A háromoldalú megállapodás hatalmas győzelmet jelent a WWF által vezetett globális #Together4Forests kampány számára.

Az Európai Unió a továbbiakban nem engedélyezi azoknak a termékeknek a behozatalát, melyek termelése erdőpusztítással jár. Az EU döntéshozói a napokban zárták le az erről szóló tárgyalásokat, és történelmi megállapodásra jutottak – a rendelet ugyanis a világon elsőként lép fel a globális erdőirtás ellen, és jelentősen csökkenti az Európai Unió működésének természetre helyezett nyomását. Ez az eredmény jelentős győzelemnek számít a WWF által vezetett, globális #Together4Forests kampányban, amely több mint 210 civil szervezet együttműködését hívta életre az elmúlt két évben annak érdekében, hogy egy hatásos EU-törvényért küzdjenek az erdőirtás megakadályozása érdekében.

Anke Schulmeister-Oldenhove, a WWF Európai Szakpolitikai Irodájának erdőpolitikai szakértője így nyilatkozott: „Történelmet írtunk a világ első erdőirtás elleni törvényével. Jelentős kereskedelmi korlátozásként az EU nemcsak a határain belüli fogyasztás szabályait fogja megváltoztatni, hanem az erdőirtásban érdekeltmás országokat is ösztönözhet arra, hogy változtassanak politikájukon. A törvény nem tökéletes, de nagymértékben előremutató elemeket tartalmaz.”

„Ez a megállapodás azt mutatja, hogy a #Together4Forests kampányt világszerte aktívan támogató 1,2 millió állapolgárt, 220 civil szervezetet, tudóst, őslakos vezetőt és progresszív vállalatot végre meghallgatták. Az erdőirtás többé nem kerül a szupermarketek polcaira és az emberek tányérjára az EU-ban – ez kampányunk hatalmas eredménye. A civil társadalom ismét megmutatta erejét!” – mondta Liesbeth Van den Bossche, a WWF Európai Szakpolitikai Irodájának EU kampányvezetője.

Az EU a világ egyik legnagyobb, trópusi erdőirtásért és az azzal járó kibocsátásokért felelős importőre, Kína után a második.

Ami igazán előremutató

A törvény egyik legegyedibb megközelítése, hogy az új szabályoknak túl kell mutatni a jogszerűségen: az EU piacára való belépéshez a termékeknek nemcsak a termelő ország szabványainak kell megfelelnie, hanem erdőirtástól és erdőpusztítástól mentesnek kell lenniük. A tárgyaló felek abban is megegyeztek, hogy fenntartják a bizottsági javaslat ambícióit, így a termékek széles körére vonatkozik a szabály, beleértve a szóját, a pálmaolajat, a marhahúst, a kávét, az olyan kulcsfontosságú fatermékeket, mint a nyomtatott papír, valamint a gumiból készült árukat.

Az új jogszabály biztosítja emellett a fogyasztókat arról, hogy a terméket visszakövetik az előállítási helyig, hogy kiküszöböljék ezzel az esetleges kiskapukat az ellátási lánc első szakaszaiban.

Egy törvény csak akkor jó, ha azt megfelelően hajtják végre. A tárgyalások során tapasztalt eltérő vélemények ellenére a döntéshozók egyetértettek abban, hogy a vállalatok és termékek százalékalapú éves felülvizsgálatát is be fogják vonni a jogszabályoknak megfelelő ellenőrzésekbe. A bírságoknak ki kell terjedniük egy uniós vállalat forgalmának legalább 4%-ára.

