Április 22-én nyújtotta be az igazságügyi miniszter azt a példátlanul összetett törvényjavaslatot, ami környezet- és természetvédelmi szempontból kulcsfontosságú jogszabályok módosítását is tartalmazza, ezzel pedig tovább gyengítené hazánk természeti kincseinek megóvását. A törvényjavaslat többek között ellehetetlenítene fontos természetvédelmi hatósági eljárásokat, és bővítené a tarvágás lehetőségeit természetes erdeinkben.
Összegyűjtöttük a törvényjavaslattal kapcsolatos és sokak által feltett kérdéseket, és megválaszoltuk ezeket.
Ha te is egyetértesz azzal, hogy az értelmetlen pusztítást nem engedhetjük, és erdeink megóvása érdekében ezt a salátatörvény-javaslatot nem szabad megszavazni, kérjük, aláírásoddal csatlakozz tiltakozásunkhoz és az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelünkhöz, amit a törvényjavaslat zárószavazása előtt küldünk el nekik.

Miről szól a törvényjavaslat?

A T/11681. számú törvényjavaslat az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szól. Ez egy úgynevezett „salátatörvény”, ami azt jelenti, hogy több, egymással össze nem függő törvény módosítását célozza egyetlen törvényjavaslatba foglalva. A legkülönbözőbb ágazatokat érintően számos aggályos törvénymódosítás szerepel a 137 oldalas és 258 §-ból álló törvényjavaslatban, aminek már a célja is vitatható, hiszen a veszélyhelyzet idején fennálló különleges körülmények indokolták azoknak a rendeleteknek a megalkotását, amelyeknek most a véglegesítéséről van szó.

Milyen kifogásolható pontjai vannak a törvényjavaslatnak természetvédelmi szempontból?

A WWF Magyarország egy természetvédelmi alapítvány, küldetésünk a hazai természeti értékeink megőrzése, ennek megfelelően a természet védelmét érintő jogszabályokat kifogásoljuk. Ezek elsősorban a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (természetvédelmi törvény) módosítását tartalmazó 140. §, valamint az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (erdőtörvény) módosítását célzó 186–188. §. (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a törvényjavaslat minden más rendelkezésével egyetértünk, pusztán annyit jelent, hogy természetvédelmi szervezetként ezeket látjuk a leginkább problémás változtatásoknak.)

Mit tartalmaz a természetvédelmi törvény módosítása?

A természetvédelmi törvényben szerepel annak meghatározása, hogy védett természeti területeken milyen tevékenységekhez kell hatósági engedélyt kérni annak érdekében, hogy megelőzhető legyen a természetvédelmi oltalom alatt álló területek károsítása. Mivel lehetetlen minden jövőbeli élethelyzetre felkészülni, ezért a jogszabály nem ad pontos listát arról, hogy mire kell engedélyt kérni, csak példálózó jelleggel felsorol néhány tipikus engedélyköteles tevékenységet. A törvényjavaslat azonban elvenné a természetvédelmi hatóságtól a jogkört, hogy mérlegelje azt, hogy mely tevékenység természetkárosító a védett területre nézve. Ehelyett azt a listát rögzíti csak engedélykötelesként, ami a törvényben eddig csak értelmezést segítő példajelleggel szerepelt. Ez sok gyakorlati problémát eredményezhet, például előállhat olyan helyzet, hogy védett természeti területen természetvédelmi engedélyt kell kérni horgászathoz, de a vízi élővilágot esetlegesen zavaró, a természetes partot átalakító stégépítéshez nem. Vagy például a természetvédelmi kutatás engedélyköteles maradna, a vadvilág mozgását korlátozó kerítés viszont engedély nélkül építhető lenne, ahogyan a védett területet zavaró hatásokat okozó filmforgatáshoz, díszletépítéshez, vagy fészkelési időben történő ágmetszéshez sem kellene engedélyt kérni. A sort hosszan lehet folytatni, mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy még milyen természetkárosító tevékenységek létezhetnek, amik nem szerepelnek a természetvédelmi törvény 38. § (1) bekezdésében. Más hatóság persze kérhet ilyen tevékenységek kapcsán engedélyt (pl. vízügyi hatóság, vadászati hatóság), de a természetvédelmi szempontokat kizárólag a természetvédelmi hatóság vizsgálhatja, és ha ez a vizsgálat szakkérdésként, szakhatósági eljárásként nem épül be más hatóságok eljárásaiba sem, akkor az az abszurd helyzet fog előállni, hogy természetvédelmi területen számtalan természetkárosító tevékenység természetvédelmi engedély nélkül végezhető lesz. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a veszélyhelyzet idején nem volt olyan kormányrendelet, ami a természetvédelmi hatóságnak ezt a jogkörét korlátozta volna, tehát ez a törvénymódosítás semmilyen szempontból nem illik a törvényjavaslatba.

