WWF Magyarország

The WWF is run at a local level by the following offices...

 

David Attenborough – Egy élet, egy tanúvallomás

2021-05-07

Az egyetemen gyakran illusztrálták az előadásokat Sir David Attenborough valamelyik történetével. Az egyik ilyen alkalommal a tanárnő megkérdezte, láttuk-e már Sir David eredeti hajszínét – utalva arra, hogy most egy nagyon régi felvétele következik. Jót nevettünk rajta, pedig valóban leginkább őszes nagypapaként van jelen a legtöbb ember emlékezetében.

Fotó: Conor McDonnell

A világ egyik leghíresebb természetbúvára 2020-ban múlt 94 éves, vagyis már jócskán nagypapa korú volt, mikor leghíresebb sorozatait elkészítette – és amikor mi (a cikk írói) egyáltalán megszülettünk. A BBC riportere fogalmazott úgy egy nemrég Sir Daviddel készült interjúban, hogy most azzal az emberrel beszélget, akinek a műsorait először kisfiúként, majd később apaként a kisfiával hallgatta. Legújabb nagy sikerű dokumentumfilmje, a WWF-fel együttműködésben készült Egy élet a bolygónkon (A Life on Our Planet) a természettudós tanúvallomása arról, hogy az emberi tevékenység hogyan pusztította – és pusztítja a mai napig – a természetet.

Attenborough 1926-ban született a mai Nyugat-London területén, a család középső gyermekeként. Egész gyerekkorát fosszíliák és más természeti érdekességek gyűjtésével, megfigyelésével töltötte és nagy hatással voltak rá Szürke Bagoly (angol születésű kanadai-indián író, természetvédő és vadász) könyvei és filozófiája. Ekkor még a Föld területének körülbelül 66%-át borították érintetlen vadonok, a levegő szén-dioxid-koncentrációja pedig mindössze 280 ppm (parts per million) volt. 1945-ben végzett Cambridge-ben, ahol nem meglepő módon általános természettudományokat, elsősorban geológiát és zoológiát tanult.

A BBC-s kezdetek

1952-ben csatlakozott a BBC televíziós stábjához, habár előtte még saját tévékészüléke sem volt, és beszámolói alapján jelentkezése előtt is csupán egy közvetítést látott. Hamarosan producerként kezdett el dolgozni, ahol első projektjei között volt egy közös műsor a Londoni Állatkerttel. A stúdióban George Cansdale, az állatkert igazgatója élőben mutatott be olyan érdekes állatokat, melyeket korábban ilyen formában még soha nem láthatott a közönség. 

Attenborough így ír erről visszaemlékezéseiben: „Az igazgató úr kiváló természettudós volt, nagyszerűen értette az állatokkal való bánás minden csínját-bínját, és rá tudta venni őket, hogy a várakozásoknak megfelelően viselkedjenek – népszerűségét pedig csak fokozta, hogy még így sem mindig úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna. Az állatok rendszeresen a lábtörlőre, de az is megesett, hogy Mr. Cansdale nadrágjára ürítettek; előfordult, hogy menekülőre fogták, és ilyenkor az oldalt készenlétben várakozó egyenruhás állatkerti őröknek kellett elcsípniük őket. Egyszer egy kicsi afrikai csíkosmókus hirtelen felugrott egy hosszú tartókarról fölébe lógó mikrofonra, keresztülszökellt a stúdión, és végül a szellőzőrendszerben talált menedéket; a következő napokban ott éldegélt, és időnként előbukkant az ugyanebből a stúdióból közvetített drámajelenetek, varietéműsorok és ünnepélyes napi műsorzárók idején.” (David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei – Állatkerti gyűjtőutak. Park könyvkiadó, Budapest. 2019. Makovecz Benjamin fordítása)

Érdekesség, hogy későbbi munkái során együtt dolgozott azzal a Julian Huxley-val is, aki később a WWF egyik alapítója volt. Valószínűleg innen eredhet a jó viszony, ami a természetbúvárt a kezdetek óta a civil szervezethez fűzi.

