Az eredményes vízkezelés feltételei

A globális vízerőforrások károsodása többféleképpen fenyegeti az emberiség létfeltételeit. A csökkenő talajnedvesség, továbbá a talajromlás és az erdőirtás következtében fenyegeti a földi biomassza-termelést és a szénmegkötést. A lefolyások és vízhozamok térfogatában és mintázatában bekövetkező változások a vízutánpótlást és a vízszükségletet, illetve a klímaszabályozást veszélyeztetik azáltal, hogy a párolgásból kevesebb csapadék hullik vissza, ami befolyásolja a lokális és a regionális csapadékmintázatot.

Becslések szerint a globális talajnedvességből származó vízáramlások tartják fent a kritikus fontosságú ökoszisztéma-szolgáltatások kilencven százalékát, míg a folyók vízgyűjtőinek éves vízáramlása húsz-ötven százalékban járul hozzá a vízi ökoszisztémák működésének fenntartásához.

Mindeközben a vizesélőhelyek jó részét megszüntettük, módosítottuk a lefolyási viszonyokat elsősorban arra optimalizálva, hogy a vizet minél gyorsabban elvezessük, valamit módosítottuk a tájhasználatot is többnyire úgy, hogy a természetes növényzet kiirtásával egyre kevesebb vizet tudunk a tájban raktározni – ezáltal megnehezítve a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást vagy a víz kiegyenlítettebb rendelkezésre állását. Ez a jelenlegi körülmények között ökológiai és gazdasági szempontból egyre kevésbé fenntartható viszonyokat eredményez.

A folyóvízi rendszerek dinamikusan reagálnak medrük rögzítési szándékára, továbbá arra is, ha keresztgátakat helyeznek el rajtuk. Ezeknek sokszor nem várt, negatív következményei vannak hosszabb távon. A rövidebb és szűkebb folyómederben gyorsabban áramlik a víz, emiatt folyamatosan mélyíti a medrét, csökkentve a kisvíz-, valamint a talajvízszintet is, ami a száraz időszakokban kritikus mind az élővilág, mind az aszálykárok megnövekedése szempontjából. Ezen a helyzeten az 1970-es és 80-as évek nagymértékű ipari kavicskotrásai is rontottak.
Magyarországon átlagosan két métert süllyedt a Duna medre az elmúlt hatvan évben, ám Dunaföldvárnál ez akár öt méter is lehet.

Ahhoz, hogy a Duna és természeti környezete, valamint a társadalom életében betöltött funkciók, ezáltal a mi jövőnk is fenntartható legyen, arra van szükség, hogy a természeti környezet integritását ne csak a szavak és az irányelvek szintjén próbáljuk megőrizni, hanem történjenek valóban előremutató, a természetre alapozott megoldások, mert kizárólag ezek mentén képzelhető el a fenntartható vízgazdálkodás. A fejlesztések csak kiemelt közérdek mentén történhetnek, és nem járhatnak együtt a biológiai sokféleség további veszteségével, degradálódásával vagy a klímaváltozás erősítésével.

A Duna mentén ma is számos olyan terület van még, amely akár újra hullámtérré válhat, amint arra a Danube Floodplain projekt (2018-2021) eredményei is rámutattak. Arra nézve is vannak megoldások, hogy a mellékágak újra kapcsolatba kerüljenek a folyókkal, javuljon az ökológiai állapotuk és egyéb hasznosítási lehetőségeik, valamint teret adjanak az árvíznek. Olyan területek is előfordulnak szép számmal a hullámtéren belül, ahol a természetvédelmi kezeléssel és a táj lehetőségeihez igazított gazdálkodási módokkal javítható a helyzet. Mindezek ahhoz is hozzájárulnak, hogy a további medermélyülés ne veszélyeztesse az ivóvízkészleteinket.

A hajózhatóság fejlesztése nemcsak a tranzitforgalmat kiszolgáló elem, amelyért a hazai természeti erőforrásokat kockáztatjuk, és amelyet költségesen fenntartunk, hanem a hazai folyószakasz adottságaihoz alkalmazkodó átalakítás, amely a hajóflottákban, a navigációs és előrejelző rendszerekben, valamint a hajózható napok számában és a merülési mélységben is illeszkedik a lehetőségekhez.

Felül kell vizsgálni a parti kövezések és a folyószabályozási műtárgyak létjogosultságát, és szükség szerint átalakítani vagy eltávolítani azokat. Ma már Európában több helyen a vízerőműveket is elkezdték lebontani, ami szintén pozitív tendencia. Az olyan emberi létesítményeket, amelyeknél ez megvalósítható, távolabb kellene elhelyezni a folyótól, annak mentén pedig csak olyan tevékenységeket folytatni, amelyek összeegyeztethetők a víz időszakos vagy állandó jelenlétével.

Nem szabad lebecsülni és feláldozni a folyó és az árterek adta turisztikai lehetőségeket sem. Viszont olyan turizmusra van szükség, amely nem keresi mindenhol a kiépített infrastruktúrát, hanem alkalmazkodik a természethez. A régi korok tudását hasznos volna feleleveníteni és alkalmazni.