Mit tartalmaz az erdőtörvény módosítása?

A törvényjavaslat bővítené a tarvágás lehetőségeit a legjobb természetességi állapotú, védett természeti területeken és Natura 2000 területen lévő, illetve közjóléti és tájképvédelmi rendeltetésű erdőkben. Egy furcsa jogalkotási megoldással nem a 2022-es tűzifarendelet tarvágásra vonatkozó rendelkezéseit emelné át a Kormány az erdőtörvénybe, hanem a tarvágás lehetőségét úgy bővítené, hogy az erdők sarjaztatással történő felújítását mintegy célként meghatározva, a sarjeredetű felújítás érdekében lehetne a védelem alatt álló erdőkben tarvágást végezni. Ennek megerősítéseképpen el is törölnék a természetes mageredetű felújításhoz kapcsolódó előírást, ami jelenleg még kötelezi az erdőgazdálkodót, hogy ezt a felújítási módot részesítse előnyben.

Hallható olyan érv, hogy az éghajlatváltozás miatt a sarjeredetű felújítás hatékonyabb, mint a mageredetű. Ugyanakkor a sarjeredetű felújításnak nem szükséges előfeltétele a tarvágás, ezért az indokolás nélküli törvénymódosítás valódi okairól leginkább csak találgatni lehet – de feltételezhető, hogy a költséghatékony és gyors fakitermelésnek és olcsó erdőfelújításnak döntő szerepe van.

Mindezen felül a tarvágások felpörgetését még a bejelentési határidők lerövidítése is támogatja, ugyanis a törvényjavaslat alapján a korábbi 21 nap helyett 14 napja marad az erdészeti hatóságnak arra, hogy védett természeti területen és Natura 2000 területen lévő erdők esetén megkeresse a természetvédelmi hatóságot, akinek, ha a maradék időben van kapacitása és lehetősége a tényállás tisztázására – például biotikai adatok vizsgálatára, a nemzetipark-igazgatóság bevonására -, utolsó védelmi pontként még korlátozhatja, feltételekhez kötheti, esetleg meg is tilthatja a fakitermelést. Kérdés ugyanakkor, hogy a 14 napos rövidített határidő mire lesz elég? Sajnos az eddigi tapasztalatok szerint a 21 nap is kevés volt a komplex eljárások lefolytatására, ezért a hatóságok – tartva az esetleges kártérítési perektől – általában ritkán merik a bejelentéshez kötött fakitermeléseket természetvédelmi okból feltételekhez kötni, korlátozni, esetlegesen megtiltani.

A kormányrendeletek már a veszélyhelyzet idején is velünk voltak, miért pont most kifogásolják ezeket?

Egyfelől a törvényjavaslatban szereplő rendelkezések nem, vagy nem a mostani formában voltak velünk a veszélyhelyzetben. A tűzifarendeletből átemelt rendelkezések végrehajtását az Agrárminiszter normatív utasításban korlátozta, a természetvédelmi törvény jelenlegi módosítása pedig nem szerepelt semmilyen veszélyhelyzeti rendeletben, tehát nem lehet helye egy ilyen törvényjavaslatban.

Másfelől, mint a címe is mutatja, ez a törvényjavaslat kifejezetten a koronavírus-járvány miatti, illetve háborús veszélyhelyzet ideje alatt ideiglenes jelleggel kihirdetett különleges jogrendi kormányrendeletek törvényi szintre emeléséről szól. Ezeket a rendeleteket a kormány kizárólag a veszélyhelyzettel összefüggésben alkothatta meg, és csakis a veszélyhelyzet fennállásának idejére szólhatnak. A rendeletek tömeges törvényi szintre emelése eleve megkérdőjelezi a veszélyhelyzettel összefüggő jellegüket, és bizonytalan jogi helyzeteket fog teremteni.

