A világ erdőtípusai

megosztás:

 

A világon az erdőtípusok óriási választéka megtalálható, melyek mindegyike magán viseli az adott terület éghajlatának és földtörténetének sajátosságait. Az éghajlat alapvetően meghatározza a növényzet megjelenését, ezért egymástól kontinensnyi távolságra levő erdők is hasonlónak tűnhetnek a felszínes megfigyelő szemével. Egy észak-amerikai lombos erdő például, hasonlít egy európaira, az afrikai esőerdők emlékeztetnek az ausztrál esőerdőkre.
Közelebbről megvizsgálva azonban az erdőt (vagy más növényzeti formát) kiderül, hogy az őket alkotó növények és állatok mások, mint a hozzájuk hasonló éghajlatú, távoli tájakon élők. A földtörténet furcsa eseményei ugyanis szeszélyesen mozgatják a kőzetlemezeket, velük együtt a szigeteket, kontinenseket, így a rajtuk megtalálható élőlények hol kipusztulnak, hol az evolúciós folyamatok során változatok hatalmas bősége alakul ki. (Fára mászó kengurukat pl. nem minden erdőben találunk, de a mi vörös mókusunk sem él mindenütt.)  Az élővilág sokféleségét régóta próbálja rendszerezni a biogeográfia tudománya. A WWF egy olyan rendszert követ, amely a régiek alapjain áll, és az ezredfordulón került kidolgozásra. Bolygónk élővilágát nagy birodalmakra osztja, melyek a földtörténeti események során nagyjából egységes világokként maradtak fenn. Ilyen birodalmak Nearktisz, Palearktisz, Neotropisz, Afrotropisz, az Indo-Maláj birodalom, Óceánia és Antarktika.  A nagy birodalmak mindegyike tartalmazza a jellegzetes ún. biomokat (a leginkább a növényzetük alapján elkülönülő nagy élőhely-típusokat: pl. trópusi esőerdő, sivatag, tundra stb.) Minden biom tovább bontható ún. ökorégiókra (ecoregions), amelyek meghatározása már a helyi jellegzetességek, fajok alapján történik. A tizennégy biomból nyolcat erdős növényzet jellemez, ezeket mutatnánk be röviden a következőkben. Kiemeljük az erdőket érő legfontosabb veszélyeztető tényezőket, melyek – mint minden természeti táj esetében – öt csoportra oszthatók: az élőhelyek elpusztítása és lerontása, a felaprózás (fragmentáció), a szennyezés, egyes fajok túlzott kitermelése vagy  vadászata, és végül az idegenhonos fajok behurcolása.
Boreális erdők, tajga
Az északi félteke leghidegebb tájainak erdőtípusa, amely Skandináviától Oroszországon át Kanada atlanti partjaiig húzódik. Télen a hőmérséklet különösen alacsony, leghidegebb Kelet-Szibériában, ahol -78 C-ot is mértek már. A csapadék nagy része hó formájában hullik. A tajgaerdőket kevés, főként tűlevelű fafaj alkotja, elsősorban a jegenyefenyő (Abies), lucfenyő (Picea), s a kéttűs fenyők (Pinus) és a leghidegebb tájakon előforduló vörösfenyő (Larix) nemzetség fajai. A fenyők mellett leginkább nyíreket (Betula) és nyárfajokat (Populus) találunk. A tajgaerdők biológiai sokfélesége nem magas, a fajok nagy elterjedésűek; ugyanakkor hatalmas területeken még érintetlen az egész ökoszisztéma. A jellegzetes állatfajok mindenhol megtalálhatók, köztük a nagy ragadozók is (pl. barnamedve, rozsomák). A jellegzetes vándorló fajok (pl. rénszarvas) életmódja ugyancsak fennmaradhatott a terület nagy részén. A tajgaerdők igen érzékenyek a klímaváltozás következményeire. Folyamataik lassúak, az erdőtüzek utáni megújulásukhoz nem csak időre, de nagy, bolygatatlan területekre is szükség van. Bővebben, angol nyelven
Mérsékelt övi lombos és kevertlombú erdők