A jogszabály árnyoldalai

Az erős állampolgári nyomásgyakorlás ellenére a döntéshozók kizártak néhány fontos elemet. A tárgyaló felek úgy döntöttek, nem támogatják a Parlament azon javaslatát, hogy a jogszabály alkalmazását kiterjesszék egyéb fával borított területekre – például a szavannákra –, annak ellenére, hogy ezek egy részére már most is óriási nyomás nehezedik a mezőgazdasági területekké alakításuk miatt. Ezek az ökoszisztémák létfontosságú széntárolók és menedékek az állatok számára, emellett megélhetést biztosítanak az őslakosoknak és a helyi közösségeknek. A Bizottság kompromisszumként hatásvizsgálatot fog végezni más természetes ökoszisztémák bevonásának megvalósíthatóságáról, és egy évvel a törvény végrehajtása után felülvizsgálja ezt a lehetőséget.

“Sajnálatos, hogy az egyéb fával borított területeket kezdettől fogva nem vonták be, mivel ez hatalmas változást hozott volna a folyamatosan fenyegetett régiók számára, mint például a brazil Cerrado, amely ennek következtében még nagyobb pusztítással nézhet szembe. Az Európai Bizottságnak sürgősen el kell kezdeni a hatásvizsgálatokat, hogy azok egy éven belül elkészülhessenek” – tette hozzá Anke Schulmeister-Oldenhove.

Sajnálatos módon az erdők leromlásának definíciója nem eléggé átfogó. A meglévő erdők degradációját nem tekinti leromlásnak, csupán az őserdők vagy a természetes úton megújuló erdők ültetvénnyé alakítását.

Egy másik elszalasztott lehetőség az emberi jogok világos elismerése volt, különös tekintettel az őslakosokra és a helyi közösségekre. Pontosabban fogalmazva nem történt utalás az erre vonatkozó nemzetközi egyezményekre. A jelenlegi szövegben foglaltak az emberi jogok körét a nemzeti törvényekre korlátozzák: ez azt jelenti, hogy ha az őslakos vagy helyi közösségek egyes jogai nem jelennek meg a nemzeti jogszabályokban, akkor az EU-s jogok sem jelentenek védelmet számukra.

Kilátások a jövőre

Most, hogy megállapodás született az új törvény főbb elemeiről, a tárgyalásban résztvevő felek a következő hetekben találkoznak, hogy átbeszéljenek pár befejezetlen részletet és véglegesítsék a jogszabály írott szövegét.

A világszerte több, mint 200 civil szervezet által támogatott #Together4Forests mozgalom szigorúan nyomon fogja követni a törvény végrehajtását az elkövetkezendő években. „Még nem értünk a végére, ez csak az első lépés volt. Létrejöttek az alapok az erdőirtás megszüntetéséhez, de ezt most meg is kell valósítanunk” – foglalta össze Anke Schulmeister-Oldenhove.

Az EU által okozott erdőirtás
Az EU a világ egyik legnagyobb, trópusi erdőirtásért és az azzal járó kibocsátásokért felelős importőre. 2017-ben a nemzetközi kereskedelemmel összefüggő erdőirtás 16%-áért volt felelős az EU, ami összesen 203 000 hektár erdő elpusztítását, és 116 millió tonna szén-dioxid kibocsátását jelenti. Az EU-t csak Kína (24%) előzte meg, azonban maga mögé sorolta Indiát (9%), az Egyesült Államokat (7%), és Japánt (5%).

2005 és 2017 között a szója, pálmaolaj és marhahús voltak az EU erdőpusztításra legnagyobb negatív hatást kifejtő importált cikkei, amelyeket a fatermékek, kakaó és kávé követtek.

Ezenkívül az EU fogyasztása más természetes ökoszisztémák átalakulásához is hozzájárul, beleértve a brazil Cerrado szavannáját.

#Together4Forests kampány

A #Together4Forests egy nemzetközi kampány, amely világszerte 220 civil szervezet támogatásával több mint 1,2 millió állampolgárt, vállalatot, tudóst, művészt, fiatalt és más érdekelt felet mozgósított annak érdekében, hogy egy hatékony törvény elfogadását támogassák az EU fogyasztása miatt létrejövő erdőirtás megfékezése érdekében.