A törvényjavaslat elfogadásával kapkodva, ideiglenes céllal született, sokszor ezért átgondolatlan, a normál jogalkotásban megszokott közigazgatási és társadalmi véleményezésen sosem járt jogszabályok kerülnének át egyetlen tollvonással a normál jogrendbe. A veszélyhelyzeti rendeleteken azonban még túl is terjeszkedik a törvényjavaslat, az ugyanis olyan jogszabály-módosításokat is tartalmaz, amik korábban még ideiglenesen sem képezték részét a jogrendünknek.

Mi értelme van ezzel a törvényjavaslattal foglalkozni? Mennyi erdő lesz ennek hatására tarra vágva?

Erdeinket és védett természeti területeink megőrzését jogszabályi garanciák bástyái övezik. Ezek a jogszabályok sokszor apró, hosszú évek során kimunkált, technikai jellegű részletszabályokból állnak. Ezekkel a szabályokkal dolgoznak a hatóságok, nemzetipark-igazgatóságok, és ezeket a jogszabályokat kell hivatkoznia bárkinek, ha egy terület vagy természeti érték megőrzése érdekében szeretne egy bírósági vagy egy hatósági eljárás keretében fellépni.

A természet védelmét szolgáló jogszabályi rendelkezések apró technikai részletei a bástyák építőelemei. Ugyanakkor néhol lyukak is tátonganak ezen a rendszeren, ezek a visszaélésekre lehetőséget adó kiskapuk. A jelenlegi törvényjavaslat kifogásolt elemei bár rövidek, tömörek, sokszor csak egy-egy szót, apró részletszabályt módosítanának, azonban ezek az apróságok megbontják a képzeletbeli védőbástyák falazatát, és így bizonyos esetekben óriási jelentőségűek lehetnek. Új kiskapukat nyitnak, amiknek a következményei beláthatatlanok, nem véletlenül vannak ezek a kiskapuk jelenleg szabályozási „építőkövekkel” elzárva.

Nem lehet előre megmondani, hogy egy kiskaput mennyien használnak ki, tehát nem lehet előre látni azt sem, hogy mekkora területet fog érinteni a mostani jogszabály-módosítás. Az viszont kijelenthető, hogy minél több kiskaput nyitunk, minél több építőelemet kiemelünk a védelem falából, annál több lehetőség adódik a visszaélésekre, és annál kevésbé lesz képes betölteni funkcióját a természeti értékeink megóvását szolgáló rendszer.

Milyen kapcsolata van a törvénytervezetnek a 2022-es „tűzifarendelettel”, illetve az arra irányuló alkotmánybírósági határozattal?

A törvényjavaslat erdőtörvény módosításáról szóló része a tűzifarendelet egyes szabályait emelné törvényi szintre, de nem pontosan ugyanazokat a szabályozási eszközöket használja. A védett területeken történő tarvágás tilalmának fellazítása a törvényjavaslatban is szerepel, ennek egyetlen feltétele az, ha később az erdőt sarjaztatással újítják fel, ez azonban nem jelent korlátot a tarvágás előtt, lényegében a törvényjavaslat is azt mondja, amit a tűzifarendelet: bárhol, bármilyen erdőben, védett és Natura 2000 területeken, a legjobb természetességű erdőben is lehet tarvágást végezni.

A tűzifarendeletet az Alkotmánybíróság is vizsgálja: egyfelől az AB asztalán van a tűzifarendelet kapcsán egy utólagos normakontroll-indítvány II/01907/2022. ügyszámon, melynek elbírálása még nem történt meg. Másfelől a rendelet a tűzifarendelet 1. § (2) bekezdése a) pontját bírói kezdeményezésre az Alkotmánybíróság 9/2024. (IV. 30.) AB határozatában megsemmisítette. Az AB határozat indokolása alapján könnyen elképzelhető, hogy a Törvényjavaslat Evt. módosításai sem állnák ki az alkotmányossági követelmények vizsgálatát.

