedhet. A tradicionális ismeretanyag átadása az új generációnak azonban napjainkra szinte teljesen megszűnt. A WWF Magyarország és a Budapesti Corvinus Egyetem vezette Traditional and Wild projekt hazánkban is a vadon élő gyógynövények fenntartható gyűjtésére kínál megoldást, munkahelyeket teremtve hátrányos helyzetű településeken.

 

Adományvonal a hiúzokért!

Hiúz adományvonal

Támogassa hívásával a WWF munkáját!
 
A 13600-as szám tárcsázása után üsse be az 55-ös kódot,
most minden hívás 250Ft-tal támogatja a szervezetet.

Támogasd Te is 500 Ft-al Hiúzvédelmi Programunkat. Egyetlen hívás is az életet jelentheti hazánk bojtos fülű nagyragadozójának!

 

                        Dolgozz a Pandával!

Csatlakozz Te is a Panda csapathoz! Legyél WWF követ! 

 

                 Okostelefonnal a hiúzokért!

 

Mostantól már egyetlen kattintással támogathatod a WWF hiúz fajvédelmi programját!

 

                    Megújult a Panda Bolt!

Válogass kedvedre a trendi pandás cuccok között! Vásárlásoddal természetvédelmi munkánkat támogatod!

 
 
 

Duna NapÁllatvilág kiállításÜzleti Klub Találkozó és Szimpózium 2012

9.

1.

7.

6.

5.

8.

4.

6.

5.

11.

10.

7.

15

17

10

14

6

4

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Támogass!

Kövess minket a Facebookon is!