Az északi féltekén a tajgaerdőktől délre elhelyezkedő, enyhébb klímájú területek főként lombhullató erdei tartoznak ide. Észak-Amerika atlanti partvidéke, Nyugat- és Közép-Európa, valamint Kelet-Ázsia a legnagyobb hazájuk. Kisebb kiterjedésben megjelennek a Kaukázusban, a Himalájában, Kelet-Ausztráliában, Új-Zélandon. Minél enyhébb a klíma és kiegyenlítettebb az éves csapadék, annál több örökzöld faj keveredik a lombhullatók közé. Magyarország erdei is ide tartoznak. Nálunk az örökzöldek aránya alacsony, mindössze néhány cserje (pl. csodabogyók, babérboroszlán) a képviselőjük. Az erdőket leginkább tölgyek (Quercus), bükkök (Fagus), juharok (Acer), kőrisek (Fraxinus) stb. fajai alkotják, a déli féltekén jellemzőek az eukaliptusz (Eucalyptus) és a déli bükk (Nothofagus) dominálta állományok. A fajok nagy része széles elterjedésű, de egyes területeken endemikus (bennszülött) fajok is előfordulnak. A trópusi erdőktől eltérően a nagyobb biológiai sokféleséget az aljnövényzet szintjében találjuk. Sok növény, állat s gomba kötődik az „idős” (más szóval a késő szukcessziós állapotú) erdőkhöz. Az idegenhonos fajok egyes tájakon a lomberdők komoly veszélyeztetői. (Magyarországon is számos fás- és lágyszárú idegenhonos özönfaj jelent problémát, különösen az ártereken.) A nagyragadozók eltűnése sok területen káros folyamatokat indított el az erdők szerkezetében, és az életközösség egészében. Bővebben, angol nyelven 
Mérsékelt övi örökzöld erdők
Ebbe a kategóriába több, egymástól eltérő erdőtípust soroltak be. Ide tartoznak a mérsékelt öv hegyvidéki erdei, de a magas csapadékot kapó mérsékelt övi esőerdők is. Észak- és Dél-Amerika csendes-óceáni partvidékének csapadékos tájain, Japánban, Új-Zélandon, valamint a hegyvidékeken – így az Alpokban is megtalálhatók az ide sorolható erdőtípusok. Tűlevelűek, örökzöld vagy lombhullató fafajok egyaránt jellemezhetik állományaikat; jellegzetes nemzetségek az álciprusok (Chamaecyparis, a mammutfenyők (Sequoia, Sequoiadendron) és egyéb fenyők (Pinus, Picea) a déli féltekén az eukaliptuszok (Eucalyptus). Bennszülött fajokban gazdagabbak, mint a mérsékelt övi lomberdők. A veszélyeztető tényezők hasonlóak, mint a lomberdők esetében Bővebben, angol nyelven
Mediterrán erdők
A csapadékos téllel és forró, száraz nyárral jellemezhető mediterrán klíma csak öt helyen fordul elő Földünkön. A névadó Földközi-tenger térsége, Kalifornia, Közép-Chile, D-Afrika (Fokföld) és Dny-Ausztrália egymástól távol eső vidékei hasonló, szárazságtűrő erdőknek és bozótosoknak adnak helyet. A mediterrán területek fajgazdagsága rendkívüli. A szárazföld területének töredékét kitevő öt térség a Földön élő növényfajok 10%-ának ad otthont. Különösen a Fokföldön és Dny-Ausztráliában található sok bennszülött faj. Jellemző fás nemzetségek az északi féltekén tölgyek (Quercus), a ciprusok (Cupressus), Ausztráliában itt is az eukaliptuszok (Eucalyptus), Dél-Afrikában a protea (Protea) és hanga (Erica) fajok. A mediterrán fajok jól alkalmazkodtak a vadontüzekhez. A növényzet feldarabolása ugyanakkor ahhoz vezet, hogy a leégő területek élővilágának túlélési esélyei lecsökkennek. Sok országban az erdei legeltetés engedélyezése ma is létező veszélyforrás. Bővebben, angol nyelven
Trópusi és szubtrópusi tűlevelű erdők
