Kihirdettük a Nagy Ugrás nyertesét!

megosztás:

Szoros verseny alakult ki a WWF Nagy Ugrás pályázói között, hiszen mindenki ötletes, szórakoztató és egyben a vizeink védelmét hangsúlyozó programtervvel jelentkezett. Ám végül megszületett a döntés, amelyről a Nemzetközi Duna-napon le is rántjuk a leplet: az idei nyertes esemény Gödön lesz, vagyis a WWF Magyarország is itt tartja hivatalos Nagy Ugrását.

Mi szolgálhatna jobb apropóként az eredményhirdetéshez, mint a Nemzetközi Duna-nap, amelyet Európa-szerte június 29-én tartunk. Nemcsak a vízhez kötődő fajok, de az emberek számára is rendkívül fontosak a folyók és vizesélőhelyek: hogy csak néhányat említsünk, táplálékforrásként, ivóvízként, turisztikai és rekreációs helyszínként szolgálhatnak. Ennek ellenére az elmúlt 150 év során a Duna és mellékfolyói az ártéri területek és vizesélőhelyek 80%-át elveszítették. Ennek negatív hatásai régóta megmutatkoznak és ma már egyre inkább szembeötlőek. A Nemzetközi Duna-nap arra szólít fel, hogy teljes élővilágával együtt óvjuk ezt az értékes természeti kincset.

Hasonló céljai vannak a Nagy Ugrásnak is: az európai kezdeményezés folyóink és természetes vizeink védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet, valamint arra is rávilágít, hogy az emberek életében milyen fontos szerepet játszanak az élővizek.

Nagy Ugrással a folyók és természetes vizek védelméért

"Idén tizenhárom közösség döntött úgy, hogy a saját Nagy Ugrásuk megszervezésével felhívja a figyelmet az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésére, és ezt július 8-án egy nagy közös csobbanással ünneplik meg. A verseny rendkívül szoros volt, a nyertes végül a Boldogságcseppek Alapítvány és Gödi Anyák Angyalai közös pályázata lett, akik a Felsőgödi Duna-parton rendezik meg Nagy Ugrásukat" - mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője. Ők olyan eseménnyel készülnek, mely egyszerre szórakoztató és kiemeli vizeink védelmének fontosságát: a programok között szerepel szemétszedés és a part rendbe tétele, homokvárépítő verseny, papírhajó-készítés - melyet aztán közösen bocsátanak vízre -, de ügyességi játékok, sárkányhajózás, vízirendészeti bemutató és vizespalackos gerinctréning is lesz, az esemény ideje alatt pedig jótékonysági gyűjtést szerveznek a Duna-part gödi szakaszának szebbé tételére. Az esemény csúcsaként délután 3 órakor kézenfogva ugranak együtt a Duna vizébe.

Természetesen a többi pályázó is remek programokkal készül a július 8-i Nagy Ugrásra! A tavalyi nyertes helyszínen, Herenden többek között vízitúra a Séd-patakban, futás a herendi tó körül és tutajozás a tavon, vízipisztoly-csata, a vizesélőhelyekkel kapcsolatos totó és PET-palackokból történő hajókészítés színesíti a programot. Kecskeméten a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban található záportározó tó köré építik a Nagy Ugrást: itt wakeboard-, kajak-kenu-, street workout- és horgászbemutatóval is készülnek, valamint a tó élővilágát is megismerhetik a résztvevők. A Hófánk Pálya használata is izgalmasnak ígérkezik, három órakor pedig a vízbe futhatunk a partról, de akár a stégről is ugorhatunk. Szintén korábbi Nagy Ugrás-nyertes településünk Madocsa, akik a szomszéd község, Bölcske lakosait is meghívták a Nagy Ugrásra, hogy együtt mutathassák meg, mennyire fontos számukra a Duna-part. Ők vízipisztoly-csatával, sorversenyekkel, akadálypályával, környezetvédelmi kvízzel és ártéri, valamint régi Duna-fotókból álló kiállítással készülnek, három órakor pedig a partról futnak be a folyó vizébe. Madocsa egyébként példaértékűen állt ki az elmúlt hónapokban a saját természeti értékeiért: egy kavicsbánya nyitásának tervei ellen tiltakoznak minden erejükkel, amely súlyosan veszélyeztetné a környék természeti kincseit. A Nógrád megyei Patak község sem először pályázik, ők is kreatívan készülnek a Nagy Ugrásra: a résztvevők gumicsizmában gyalogolnak majd a Derék-patak medrében, de patakátugrással, papírcsónak-úsztatással és kavicsdobálással is színesítik a programot. Szigetmonostoron a Nagy Ugrás főszervezői a Kék Hullám Egyesület, a Szigeti Baba-Mama Klub, a Szigetmonostor Faluház, a Szigetmonostori Béke Nyugdíjas Klub, a Szigetmonostori Röplabda "SE" és az Az Art osztály színjátszó- és drámakör. Ők a szemétszedés mellett vízparti természetes anyagokból és tájazonos növényekből készítenek különböző képeket és tárgyakat, melyeket aztán kiállítanak a faluházban, de röplabdázni is lehetőség lesz, délután pedig dobszóra csobbannak a horányi strandon a Duna vizébe. Sajóörös ahogy a korábbi években többször, úgy idén is pályázott: itt többek között főzőverseny, sportprogramok és vizes játékok szerepelnek a programban. Vác városából ketten is küldtek pályázatot! A Dunai Sárkányok Vác és a Sárkányhajótúrák a Dunakanyarban vízitúrát szervez váci indulással, egy sóderes partszakaszon pedig együtt ugranak majd a vízbe, a vacivilag.hu internetes portál szervezésében pedig 100-150 ember egymás kezét fogva, egyszerre sétál be térdig a Dunába - így a résztvevők egy élő láncot, folyót alkotnak, ezzel is ráirányítva a figyelmet az ember és a folyó kapcsolatának fontosságára. Körösnagyharsányban a Sebes-Körös bal oldalán ugrás előtt megtisztítják és lekaszálják a partot, emellett ugranak Zebegényben is, Szigetújfaluban pedig az "Életet az Éveknek Nyugdíjas Klub" kilenc tagja csobban a Duna Csepel-szigeti főágába. Ötletes és kreatív programmal jelentkezett a PlantTogether mozgalom is! A mozgalom alapítója júniusban közel száz szívalakú kavicsot osztott szét a budapesti Szimpla Kertben, hangsúlyozva a Nagy Ugrást és a WWF új kezdeményezését, miszerint az ugrás mellett egy kavicsdobással is kifejezhetjük, hogy mennyire szeretjük a folyókat és élővizeket. Július 8-án folytatódik a kavicsosztás reggel kilenc és délután kettő óra között a belvárosi szórakozóhelyen. Három órakor a szervező a megmaradt szívkavicsokat szétszórja egy budapesti partszakaszon, hogy az eseményről lemaradó, de a megmozdulással azonosuló közönség is lehetőséget kapjon a csatlakozáshoz.

Bár a pályázat már lezárult, természetesen a Nagy Ugráshoz bárki csatlakozhat július 8-án - akár saját szervezésben, akár valamelyik meghirdetett programon. Óvjuk vizeinket, csobbanásra fel!

 

 

Fotók PET Kupa 2017Föld Órája 2015Erdei kirándulások 2015

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy értesüljön aktualitásainkról, sikereinkről, nyereményjátékainkról!

Kövess minket a Facebookon is!