Az első kalandok Afrikában

Ez idő tájt határozta el, hogy maga is természetfilmeket szeretne forgatni, a témát pedig a Londoni Állatkert vadbefogásai adnák. Ügyes trükközéssel sikerült elérnie, hogy mind a csatorna, mind az állatkert áldását adja a költséges kalandra, ugyanis már eleve azt a benyomást keltve ültette le a feleket a tárgyalóasztalhoz, mintha a másik fél már beleegyezett volna az együttműködésbe. Így indult neki szakértő csapatával a nyugat-, majd később a kelet-afrikai esőerdőknek. A Földet ekkor már csak 62%-ban borították érintetlen vadonok, és az üvegház-hatásért felelős szén-dioxid koncentrációja is rohamosan nőtt a levegőben. Bár ekkor még nem tudta, de a „Végtelen Síksághoz” (maszájul: seringit vagy Serengeti) hasonló érintetlen területek már régóta veszélyben voltak. Társa, aki a műsort élőben mutatta volna be a nagyközönségnek, sajnos beteg lett, ezért, bár korábbi felettesei nem akarták képernyőre engedni, mondván, túl nagyok a fogai, mégis ő prezentálhatta Zoo Quest (Állatkerti gyűjtőutak) című sorozatukat. A többi pedig – ahogy mondani szokták – már történelem.

Természetfilmek sora

Az azóta eltelt több mint 60 évben Attenborough sikert sikerre halmozott. Ő készítette az azóta legendássá vált Élet a Földön (Life on Earth, 1979), Az élő bolygó (The Living Planet, 1984), Élet a fagyban (Life in the Freezer, 1993), A növények magánélete (The Private Life of Plants, 1995) vagy Az emlősök élete (The Life of Mammals, 2002) című világsikerű természetfilm-sorozatokat. Narrátorként pedig az utóbbi időkben olyan nagysikerű sorozatokhoz kölcsönözte a hangját, mint a Planet Earth (2006) vagy a WWF-fel együttműködésben készült A mi bolygónk (Our Planet, 2018). 

Azt se felejtsük el, hogy Attenborough 1969 és 1972 között az akkoriban indult BBC Two programigazgatójaként zöld utat adott az évszázad legnagyobb hatású nevettetőinek, amikor műsoridőt adott a Monty Python Repülő cirkuszának.

Munkásságáért II. Erzsébet brit uralkodó 1985-ben lovaggá ütötte, majd 2005-ben az Order of Merit kitüntetést is neki adományozta.

Elkötelezettség a természet védelme mellett

Mire a 90-es évekre befejezte nagysikerű sorozatát, a Kék bolygót (The Blue Planet, 2001) a földi vadonok kiterjedése 46%-ra csökkent, a szén-dioxid koncentrációja pedig meghaladta a 360 ppm-et. A természetes élőhelyek megfogyatkozását a saját bőrén is érezte. A korábban burjánzó őserdei forgatási helyszínekre visszatérve végeláthatatlan olajpálma-ültetvények fogadták, az erdők és óceánok jellegzetes állatait pedig egyre nehezebb volt lencsevégre kapnia. 

A biológiai változatosságnak ez a szemmel látható csökkenése őt magát is változásra sarkallta. Az idő múlásával filmjeiben egyre nagyobb hangsúlyt kapott a természetvédelem és a fenntartható életmód. Jane Goodall-al (és más elismert tudósokkal együtt) védnökévé vált az angliai Population Matters (akkoriban: Optimum Population Trust) nevű szervezetnek, melynek nevében gyakran felszólalt a népességrobbanás megfékezésének érdekében. Ahogy fogalmazott: „Környezeti kihívásaink megoldása egyszerűbb lesz, ha kevesebben leszünk, de annál nehezebb – vagy éppen lehetetlen – ha tovább gyarapodunk.”

A természetvédelmi szemlélet már egyértelműen megjelenik A mi bolygónk epizódjaiban, ugyanakkor a nemrég a Netflixen debütált Egy élet a bolygónkon (A Life on Our Planet) című filmjét gyakorlatilag eköré a gondolat köré építette fel. 

A film, melyet Sir David a tanúvallomásának nevez, a tévés műsorvezető mozgalmas életpályáját kíséri végig egy rendkívül különleges szemszögből, mégpedig a természetes élőhelyek és életközösségek változásának – jelen esetben sajnos inkább leromlásának – szempontjából. Nála, már csak életkoránál fogva is, kevesebb ember tudná hitelesebben bemutatni, milyen drámaian csökkent Földünkön a biológiai változatosság mindössze egyetlen, a huszadik században született ember élete alatt. A híres természetfilmes karrierjének jelentős állomásain keresztül mutatja be, hogyan változtak a globális környezetromlást leginkább jellemző mutatók: élete során gyakorlatilag megfeleződtek az érintetlen vadonok, mialatt az emberi népesség megháromszorozódott. Míg az 1937-es évben a Föld 66%-át borították burjánzó élőhelyek, 2020-ra ez a szám csupán 35%, mindeközben napjainkban közel 8 milliárdan élünk a bolygón és a klímaváltozást jelentősen alakító szén-dioxid-koncentráció a másfélszeresére nőtt ez idő alatt. Ez a robbanásszerű leromlás azt is eredményezte, hogy még az elmúlt 10.000 évben – a holocénben, vagy, ahogy ő nevezi, „a mi édenkertünkben” – az 1°C-ot sem haladta meg a Föld átlaghőmérsékletének változása, csak Attenborough születése óta több mint 1°C-ot emelkedett ez az érték.

