Doñana mégis esélyt kapott a túlélésre

megosztás:

A jelek szerint mégis hatásos volt a WWF mozgósító kampánya Európa egyik legnagyobb jelentőségű vizesélőhelyének megmentéséért. A spanyol kormány pénteken hozta nyilvánosságra az UNESCO Világörökségi Bizottságának leadott jelentését, melyben kötelezettséget vállalt a Guadalquivir folyón zajló kavicskitermelés leállítására. A kormány azt is megígérte, hogy nem engedélyezi a folyómeder mélyítését célzó beruházást sem, amit a hajózhatóság elősegítése céljából már előkészítettek.

Ha a kormány nem vonta volna vissza a kavicskitermelésre kiadott engedélyeket, akkor Európa legnagyobb kiterjedésű vizesélőhelye minden bizonnyal átkerült volna az UNESCO Világörökségi helyszínek között a veszélyeztetettek  listájára. A WWF üdvözli Spanyolország döntését, amivel kiállt a létfontosságú élőhely megmentése mellett, ugyanakkor szorgalmazza, hogy a kormány mihamarabb tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a kavicskitermelésre vonatkozó tilalom még a 2017 júliusában esedékes Világörökségi Bizottsági ülés előtt hatályba is lépjen.

„Tizenöt éven át dolgoztunk azért, hogy a kormány megértse, az ipari kavicskitermelés végzetes hatással van a Doñana ritka és sérülékeny élővilágára, illetve azokra a halászcsaládokra, akiknek a megélhetése egyedül a Guadalquivir halállományától függ” – közölte Carlos del Olmo, a WWF Spanyolország igazgatója. A szakember kiemelte: „Ha valóban tettek kísérik majd a most nyilvánosságra hozott döntést, az egyszer és mindenkorra eltörölheti a kavicskitermelést és esélyt adhat a terület túlélésére.”

A WWF csütörtökön kiadott Doñana jelentésében még azt közölte, hogy a spanyol szövetségi kormány rosszul vizsgázott az élőhely fennmaradását veszélyeztető négy legsúlyosabb, ipari jellegű fenyegetés elhárításával kapcsolatban.

„Habár a bejelentés előrelépést jelent a kavicskitermelés megállítására nézve, a Doñana túlélését továbbra is veszélyezteti a nem fenntartható mezőgazdasági vízhasználat, a bányászat és a földgáz kitermelés. A Világörökségi helyszín számos értéke eltűnőben van ezek miatt, így még többet kell tennünk ahhoz, hogy fennmaradhasson” – közölte del Olmo.

A WWF nagyszabású, mozgósító kampányának köszönhetően, mintegy 140 000 WWF támogató kérte levélben a spanyol kormányfőt, hogy álljon ki a Doñana Nemzeti Park megmentése mellett. Novemberben több ezer origami madarat küldtek el aktivisták a világ minden tájáról, amelyeket Madridban, a parlament épülete előtt állítottak ki.

A védett terület, amelynek alapításában a WWF aktív szerepet játszott, az európai vándormadarak kiemelt pihenőhelye. Mintegy 4000 növény- és állatfaj otthona, amelynek állapotától közel 200 000 környékbeli lakos megélhetése függ.  A vándormadarak életében kulcsfontosságú a hosszú út közben pihenők beiktatása, ahol feltölthetik testük tápanyag-raktárait, hogy bírják a hosszú repülés következő szakaszát. Ilyen Doñana: a tengeri átkelés előtti utolsó állomás.

 

 

 

Fotók Üzleti Klub Találkozó és Szimpózium 2012Szegedi túraTerepi nap és vízibivaly-hajtás Tiszatarjánban

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy értesüljön aktualitásainkról, sikereinkről, nyereményjátékainkról!

Kövess minket a Facebookon is!