Vízállásjelentés - Győrből

megosztás:

Győrben, a három folyó – Mosoni-Duna, Rába és Rábca - találkozásához szervezett WWF természetismereti túrán mintegy hatvan résztvevő tartott velünk február utolsó szombatján. Gödöllőtől Sopronig érkeztek a régi és teljesen új résztvevők. A helyi REFLEX környezetvédelmi szervezet elnökével, több munkatársával, tagjával is együtt túráztunk.

 

 

Első utunk a városi védettséget is élvező, de súlyos vaskapukkal elzárt, így csak külön, bejelentés alapján látogatható Püspök Kertbe vezetett. (Köszönet a Reflexeseknek  a bejutás megszervezéséért.)
Még mindig a város szívében, a Rába folyó vízmércéjénél már a győri vízügyi igazgatóság szakembere, Demeter Szilveszter várt bennünket. Részletes tájékoztatást kaptunk tőle a vízrajzi tudomány alapjairól, elmondta, milyen technikával mérik a folyókon a vízállást, hogyan továbbítják és dolgozzák fel az adatokat. Bemutatta az 1906-ban épített, ma már műemléknek számító észlelőállomást is.

 

 

 

Hidakon át, szigeteken keresztül kanyarogva jutottunk el a győri aranypartra. A fövenyen, igazi, hód rágta fákat sodort ki a víz. Meggyőződhettünk tehát saját szemünkkel arról, hogy a Mosoni-Duna hód élőhely.

 

 

 

Túránkat ezután a város határában lévő Püspök Erdőben folyattuk, bejártunk egy ártéri erdei élőhelyet bemutató természetvédelmi tanösvényt, majd, a „holt” Mosoni-Duna  partján tértünk vissza Győrbe. Útközben többek között énekes rigók elhagyott fészkeit, a horgászoktól „kölcsönkért” szélhajtó küsz (köznapi nevén sneci) halat tanulmányoztuk, amit három kívánság nélkül visszaeresztettünk a holtágba. A vízfolyásokat követve hatszor keltünk át kis hidakon, 13 000 lépést, 10 kilométert gyalogoltunk a kisalföldi Velencében.

 

 

 

Fotók WWF Zöld generáció önkéntes nap 2015.12.12.Mecseki erdők mélyénTerepi nap és vízibivaly-hajtás Tiszatarjánban

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy értesüljön aktualitásainkról, sikereinkről, nyereményjátékainkról!

Kövess minket a Facebookon is!