Tűlevelűek által uralt zárt lombsátrú trópusi erdők, melyek leginkább Mexikó és a Karib-tengeri szigetek egyes területeire jellemzők, bár előfordulnak Dk-Ázsiában is. Sok helyen kéttűs fenyők (Pinus-fajok) és tölgyek (Quercus) uralják. Sok bennszülött növény- állat és zuzmófaj él, különösen az idős állományaikban. Vándorló lepke- és madárfajok kedvelt pihenőhelyei. Szárazabb típusaikra jellemző a vadontüzek gyakorisága. A feldarabolódás és az invazív fajok térhódítása éppen úgy veszélyeztető tényező, mint a mérsékelt övi erdők esetében. Bővebben, angol nyelven
Trópusi és szubtrópusi száraz lomberdők
Forró trópusi éghajlat hosszú száraz évszakkal jellemzi a biom elterjedési területét. Dél-Amerika, Kelet-Afrika és India szárazabb területei ide tartoznak, de vannak trópusi száraz erdők a kisebb tengeri szigeteken is. A száraz évszak miatt a fák többsége lombhullató. Többek között az ében (Diospyros) és tikfa (Tectona) fajok is a száraz erdőkben fordulnak elő. A legnagyobb biológiai sokféleséggel Mexikó és Bolívia száraz erdei rendelkeznek, de különlegesek Ecuador csendes-óceáni partjainak erdei is, vagy Új-Kaledónia és Madagaszkár bennszülött fajokban gazdag állományai. India és Hátsó-India száraz erdei a gerinces állatfajok tekintetében a leggazdagabbak. A trópusi száraz erdők érzékenyek a tűzgyújtásokra, a túllegeltetésre, valamint a vízfolyások megszűntetésére. A vadászattól védett nagyobb erdőtömbök fenntartása elengedhetetlen feladat. Bővebben, angol nyelven
Trópusi és szubtrópusi üde lomberdők
Az egyenletesen meleg, száraz évszak nélküli trópusok és szubtrópusok esőerdei tartoznak ide. A csapadék évi mennyisége általában a 2000 millimétert is meghaladja. Legnagyobb kiterjedésben a Dél-Amerikai Amazonas medencében, az Afrikai Kongó-medencében és az Indonéz szigetvilágban találhatók meg Földünkön. A legnagyobb biológiai sokféleség hazái, ahol egy négyzetkilométeren akár 1000 fafaj egyedei élnek együtt. A legnagyobb fajgazdagság a fák lombkoronaszintjében található; itt élnek a trópusi esőerdők jellegzetes papagájai, tukánjai és a majmok sokféle faja. A gerinctelenek, köztük rovarvilág szintén páratlanul sok fajjal képviseltetik magukat. A trópusi esőerdők között is a legnagyobb biológiai sokféleséggel rendelkezik Amazónia nyugati hegyvidéke, Brazília atlanti esőerdei, Kolumbia csendes-óceáni partvidéke, a Maláj-félsziget és Borneó. Az esőerdők legnagyobb veszélyeztetője a mezőgazdasági célú erdőirtás és a fakitermelés. A trópusi esőerdőkből évente Magyarország méretű terület semmisül meg. Ennek során, szintén évente 17.000 faj pusztul ki; évtizedek óta. A madarak és emlősök vadászata szintén jelentős veszélyforrás. Bővebben, angol nyelven
Mangrove erdők
A mangrove erdők a trópusi és szubtrópusi partok árapály zónájában találhatók. Naponta kétszer is elérheti őket a dagály, ezért a sós vízhez alkalmazkodott fafajok alkotják. Légzőgyökereik segítségével a légkör oxigéntartalmát is tudják hasznosítani. A fák sokféle sótűrő szárazföldi és vízi növénnyel élnek együtt, és számos vízi állat szaporodása számára biztosítanak élőhelyet. A biológiai sokféleség tekintetében a Dél-Ázsiai mangrove erdők a leggazdagabbak, míg a Karib-tengeriek a legegyszerűbbek. Madagaszkáron él a legtöbb bennszülött, mangrove-lakó madárfaj. Dél-Ázsia több országában a mangrove-erdők több mint felét kiirtották már. Különösen a turisztikai célból fejlesztett partszakaszokról tűntek el, ami komoly veszélyt jelent. Nem csak számos halfaj ívóhelye szűnik ezáltal meg, hanem a partok védelme is. (Egyes szakértők szerint a 2004-es Dk-ázsiai cunami károkozása jóval kisebb lehetett volna, ha előzőleg a térségben nem irtják ki sok helyen a mangrove-erdőket.) Bővebben, angol nyelven

