WWF Magyarország

The WWF is run at a local level by the following offices...

 

Interjú Dénes Péterrel, volt kerületvezető vadásszal, madarásszal

2020-11-20

Patkó László: Kedves Péter, köszönjük, hogy megosztod velünk a nagyragadozókkal kapcsolatos tapasztalataidat. Amikor személyesen találkoztunk elmondtad, hogy jársz ki terepre farkasokat megfigyelni. Merrefelé szoktál menni, mennyi időt töltesz terepen, és volt-e már szerencséd farkashoz vagy az életjeleihez?

Dénes Péter: Sajnos nagyon messze lakom az általam ismert farkasos élőhelyektől, kb. 400 km-re, így csak ritkán jutok ki terepre. Valamikor a Zemplénben, a Tolcsvai Erdészetnél dolgoztam kerületvezető vadászként. Ebből fakadóan az egykori „munkahelyemet” ismerem a legjobban, és főként oda is járok vissza. Ez a Háromhuta feletti rész. Farkas már a ’80-as évek első felében is élt a területen. Akkor a faj sem vadászható sem pedig védett nem volt. Egy erdőgazdasági értekezleten kiadták utasításban, hogy tessék farkaskutyának nézni és lőni. Volt, aki ezt be is tartotta. Akkoriban több farkas kilövéséről hallottam. A farkas zsákmányolása jó lehetőség volt pár erdésznek, vadásznak arra, hogy saját trófeagyűjteményét gyarapítsa. Csak a sorrenden változtattak. Lelőtték a jó trófeájú (ún. „csigájú”) muflon kost, majd kint hagyták az erdőn. Egy hét alatt aztán a tetemet már felették a rókák és farkasok, amikor az elejtő véletlenül arra járva már csak a csigás fejet találta meg. Az esetet bejelentette, mint farkas préda, a csigát meg haza vihette. Itt lőtte Novák Imre erdész kolléga azt a farkast, melynek fotója akkor bejárta a magyar sajtót. Ma már a faj fokozottan védett, így, ha ez ma történne illegális elejtésnek minősülne.

Itt a Zemplében, a Dorgó nevű részben hallottam 1984. október elején éjjel 11 óra körül farkasüvöltést egy alkalmi lesen szorongva egy barátommal. Csodálatos élmény volt és megható is egyben. Nyomokat, ürüléket akkor is és azóta is rendszeresen találok, de látni még nem sikerült az állatot.


PL.:
 Mikor volt ez és milyen tapasztalataid voltak a farkas és a vadgazdálkodás kapcsolatával?


DP.: 1982-85 között dolgoztam a Zemplénben. Mint természetvédő nagyon örültem a jelenlétének és mindent elkövettem, hogy találkozhassam velük. Ez azonban azóta sem sikerült. 

Amiről a híradásokban vadászok beszélnek, hogy a farkas jelenléte esetén kiürül a vadászterület, mert a vad elmenekül a területről, azt sem akkor, sem azóta nem tapasztaltam. Nem úgy működik ez a természetben, mint ahogy sokan láttatni szeretnék.


PL.: Mivel foglalkozol mostanában, hogy kapcsolódik a munkád vagy hobbid a természetvédelemhez, vadászathoz?

DP.: 15 évet dolgoztam a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél (MME) különféle munkakörökben. A természetvédelem az életem. Ma elsősorban bajbajutott madarakat mentek ki főként ipari, kereskedelmi környezetből. Az év minden napján 24 órában indulásra készen várom a telefonhívásokat. Nem mondom, hogy ez a szakmai munka csúcsa, de 24 év alatt elég sok madarat mentettem már meg a biztos haláltól.

Éppen most szerzem meg a vadgazda szakmérnök képesítést a Soproni Egyetemen a holtig tartó tanulás jegyében. Diplomamunkámul az aranysakált, mint ragadozót választottam. Ez a faj tudtommal nem szerepel a WWF nagyragadozós programjában, pedig bele illene. Mint természetszerető ember szinte mindenütt azonnal megtalálom a madarakat, növényeket és más élőlényeket, így állandóan élménygazdag környezetben mozgok. Sokat járok terepre mindenfelé és fotózom is főként a magam örömére. Munkám révén az egész országot bejárom és amikor tehetem megállok menetközben vagy munkaközben ellopok pár órát, hogy ismerkedjem az adott hellyel.

PL.: A WWF Magyarország a védett, fokozottan védett fajok közül jelenleg főleg a farkasra, medvére és hiúzra koncentrál. Hogyan képzeled el a természetvédelem és a vadgazdálkodás között az együttműködést? 