Erdeinket érintő további kérdések

Azt követelik a zöld szervezetek, hogy ne lehessen Magyarországon fát vágni?

Nem! A fakitermelésre eddig is volt lehetőség szabályozott keretek között, viszont az mindig is nagyon fontos volt, hogy ez fenntartható módon történjen, annak érdekében, hogy erdeinket meg tudjuk őrizni a jövő generációi számára is. A 2022-es tűzifarendelet több ponton gyengítette az erdőtörvény előírásait, a mostani salátatörvény részben ezeket a rendelkezéseket emelné át a normál jogrendbe, részben pedig új paragrafusokkal tovább gyengítené az amúgy is több sebből vérző jogszabályi kereteket.

Szépen hangzik ez a “fenntartható erdőgazdálkodás”, de mit is értünk alatta?

A fenntartható erdőgazdálkodás túlmutat a faanyag túlhasználatának és az erdő területcsökkenésének elkerülésén. Az erdőgazdálkodás sokkal többet kell, hogy jelentsen az erdei haszonvételnél, az erdők fatermő képességének megőrzésénél. A fenntartható erdőgazdálkodásnak az erdőre összetett természeti rendszerként kell tekintenie. Ennek megfelelően a fenntarthatóság magába kell, hogy foglalja az erdő teljes életközösségének megóvását, az erdő valamennyi fontos tulajdonságának megőrzését. Az erdő csak így tudja biztosítani valamennyi szolgáltatását – nem csak a faanyagot –, illetve csak így tud ellenállni az olyan stressznek, mint amilyen a klímaváltozás.

Jó, de ha megvédtük az erdőinket, hogyan fogjuk magunkat faanyaggal ellátni?

Magyarország a fennálló jogszabályi keretek mellett, a 2022-es tűzifarendelet meghozatala előtt is ki tudta elégíteni a magyar lakossági és ipari faanyag igényeket. Az április 22-én benyújtott salátatörvény-javaslat azonban az eddigieknél is szélesebb lehetőséget teremt a magasabb természetességű, akár védett erdők kitermelésére, tarvágására. Magyarország területének 22%-án folyik erdőgazdálkodás. Meggyőződésünk szerint a védett erdők kímélete megoldható lenne a meglévő faigény kielégítése mellett is.

Miért baj, ha kivágják a fákat? Az erdő felújítása továbbra is kötelező lesz!

Az erdőfelújítási kötelezettség az erdőgazdálkodó számára előírja, hogy az erdőborítást az erdő művelési ágú területén fenntartsa, sőt az erdőtörvény szerinti erdőtermészetességi állapotának romlását is tiltja, ugyan itt csak az újulat fafajösszetételére és eredetére határoz meg kritériumokat. Erre a természetes újulatra támaszkodva, mesterséges erdőfelújítással – magvetés és csemeteültetés –, illetve ezek kombinációjának alkalmazásával van lehetősége. Az elvégzett erdőfelújítások minősége kulcsfontosságú a jövő erdőállományainak állapotára nézve. A jelenlegi törvénymódosítás lehetővé tenné a magas természetességű erdőkben az eddig tiltott sarjaztatásos erdőfelújítást, sőt a sarjaztatásos erdőfelújítás érdekében engedné a tarvágásos véghasználatot a legjobb természetességi állapotú erdőkben.

Mennyi olyan erdő van az országban, ahol tarvágásra kerülhet sor?

Az erdeink mintegy 40%-a ún. kultúrerdő és faültetvény – többek között akácosok, nemesnyarasok és feketefenyvesek. Ezeket a 20. században, főként síkvidékre telepített erdőket szinte mindig tarvágással termelik ki.

Az erdőtörvény 2009 óta megtiltja az állami erdők egy részén a tarvágást – az ún. védelmi és közjóléti rendeletetésű erdőkben –, ha azok ún. természetessége az 1-3 kategóriákba esik. (A részletek a 7. és 10.§-okban találhatók.) Ez körülbelül az erdők 10%-át érinti. Vagyis itt eddig tilos volt az erdészeti értelemben vett tarvágás, a fentebb említett fokozatos felújító vágás viszont lehetséges. Vagyis egy átlagos túrázó még ezekben a nagyon értékes erdőkben is találkozhat tájsebnek beillő vágásokkal, akár 5 hektáros egybefüggő területen.

