Szerző: Dr. Munkácsy Béla, a WWF Magyarország energiatervezési tanácsadója
Évtizedes teljes tiltás után újra tervben van a szélenergia-kapacitás bővítése Magyarországon. Nem kormányzati felismerés vagy valami rejtélyes kényszer van ennek hátterében, hanem több olyan európai uniós környezetpolitikai cél és ezekből kiinduló szabályozás (például a megújulóenergia-irányelv) hatása, amelyek miatt a tagállamok — így Szlovákia, Szlovénia és Magyarország is — nyomás alá kerültek, hogy feloldják a szélenergiára vonatkozó tilalmat. Az Európában évtizedek óta világszínvonalon teljesítő szélenergia-ágazat munkahelyeket, beruházásokat, ipari tevékenységet és versenyképességet is jelent, amelyek bővítése, javítása uniós érdek — az EU tehát ilyen megfontolásból is ösztönzi tagállamait, hogy nyissanak a szélerőművek szélesebb körű alkalmazása felé.
Fontos megemlíteni, hogy az Európai Unió a primerenergia-felhasználás csökkentését is célnak tekinti. Az Energiahatékonysági Irányelv (EU/2023/1791) 2030-ra uniós szintű primer- és végsőenergia-fogyasztási korlátokat határoz meg, és rögzíti az „energiahatékonyság az első” elvet. A szabályozást kiegészítik az olyan ágazati jogszabályok, mint az ökodizájn irányelv, amely energiahatékony termékekre vonatkozó minimumkövetelményeket ír elő, valamint az épületek energiahatékonysági irányelve (EPBD), amely a teljes épületállomány energiaigényének csökkentését célozza. A tudományos kutatások ugyanakkor arra is rávilágítanak, hogy a hatékonyság növelése nem elégséges. A műszaki megoldások mellett az emberi tényező figyelembevétele, a tudatosság fokozása, az ismeretek átadása nélkül az energiafelhasználás jelentős csökkentése nem érhető el.
Az új európai jogszabályokból következik az is, hogy a tagállamoknak 2026 februárjáig ki kell jelölniük és térképre kell vinniük azokat a területeket, amelyek “könnyített térségként” nem esnek sem természetvédelmi, sem örökségvédelmi, sem műszaki vagy egyéb korlátozás alá, tehát ahol az esetleges új projektek engedélyezése gyorsított ütemben végbemehet. A WWF Magyarország részvételével zajló nemzetközi EUKI RENewLand projekt éppen ezt a nagyon komplex szakmai munkát hivatott támogatni ezeknek a térségeknek a feltérképezésével.
A kétéves intenzív együttműködés eredményeként — számos széles körű szakmai egyeztetés tanulságait összegezve — elkészültek azok a tanulmányok és térképek, amelyek nagyban segíthetik a hazai teljesítésért felelős Energiaügyi Minisztérium és így a magyar kormány munkáját.
A HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont — a különféle szempontokat feltárva — számos részletes térképet készített ebben a témában; és ezekre támaszkodva a WWF Magyarország megyei bontásban dolgozta fel az eredményeket. Első lépésben vizsgáljuk meg azokat a területeket országos kitekintésben, amelyek a térinformatikai elemzés eredményeképpen alkalmasnak látszanak akár a természeti adottságok, akár a jogszabályi környezet kapcsán.
Atom helyett megújuló Pakson? — egyelőre elméletben
A nap- és szélenergia-potenciált ábrázoló térképen (1. ábra) jól látható, hogy — eltérően a fosszilis- vagy atomenergiától — az egész országban elérhetőek ezek az elsődleges energiaforrások. Kisebb-nagyobb eltérések a különféle országrészek kapcsán a tekintetben vannak, hogy milyen mértékben használhatók ki az ezekre támaszkodó technológiák. A napenergia kapcsán nincsenek jelentős eltérések a legkedvezőbb déli és a legkevésbé kedvező adottságú északkeleti térségek között, hiszen 10% körüli lehet a különbség az éves szinten megtermelt villamosenergia-mennyiségében. Ennél lényegesen nagyobb eltérés mutatkozik a szélenergia tekintetében, ám ennek mértéke — az eltérő szélklíma mellett — nagyban függ az alkalmazott szélturbinák típusától, így például az oszlopok magasságától és a lapátok hosszától; erről bővebben itt lehet olvasni.