DP.: Szerintem sokkal több a közös érdek a két fél között, mint ami elválaszt, mégis látom, tapasztalom a sokszor méltatlan vitákat. Ennek pedig mindenki a kárát látja. Az egyre csak romló élőhelyek gazdagítása vadgazdálkodásilag és természetvédelmileg is kiemelt feladat.

A ragadozók megítélése is homlok egyenest ellentétes. Tudjuk, hogy történnek illegális farkaselejtések minden védettségük ellenére. Úgy gondolom azonban, hogy ez általánosságban nem jellemző a vadászokra, de kétségtelenül vannak közöttük a törvényeket kevésbé tisztelők is, mint az élet egyéb területein. Fontosnak tartom, hogy természetvédők és a vadászok megismerjék egymás véleményét és párbeszéd alakuljon ki közöttük.   

Ola Jennersten / WWF-Sweden

PL.: Szerinted mennyire jelentős a nagyragadozók illegális elejtése hazánkban? Mit gondolsz kik felelősek ezekért a cselekedetekért? Szerinted hogyan lehetne visszafogni a jelenséget?


DP.: A nagyragadozó mindig is vágyott zsákmánya volt a vadászoknak. Ehhez mindenféle történelmi korokból lehetne példát hozni, amikor a fejedelmek, királyok, mágnások ezek prémjeibe burkolóztak, bőrükkel, fogaikkal, karmaikkal ékesítették hivalkodó ruházatukat és elejtésükkel bizonyították kiváló képeségeiket. Nem mindenki akarja elfogadni a világ változását. Ezért sokan mennek külföldre ragadozót ejteni – ha már itthon legálisan nem lehet. Az illegális elejtés lehet tudatos, de lehet véletlen is. 

A direkt elejtésben van egy adag kivagyiság és egy pont „kit érdekel” magatartás. Azt gondolom, hogy a mai vadásztársadalomban nem kis számban vannak ilyen emberek, de a zömük inkább eljátszik a gondolattal, talán még a céltávcsövön át meg is nézi a farkast, de az ujja marad a sátorvason a billentyű helyett. Nem ítélhetünk el egy egész társadalmi csoportot a renitensek viselkedése alapján.

Lényegesen több felvilágosító munkára lenne szükség főként az érintett térségekben. Előadásokra, bemutatókra gondolok iskolákban, települési rendezvényeken, külön programok formájában.

Nem utolsósorban pedig az elkövetők elleni komoly büntetés kilátásba helyezése és a napvilágra kerülő esetek széles sajtónyilvánosságának a visszatartó erejét is számításba lehetne venni. 


PL.: Mit gondolsz a nagyragadozók állománynövekedéséről hazánk területén? Hogyan képzeled el a nagyragadozókkal történő együttélést? Ez ugyanis az egyik fő téma, amivel az EuroLargeCarnivore LIFE pályázatunk foglalkozik.

DP.: Lakóhelyemen, ami a Bakony és Balaton-felvidék határán van, még nem aktuális ez a kérdés, pedig milyen jó lenne. Ez a tanulás is két irányú. A farkas megtanulja elkerülni az embert, az ember meg nem nagyon akar alkalmazkodni a farkashoz. 

Azt gondolom, hogy minden együttélés alapja a megismerés. Hiszem, hogy a farkas jobban ismer minket, mint mi a farkast. Nem várható el mindenkitől, hogy az ökológiai rendszert alaposan ismerje és abban tudja is az ember és a farkas szerepét, jelentőségét. Az azonban talán igen, hogy azokat a tanácsokat, módszereket, amelyeket hozzáértő emberek dolgoznak ki, a saját érdekében alkalmazza. Ilyen az állattartás átalakítása, az erdei környezetben való mozgás.

A vadász is elsősorban a vélt és részben valós prédapusztításáért haragszik a farkasra, hiszen azt is ő szerette volna elejteni. Az állattartó félti a jószágát. 

Szerintem van még egy réteg, akikkel kevesebbet foglalkozunk, ők a turisták. A turisták főként a szép látványért mennek kirándulni, és a természetismeretük nem mindig ére el a minimum szintet. Az ő, sokszor tudatlanságból fakadó kártételük sem elhanyagolható (pl. élőhelyek tönkretétele, szemetelés, védett állatok után kajtatás stb.). 

A magam részéről örülök az egykor itt élt, és most visszatelepülő, elszaporodó nagyragadozóknak, és csak bízni tudok abban, hogy nem kis munka árán, de sikerül valamilyen harmóniát találni ragadozó és ember viszonylatában.