A világon az erdőtípusok óriási választéka megtalálható, melyek mindegyike magán viseli az adott terület éghajlatának és földtörténetének sajátosságait. Az éghajlat alapvetően meghatározza a növényzet megjelenését, ezért egymástól kontinensnyi távolságra levő erdők is hasonlónak tűnhetnek a felszínes megfigyelő szemével. Egy észak-amerikai lombos erdő például, hasonlít egy európaira, az afrikai esőerdők emlékeztetnek az ausztrál esőerdőkre.

Közelebbről megvizsgálva azonban az erdőt (vagy más növényzeti formát) kiderül, hogy az őket alkotó növények és állatok mások, mint a hozzájuk hasonló éghajlatú, távoli tájakon élők. A földtörténet furcsa eseményei ugyanis szeszélyesen mozgatják a kőzetlemezeket, velük együtt a szigeteket, kontinenseket, így a rajtuk megtalálható élőlények hol kipusztulnak, hol az evolúciós folyamatok során változatok hatalmas bősége alakul ki. (Fára mászó kengurukat pl. nem minden erdőben találunk, de a mi vörös mókusunk sem él mindenütt.)  

Az élővilág sokféleségét régóta próbálja rendszerezni a biogeográfia tudománya. A WWF egy olyan rendszert követ, amely a régiek alapjain áll, és az ezredfordulón került kidolgozásra. Bolygónk élővilágát nagy birodalmakra osztja, melyek a földtörténeti események során nagyjából egységes világokként maradtak fenn. Ilyen birodalmak Nearktisz, Palearktisz, Neotropisz, Afrotropisz, az Indo-Maláj birodalom, Óceánia és Antarktika.  

A nagy birodalmak mindegyike tartalmazza a jellegzetes ún. biomokat (a leginkább a növényzetük alapján elkülönülő nagy élőhely-típusokat: pl. trópusi esőerdő, sivatag, tundra stb.) Minden biom tovább bontható ún. ökorégiókra (ecoregions), amelyek meghatározása már a helyi jellegzetességek, fajok alapján történik. A tizennégy biomból nyolcat erdős növényzet jellemez, ezeket mutatnánk be röviden a következőkben. Kiemeljük az erdőket érő legfontosabb veszélyeztető tényezőket, melyek – mint minden természeti táj esetében – öt csoportra oszthatók: az élőhelyek elpusztítása és lerontása, a felaprózás (fragmentáció), a szennyezés, egyes fajok túlzott kitermelése vagy  vadászata, és végül az idegenhonos fajok behurcolása.

 

Boreális erdők, tajga

Az északi félteke leghidegebb tájainak erdőtípusa, amely Skandináviától Oroszországon át Kanada atlanti partjaiig húzódik. Télen a hőmérséklet különösen alacsony, leghidegebb Kelet-Szibériában, ahol -78 C-ot is mértek már. A csapadék nagy része hó formájában hullik. A tajgaerdőket kevés, főként tűlevelű fafaj alkotja, elsősorban a jegenyefenyő (Abies), lucfenyő (Picea), s a kéttűs fenyők (Pinus) és a leghidegebb tájakon előforduló vörösfenyő (Larix) nemzetség fajai. A fenyők mellett leginkább nyíreket (Betula) és nyárfajokat (Populus) találunk. A tajgaerdők biológiai sokfélesége nem magas, a fajok nagy elterjedésűek; ugyanakkor hatalmas területeken még érintetlen az egész ökoszisztéma. A jellegzetes állatfajok mindenhol megtalálhatók, köztük a nagy ragadozók is (pl. barnamedve, rozsomák). A jellegzetes vándorló fajok (pl. rénszarvas) életmódja ugyancsak fennmaradhatott a terület nagy részén. A tajgaerdők igen érzékenyek a klímaváltozás következményeire. Folyamataik lassúak, az erdőtüzek utáni megújulásukhoz nem csak időre, de nagy, bolygatatlan területekre is szükség van.
Bővebben, angol nyelven

 

Mérsékelt övi lombos és kevertlombú erdők

Az északi féltekén a tajgaerdőktől délre elhelyezkedő, enyhébb klímájú területek főként lombhullató erdei tartoznak ide. Észak-Amerika atlanti partvidéke, Nyugat- és Közép-Európa, valamint Kelet-Ázsia a legnagyobb hazájuk. Kisebb kiterjedésben megjelennek a Kaukázusban, a Himalájában, Kelet-Ausztráliában, Új-Zélandon. Minél enyhébb a klíma és kiegyenlítettebb az éves csapadék, annál több örökzöld faj keveredik a lombhullatók közé. Magyarország erdei is ide tartoznak. Nálunk az örökzöldek aránya alacsony, mindössze néhány cserje (pl. csodabogyók, babérboroszlán) a képviselőjük. Az erdőket leginkább tölgyek (Quercus), bükkök (Fagus), juharok (Acer), kőrisek (Fraxinus) stb. fajai alkotják, a déli féltekén jellemzőek az eukaliptusz (Eucalyptus) és a déli bükk (Nothofagus) dominálta állományok. 

