Archívum

„A Duna úgy megy, ahogy ő akarja”

2019.02.21.

Nem kérdés, hogy természetes vizeinket meg kell őrizni a jövő generációi számára, hiszen a víz létünk alapja. De hogyan gondolkodnak erről a gyerekek, mit szeretnek és mit értékelnek folyóinkban és tavainkban? A WWF Magyarország erre kereste a választ, egyúttal felhívja a figyelmet: alig két hetünk van kiállni vizeink védelme mellett.

 

A szlovén kormány megvédi a Murát

2019.02.19.

Szlovénia környezetvédelmi minisztere kiáll a Mura hosszú távú megóvása mellett – egy új rendelettervezet értelmében ugyanis nem épülhet meg a folyóra tervezett nyolc vízerőmű. A WWF és a Dráva Szövetség üdvözlik a miniszter döntését, és a szlovén kormány támogatását várják, hogy a rendelet jogerőre emelkedhessen.

 

Türkizkék tenger vagy olajfolt?

2019.02.13.

Háromnegyed magyarországnyi tengeri és szárazföldi területen adott engedélyt Görögország kormánya olaj- és gázkitermelésre. Egy nagyobb olajszivárgás katasztrofális következményekkel járhat a tengeri élővilágra, a veszélyeztetett fajokra, de még a görög szigetek turizmusára és gazdaságára nézve is. A WWF nemzetközi kampányt indított annak érdekében, hogy a fúrásra irányuló tervek helyett a terület élővilágának védelme kerüljön előtérbe.

 

Lezárultak a terepi munkák az Ó-Drávánál

2019.02.13.

Befejeződtek az Ó-Dráván kialakított vízvisszatartó műtárgy kivitelezési munkálatai, ennek keretében elkészült a fenékküszöb a zárható csőáteresszel, illetve az erózió ellen védő mederfenék-biztosítás is.

 

Vizeink levegő után kapkodnak!

2019.02.01.

Tudtad, hogy a vizesélőhelyek kiemelkedő szerepet játszanak a változékony időjárás hatásainak mérséklésében?  Az édesvizek létünk alapját jelentik, mégis hagyjuk, hogy állapotuk egyre romoljon. Február 2-án tartjuk a Vizesélőhelyek Világnapját.

 

Nemzetközi együttműködés az árvízvédelem megújításáért

2019.01.29.

A Duna vízgyűjtőjén lévő árterületek helyreállításának vizsgálatával kíván hozzájárulni az árvízi kockázatok mérsékléséhez a tavaly kezdődött Danube Floodplain elnevezésű nemzetközi projekt.  

 

A digitális technológia becslések szerint 15%-kal tudja csökkenteni a globális kibocsátást

2019.01.25.

Földünk éghajlata nagyon közel áll ahhoz, hogy visszafordíthatatlan folyamatok induljanak be, melyek veszélybe sodorják mindannyiunk jövőjét.

 

 

Eldőlt: nem lesz építkezés a Pirin Nemzeti Parkban

2019.01.18.

Óriási siker! A WWF és más természetvédelmi szervezetek az utolsó bírósági tárgyalást is megnyerték. Bulgária legfelsőbb bírósága megfellebbezhetetlen határozatban vonta vissza azokat a változtatásokat, amelyeket kormány 2017-ben vezetett be a Pirin Nemzeti Park kezelési tervébe.

 
 

Fotók Duna NapWWF Nagy Ugrás 2015Föld Órája 2018

Hírlevél feliratkozás

Szereted a természetet? Érdekel, hogy mi történik hazánkban és a nagyvilágban? Ha szeretnél többet tudni a WWF munkájáról és a természetvédelemről, iratkozz fel ingyenes online hírlevelünkre!

  • E-mail cím:

Támogass!

Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy értesüljön aktualitásainkról, sikereinkről, nyereményjátékainkról!

Kövess minket a Facebookon is!