WWF Magyarország

The WWF is run at a local level by the following offices...

 

Séta az örökerdőben

Fotó: Sarkadi PéterA Gyaloglás Világnapján, október 7-én nyitottuk meg legújabb örökerdő tanösvényünket. Az időjárás kegyeibe fogadott bennünket; az ősz derekára jellemző bágyadt napfényben jól érvényesültek a színek, a néhány nappal korábbi esőnek köszönhetően pedig kellemes avarillat töltötte meg a levegőt vasárnap délelőtt.

 


Végigjártuk az ösvény állomásait, ahol megismerkedhettünk az erdő néhány jellegzetes fafajával, és megpróbáltuk megérteni, milyen folyamatok irányítják az erdő életét. A Parkerdő szóvivője azt is elmondta, hogy milyen elvek szerint gazdálkodnak annak érdekében, hogy soha ne kelljen egyszerre levágni az erdőt.

 

 

Fotó: Kiss MónikaMinden természetes és az erdészek által létrehozott lékben időztünk egy keveset, és olyan problémák megbeszélésére is jutott időnk, mint a klímaváltozás hatásai, az idegenből származó fajok megfékezésének lehetőségei, vagy az, hogy a hatalmas álló holt fák miért hasznosak az erdőben.

 

 

Látvány a kilátóból, Fotó: Kiss MónikaAz utunk második része már lendületesebb sétából állt. Az erdészektől megtudtuk, hogy a hegytető alatti barlangban egykor egy szerzetes élt. Felkapaszkodtunk a Kaán Károly kilátóba, ahonnan csodálatos körpanoráma nyílt a Budai-hegyvidékre. Innen már csak egy beszélgetős lefelé lejtő szakasz várt ránk, aminek a végén leértünk a kiindulási helyre, a Szépjuhászné étteremhez. A történelem iránt érdeklődők felkereshették a Pálos kolostor romjait, mások elidőztek az étterem teraszán, hogy gyűjtsenek egy kis erőt a János hegy megmászásához. Reméljük, idővel nem csak a tanösvényünket, de minden erdei utat örökerdő fog szegélyezni a Budai hegységben!

 

Tartson velünk a következő túráinkon is:

 

2007. október 13-án Őrségi Nemzeti Parkba látogatunk, az Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál idején, majd 2007. október 27-én a Tatai Öreg-tó körül gyaloglunk, a „Tatai Nagyhalászat” halászfesztivál eseményekor. Részletek a weboldalunkon találhatóak, a Hírek rovatban.