Sir David karrierjében az egyik legkülönlegesebb, hogy ez az életút kamerák kereszttüzében zajlott, s a világ majd’ összes élőhelyén keresztülvezetett, így kevés kétségünk lehet afelől, hogy ezek a döbbenetes változások valóban a szemünk előtt történtek. A film egyik legnyomasztóbb gondolata éppen ez, amikor maga Attenborough mondja a szemünkbe, hogy élete munkássága csupán illúzió, hiszen amikor ő azt hitte, a burjánzó földi élet sokszínűségét mutatja be a nézőknek – valójában már akkor is csupán kimerülőfélben levő élőhelyeket láthattunk. 

A film szerencsére nem puszta riogatás, bár akad azért belőle bőven. Kifejezetten nyomasztó része például az a fejezet, melyben végignézhetjük, milyen világot látott volna egy ma született David Attenborough. Végigkísérhetünk egy olyan alternatív életutat, mely egy látszólag élhető 2020-ban indul és egy gyakorlatilag élhetetlen, végtelenségig kizsigerelt és kizsákmányolt élővilágú 2100-ban ér véget. Nos, nem véletlenül kapott a film +13-as besorolást a streaming szolgáltatónál.

A nyomasztó jeleneteket követően, mintegy példamutatásként, megnézhetjük, Sir David milyen fontos nemzetközi találkozókon szólal fel a mai napig egy élhetőbb bolygóért, és hogyan küzd még 94 évesen is a mi gyermekeink egészségesebb jövőjéért. Ezt követően rengeteg előremutató példát oszt meg velünk szerte a világból és olyan ajánlásokat tesz, mellyel akár egyéni, akár döntéshozói szinten kezelhetővé válna a klímaváltozás és a globális biodvierzitás-vesztés.

Elmondja például, hogy a túlnépesedést a nők oktatásán keresztül a tudatos családtervezés szabályozhatja. Kutatások bizonyítják ugyanis, hogy egy nő minél tovább tartózkodik az oktatási rendszerben, annál később és annál kevesebb gyermeket fog vállalni. 

A klímaváltozás hatásainak mérséklésére a megújuló energiaforrások minél nagyobb arányú használatát sürgeti. Ez csak döntés kérdése, amire jó példa Marokkó: az ország a századfordulón olaj- és gázimportból fedezte energiaszükségleteit, ma pedig az energiatermelésének 40%-át a napenergia adja.

A biodiverzitás-vesztés égető kérdésének megoldásához ugyanakkor nem elég megakadályozni az élőhelyek pusztítását. Vissza is kell adni a természetnek az engedély nélkül „kölcsönvett” területekből! A rendkívül területigényes hústermelés helyett javarészt növényi eredetű táplálkozásra való áttéréssel visszavadíthatnánk azokat a területeket, melyeken jelenleg a húsipar számára termelünk takarmánynövényeket. Ezáltal nem csak a felhalmozódott szén-dioxid egy jelentős részét lennénk képesek kivonni a légkörből, de új élőhelyeket is létre tudnánk hozni, ami hosszú távon az élet újbóli burjánzásának adna teret. 

A filmben így fogalmaz: „A természet a legnagyobb szövetségesünk és a legnagyobb motiváló erő. Csak azt kell tennünk, amit a természet mindig is tett, hisz az élet rejtélyét már rég megoldotta. Ebben a világban egy faj csak akkor burjánzik, ha körülötte minden más is jól működik.”

Merítsünk erőt ebből a különleges életútból és vegyünk példát Sir David természetszeretetéről és fáradhatatlan erőfeszítéseiből. Ahogy a WWF, úgy Sir David Attenborough is azt állítja tanúvallomásában: együtt lehetséges!

A fenti cikk először a Varázslatos Magyarország magazinban jelent meg.