Mivel egészen pontos statisztikák nem érhetők el a tarvágás alkalmazási területére vonatkozóan, annyi becslést tehetünk, hogy az erdőterület legalább felén, de valószínűleg ennél nagyobb részén sor kerülhet rá. Védett, sőt fokozottan védett területeken is, ha a faállomány, az erdő az erdőtörvény szerinti alacsony természetességű kategóriába tartozik. Az április 22-én benyújtott salátatörvény-javaslat a tarvágással kivágható erdők körét bővíti, előre nem megbecsülhető mértékben.

Mit hív a köznyelv és mit az erdész tarvágásnak?

A köznyelv „tarvágásnak” nevez minden olyan területet, ami jól láthatóan erdő volt korábban, most azonban tuskókat, lágyszárú növényeket, esetleg alacsony cserjéket, facsemetéket találunk rajta. Ahol viszonylag nagy területen hiányzik az idős erdő. Általában a cselekményt is „tarvágásnak” nevezzük, aminek eredménye a fátlan terület.

Az erdész szaknyelv azonban nem így használja a tarvágás fogalmát. A tarvágás olyan „fakitermelési mód”, amikor a „vágásérett állomány” letermelése egyetlen lépésben megtörténik. Ezt követően az „üressé vált” „vágásterületet” jellemzően mesterségesen „újítják fel”. Ez utóbbi azt jelenti, hogy emberi munkával elültetik a facsemetéket vagy elvetik a magokat, amikből aztán az új erdő felnövekszik.

Van azonban olyan eset, amikor nem egy, hanem két-három lépésben történik a fakitermelés. Ilyenkor az új erdőnek van ideje a lehulló magokból felnőni, és nincs szükség mesterséges felújításra. Az erdő tehát természetesen újul fel. Az erdész szóhasználatban ez a fakitermelési mód a “fokozatos felújító vágás”. Ilyenkor az utolsó lépést végvágásnak nevezik, ami pedig létrejön, az szintén vágásterület. Az átlagos erdőjáró erre is azt mondja, hogy „tarvágás”. (Tegyük hozzá, angol nyelvterületen nincs ilyen elkülönítés – a tarvágásnak megfelelő “clear-cut” szót minden olyan esetben használják, amikor vágásterület jön létre.)

Vagyis – összefoglalásképpen – két fakitermelési módról beszélünk, a tarvágásról és a fokozatos felújító vágásról, mely utóbbinak a befejező lépése a végvágás. Mindkét esetben vágásterület jön létre, amelyet a köznyelv tarvágásnak nevez. (Akit érdekelnek a részletek, az erdőtörvény 71. § (1) foglalkozik e fogalmakkal.)

A kétféle fakitermelési módot az ún. „vágásos üzemmód”, illetve az „átmeneti üzemmód” során alkalmazzák. Az ország erdeinek több mint 90%-án vágásos üzemmódot használnak. E két üzemmódon kívül van még az „örökerdő üzemmód” (régebbi nevén szálaló üzemmód) és a „faanyagtermelést nem szolgáló üzemmód”. Utóbbi két esetben nincs tarvágás, sőt egyáltalán nem keletkezik vágásterület.

Hol találkozhatunk leginkább tarvágásokkal, és hol végvágásokkal?

Tarvágással főként a síkvidéken járva találkozunk, főként a már említett faültetvények és kultúrerdők kitermelése nyomán, de védett területeken akár tölgyesekben is, például Gemencen. A kocsányos tölgy vagy éger főfafajú erdőket például jellemzően tarra szokták vágni. A hegy- és dombvidékeken járva, amit tarvágásnak látunk – bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben –, valószínűbb, hogy a fentebb leírt fokozatos felújító vágások eredménye. Idegenhonos fafajú erdőket – például lucfenyveseket – ugyanakkor a hegyvidéken is tarvágással szoktak kitermelni.

Miért káros a tarvágás az erdei ökoszisztémára?