A fajok nagy része széles elterjedésű, de egyes területeken endemikus (bennszülött) fajok is előfordulnak. A trópusi erdőktől eltérően a nagyobb biológiai sokféleséget az aljnövényzet szintjében találjuk. Sok növény, állat s gomba kötődik az „idős” (más szóval a késő szukcessziós állapotú) erdőkhöz. Az idegenhonos fajok egyes tájakon a lomberdők komoly veszélyeztetői. (Magyarországon is számos fás- és lágyszárú idegenhonos özönfaj jelent problémát, különösen az ártereken.) A nagyragadozók eltűnése sok területen káros folyamatokat indított el az erdők szerkezetében, és az életközösség egészében.
Bővebben, angol nyelven 

 

Mérsékelt övi örökzöld erdők

Ebbe a kategóriába több, egymástól eltérő erdőtípust soroltak be. Ide tartoznak a mérsékelt öv hegyvidéki erdei, de a magas csapadékot kapó mérsékelt övi esőerdők is. Észak- és Dél-Amerika csendes-óceáni partvidékének csapadékos tájain, Japánban, Új-Zélandon, valamint a hegyvidékeken – így az Alpokban is megtalálhatók az ide sorolható erdőtípusok. Tűlevelűek, örökzöld vagy lombhullató fafajok egyaránt jellemezhetik állományaikat; jellegzetes nemzetségek az álciprusok (Chamaecyparis), a mammutfenyők (Sequoia, Sequoiadendron) és egyéb fenyők (Pinus, Picea) a déli féltekén az eukaliptuszok (Eucalyptus). Bennszülött fajokban gazdagabbak, mint a mérsékelt övi lomberdők. A veszélyeztető tényezők hasonlóak, mint a lomberdők esetében.
Bővebben, angol nyelven

 

Mediterrán erdők

A csapadékos téllel és forró, száraz nyárral jellemezhető mediterrán klíma csak öt helyen fordul elő Földünkön. A névadó Földközi-tenger térsége, Kalifornia, Közép-Chile, D-Afrika (Fokföld) és Dny-Ausztrália egymástól távol eső vidékei hasonló, szárazságtűrő erdőknek és bozótosoknak adnak helyet. A mediterrán területek fajgazdagsága rendkívüli. A szárazföld területének töredékét kitevő öt térség a Földön élő növényfajok 10%-ának ad otthont. Különösen a Fokföldön és Dny-Ausztráliában található sok bennszülött faj. 

Jellemző fás nemzetségek az északi féltekén tölgyek (Quercus), a ciprusok (Cupressus), Ausztráliában itt is az eukaliptuszok (Eucalyptus), Dél-Afrikában a protea (Protea) és hanga (Erica) fajok. 

A mediterrán fajok jól alkalmazkodtak a vadontüzekhez. A növényzet feldarabolása ugyanakkor ahhoz vezet, hogy a leégő területek élővilágának túlélési esélyei lecsökkennek. Sok országban az erdei legeltetés engedélyezése ma is létező veszélyforrás.
Bővebben, angol nyelven

 

Trópusi és szubtrópusi tűlevelű erdők

Tűlevelűek által uralt zárt lombsátrú trópusi erdők, melyek leginkább Mexikó és a Karib-tengeri szigetek egyes területeire jellemzők, bár előfordulnak Dk-Ázsiában is. Sok helyen kéttűs fenyők (Pinus-fajok) és tölgyek (Quercus) uralják. Sok bennszülött növény- állat és zuzmófaj él, különösen az idős állományaikban. Vándorló lepke- és madárfajok kedvelt pihenőhelyei. Szárazabb típusaikra jellemző a vadontüzek gyakorisága. A feldarabolódás és az invazív fajok térhódítása éppen úgy veszélyeztető tényező, mint a mérsékelt övi erdők esetében.
Bővebben, angol nyelven

