A LIFE-MICACC projekt megvalósítóinak csehországi tanulmányútja

megosztás:

Az első külföldi tanulmányút alkalmával 2018. május 15-16. között Csehországba (Šardice, Hostivice, Nenačovice) látogatott a LIFE-MICACC csapat. A májusi cseh tanulmányúton a projekt társult kedvezményezett partnerein túl a projektben külső együttműködő partnerként szerepet játszó önkormányzatok is képviseltették magukat.

A kétnapos út során folyamatosan zuhogó eső nem szegte kedvét sem a látogatóknak, sem cseh vendéglátóinknak, lelkesen és büszkén mutatták be projektjeiket, a magyar résztvevők pedig sorra tették fel kérdéseiket a projekt tervezéssel, finanszírozással és a megvalósítással kapcsolatban. Hostivice községben külön örültek látogatásunknak és hogy meghoztuk az esős időt, mivel ez volt az idei évben az első esőzés a településen.

A kétnapos tanulmányút első napján a dél-csehországi Šardice község és a környező települések határában lévő természetközeli megoldásokat mutatta be Petr Marada helyi gazdálkodó, egyetemi tanár. A meglátogatott helyszíneken korábban intenzív, monokultúrás mezőgazdasági termelés folyt, vizes élőhelyek megszüntetésével és az őshonos növénytakaró kiirtásával. Ennek következtében talajeróziós és degradációs folyamatok indultak el. Ezek együttes hatására tovább erősödtek a klímaváltozás negatív következményei, mint a hosszú aszályos időszakok és az azokat követő hirtelen lezúduló villámárvizek kártételei. A bemutatott projektek során különféle tájrehabilitációs folyamatok révén a területekből egy zöldebb és természetközelibb élőhelyet varázsolt a helyi gazdálkodó.

A második nap a Prága agglomerációs övezetében található Hostivice és Nenačovice községeket látogatták meg a tanulmányút résztvevői. Ahogy arról Tomás Just főosztályvezető úr beszámolt a résztvevőknek, mind a két településen egy korábban szabályozott és kiegyenesített patakszakasz vissza-kanyargósítása történt meg. Ennek hatására a lassabb lefolyású víz a kialakított szélesebb zöld sávban tud maradni az árvizek idején is, csökkentve az árvíz-kockázatot, és növelve a területen természetes módon, a növényzetben és a talajban visszatartható víz mennyiségét.

A két nap alatt a résztvevők hasznos gyakorlati tapasztalatokkal, új élményekkel, ötletekkel gazdagodtak. A tanulmányút remek lehetőség volt, hogy a résztvevők megismerjék egymást, településeik helyzetét, kihívásait és közösen gondolkozzanak a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás helyi szintű megoldásain.

A hazai LIFE-MICACC projekt keretében több országba is tervezünk tanulmányutakat, melyek célja a természetes vízmegtartó megoldások (Natural Water Retention Measures, NWRM) európai helyszíneken történő megvalósulásának megismertetése a hazai önkormányzati vezetők és szakemberek számára, a tudás- és tapasztalatcsere érdekében.

Forrás és fotó: vizmegtartomegoldasok.bm.hu

 

 

Fotók Duna NapÁllatvilág kiállításErdei kirándulások 2015

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy értesüljön aktualitásainkról, sikereinkről, nyereményjátékainkról!

Kövess minket a Facebookon is!