A tarvágás értelemszerűen felszámolja a fákon élő állatvilág – odúlakó és ragadozómadarak, denevérek és egyéb kisemlősök, rovarok stb. – addigi élőhelyét. A többi erdőgazdálkodási módszerrel ellentétben azonnal, és teljes mértékben. Az erdőklíma minden fokozatosság nélkül szűnik meg. Az addig árnyékos talajszintet „telibe kapja” a direkt napsütés, ami hamar elpusztítja és átalakítja az aljnövényzetet – amelyet nemritkán elözönlenek az idegenhonos fás és lágy szárú növényfajok. A szelek tovább szárítják a talajt és részint elhordják, mint port, miközben elpusztul és átalakul az élővilága is – ízeltlábú közösségei, gombák, különféle mikroorganizmusok: a talajélet fontos szereplői. Azokban az esetekben, amikor a tuskókat is kiszaggatják a földből, illetve felszántják a talajt, a kitermelt faanyagon túl további jelentős mennyiségű, évtizedek óta halmozódó szén kerül a levegőbe. Ahol táji szinten a tarvágás a véghasználat egyetlen módja, nagy területeken lehetünk tanúi az élőhelyek folyamatos leromlásának.

Miért alkalmazzák mégis a tarvágást?

A tarvágás nem jó, viszont költséghatékony. Az adott technológiai és jogszabályi keretek között így lehet olcsón faanyaghoz jutni, megteremtve a fenntarthatóság látszatát – legalábbis néhány évtizedes távlatban. Az ország erdeinek csaknem felén található kultúrerdőkben és faültetvényeken – akácosokban, nemesnyárasokban, telepített fenyvesekben – más módszert nem is alkalmazunk. Az olcsó és hatékony tarvágás szorosan kapcsolódik a huszadik század erőltetett ütemben történő fásításaihoz, amelynek során nem a valódi természeti környezet, az erdők helyreállítása volt a cél. Elsősorban a faanyagot kellett biztosítani gyorsan növő, többnyire tájidegen fafajok ültetvényeinek segítségével.

Hogyan újul meg az erdő tarvágás után?

Az előállt „üres vágásterületen” az erdő felújítása történhet mesterségesen (pl. csemeték ültetésével, makkvetéssel), vagy a természetesen megjelent újulatra alapozva. Utóbbi esetben néha magról, gyakrabban azonban a kivágott fák tuskóiról, gyökereiről felnövő sarjakból alakul ki az új erdő. (Az erdész szakmai szóhasználat ne tévesszen meg minket: a sarjaztatás erdőrészlet léptékben nem éppen természetes módja az erdő felújulásának.)

Miért aggódnak a szakemberek az alföldi tölgyesek tarvágása miatt?

Az alföldi tölgyesekben a védett és Natura 2000 területeken is lehetséges a tarvágás. Ezek a tölgyesek az Alföld utolsó természetes erdőmaradványai, alig 0,5%-uk maradt fenn. A tarvágás tovább rontja állapotukat, holott kiemelkedő természetvédelmi értéket képviselnek. Az alföldi tölgyesek utolsó maradványainak eltüntetése, a bennük folyó tarvágások ellen a természetvédelmi szakemberek, köztük botanikusok és zoológusok évtizedek óta szót emelnek, újabban pedig már erdészek egy része is. Mindmáig kevés sikerrel.

Mit mond a 2009-es erdőtörvény a tarvágásról?

A törvény a jelenlegi szabályok szerint tiltja a tarvágást a magas természetességű, különleges rendeltetésű állami erdőkben. Ugyanakkor most is léteznek olyan jogszabályi kiskapuk, amelyek lehetővé teszik kivételek engedélyezését.

Mire figyelmeztetnek a civil és természetvédelmi szervezetek?

Arra, hogy a kormány módosításai veszélyeztetik a védett erdők jövőjét, és a tarvágás kiterjesztését nem indokolja sem gazdasági, sem ökológiai szempont. A civil szervezetek és természetvédelmi szakemberek sürgetik a szabályozás visszavonását.

Léteznek-e kíméletesebb erdőgazdálkodási módszerek?

Igen, például az örökerdő-üzemmód vagy a természetvédelmi célú erdőkezelés. Ezek segítenék az ökoszisztéma megőrzését, de egyelőre nem kapnak kellő támogatást.

 

Borítókép: Gálhidy László, WWF Magyarország