 

Trópusi és szubtrópusi száraz lomberdők

Forró trópusi éghajlat hosszú száraz évszakkal jellemzi a biom elterjedési területét. Dél-Amerika, Kelet-Afrika és India szárazabb területei ide tartoznak, de vannak trópusi száraz erdők a kisebb tengeri szigeteken is.
A száraz évszak miatt a fák többsége lombhullató. Többek között az ében (Diospyros) és tikfa (Tectona) fajok is a száraz erdőkben fordulnak elő. A legnagyobb biológiai sokféleséggel Mexikó és Bolívia száraz erdei rendelkeznek, de különlegesek Ecuador csendes-óceáni partjainak erdei is, vagy Új-Kaledónia és Madagaszkár bennszülött fajokban gazdag állományai. India és Hátsó-India száraz erdei a gerinces állatfajok tekintetében a leggazdagabbak.
A trópusi száraz erdők érzékenyek a tűzgyújtásokra, a túllegeltetésre, valamint a vízfolyások megszűntetésére. A vadászattól védett nagyobb erdőtömbök fenntartása elengedhetetlen feladat.
Bővebben, angol nyelven

 

Trópusi és szubtrópusi üde lomberdők

Az egyenletesen meleg, száraz évszak nélküli trópusok és szubtrópusok esőerdei tartoznak ide. A csapadék évi mennyisége általában a 2000 millimétert is meghaladja. Legnagyobb kiterjedésben a Dél-Amerikai Amazonas medencében, az Afrikai Kongó-medencében és az Indonéz szigetvilágban találhatók meg Földünkön. A legnagyobb biológiai sokféleség hazái, ahol egy négyzetkilométeren akár 1000 fafaj egyedei élnek együtt. A legnagyobb fajgazdagság a fák lombkoronaszintjében található; itt élnek a trópusi esőerdők jellegzetes papagájai, tukánjai és a majmok sokféle faja. A gerinctelenek, köztük rovarvilág szintén páratlanul sok fajjal képviseltetik magukat.
A trópusi esőerdők között is a legnagyobb biológiai sokféleséggel rendelkezik Amazónia nyugati hegyvidéke, Brazília atlanti esőerdei, Kolumbia csendes-óceáni partvidéke, a Maláj-félsziget és Borneó.
Az esőerdők legnagyobb veszélyeztetője a mezőgazdasági célú erdőirtás és a fakitermelés. A trópusi esőerdőkből évente Magyarország méretű terület semmisül meg. Ennek során, szintén évente 17.000 faj pusztul ki; évtizedek óta. A madarak és emlősök vadászata szintén jelentős veszélyforrás.
Bővebben, angol nyelven

 

Mangrove erdők

A mangrove erdők a trópusi és szubtrópusi partok árapály zónájában találhatók. Naponta kétszer is elérheti őket a dagály, ezért a sós vízhez alkalmazkodott fafajok alkotják. Légzőgyökereik segítségével a légkör oxigéntartalmát is tudják hasznosítani. A fák sokféle sótűrő szárazföldi és vízi növénnyel élnek együtt, és számos vízi állat szaporodása számára biztosítanak élőhelyet.
A biológiai sokféleség tekintetében a Dél-Ázsiai mangrove erdők a leggazdagabbak, míg a Karib-tengeriek a legegyszerűbbek. Madagaszkáron él a legtöbb bennszülött, mangrove-lakó madárfaj.
Dél-Ázsia több országában a mangrove-erdők több mint felét kiirtották már. Különösen a turisztikai célból fejlesztett partszakaszokról tűntek el, ami komoly veszélyt jelent. Nem csak számos halfaj ívóhelye szűnik ezáltal meg, hanem a partok védelme is. (Egyes szakértők szerint a 2004-es Dk-ázsiai cunami károkozása jóval kisebb lehetett volna, ha előzőleg a térségben nem irtják ki sok helyen a mangrove-erdőket.)
Bővebben, angol nyelven

 

 

Fotók Állatvilág kiállításPanda tábor Nagykőrös 2011 augusztusWWF Föld Órája 2013

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy értesüljön aktualitásainkról, sikereinkről, nyereményjátékainkról!

Kövess minket a Facebookon is!