Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.
Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.
Háziállataink jólétéről mi magunk tudunk gondoskodni, azonban a vadon élő veszélyeztetett fajok megóvásában is kivehetjük részünket. A WWF fajvédelmi tevékenységét támogathatjuk azzal, ha jelképesen örökbefogadunk egy vadlovat, tigrist vagy akár egy jegesmedvét. Amellett, hogy adományunkkal segítünk abban, hogy ezek az állatok továbbra is zavartalanul élhessenek természetes környezetükben gazdagabbak leszünk egy, az örökbefogadott állatot ábrázoló plüssfigurával és egy névre szóló nevelőszülői oklevéllel is. Az örökbefogadásról részletesebben az örökbefogadás weboldalon olvashatunk.