A térképet szemlélve az az érdekes véletlen is feltűnhet, hogy a nap- és szélenergia alkalmazását együtt vizsgálva éppen Paks környéke — a Közép-Duna menti térség — kínálja a legkedvezőbb lehetőségeket. Ha a műszaki potenciált vizsgáljuk, vagyis a jelenlegi jogszabályi korlátozásoktól eltekintünk, az itt elhelyezhető nap- és szélerőművekkel lényegesen olcsóbban és környezetkímélőbb módon volna előállítható — akár sokkal több — villamos energia, mint a teljes mértékben importfüggő és radioaktív hulladékot termelő atomerőművek működtetésével.
A legszerényebb lehetőségeket az északkeleti országrész biztosítja a nap- és a szélenergia nézőpontjából. Ez persze nem azt jelenti, hogy itt ne volna érdemes efféle projekteket megvalósítani, ám a gazdasági és energetikai megtérülés némileg hosszabb, mint a legkedvezőbb adottságú területeinken. Ugyanakkor energiabiztonsági, területfejlesztési és társadalmi szempontokból ennek a térségnek a bevonása is kifejezetten előnyös volna.
Hova lehet és hova érdemes szélturbinákat telepíteni?
Ha nem csak az elméleti lehetőségeket próbáljuk feltárni, hanem a (2025 december elején) hatályos jogszabályi környezet által “nem kizárt” térségeket térképezzük fel, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a lehetőségeink jóval inkább behatároltak. Az ország területének körülbelül kétezer négyzetkilométernyi részén (nagyjából 2%-án) valósulhatnának meg szélenergia-projektek (2. ábra), azonban ez esetben is inkább csak elvi lehetőségről van szó. Ennek oka sokféle, de a korlátok között kiemelhető az a jelenlegi jogalkotói szándék, amely leginkább a nagyobb szélenergia-potenciállal rendelkező északnyugati térségbe kívánja fókuszálni a közeljövőben megvalósuló szélerőművi kapacitásbővítést. A térkép azonban arra világít rá, hogy a jelenlegi jogszabályi keretek között a nagyobb kiterjedésű alkalmas területek sokkal inkább az ország középső és déli térségében találhatók. Ezek a területek ugyan nem olyan kedvező adottságúak, mint a Kisalföld térsége, ám az elmúlt néhány évszázadban már bizonyították azt, hogy a szélenergia alkalmazásának itt is tere van. Hosszú-hosszú időn keresztül működött ugyanis sok száz — a mai technológiánál lényegesen elmaradottabb műszaki megoldást képviselő — szélmalom az országnak ebben a szegletében, ami arra utal, hogy érdemes itt is lehetőséget biztosítani a szélmalmoknál sokkal korszerűbb energiaipari fejlesztéseknek.
A jelenlegi kormányzati elképzelés, vagyis az szélerőművek kis kiterjedésű földrajzi térbe (pl. csak az Északnyugat-Magyarországi járásokba) való telepítése vagy a szélerőművek számára kijelölt könnyített térségek – centralizálása – többféle szempontból sem lenne átgondolt. A Kárpát-medence elég nagy kiterjedésű ahhoz, hogy ne egységes szélklíma jellemezze, így például a szélsebesség igen eltérő lehet a különböző országrészekben. A különböző térségekbe telepített szélerőművek kiegyenlítik egymás termelését, mivel miközben az egyik helyen gyengül a szél, máshol erősödhet (pl. egy frontátvonulás során), így a teljes rendszer termelése kiszámíthatóbbá válik. Ebből következően a túlzott centralizálás növeli a hálózati kockázatokat: ha egy terület kiesik, akkor az ott lévő nagyobb mennyiségű szélenergia egyszerre tűnik el, és ez ellátásbiztonsági problémát okozhat. A centralizált szélerőművi termelés miatt tehát nagyobb mennyiségű kiegyenlítő kapacitásra – például gyorsan indítható erőművekre vagy energiatárolókra – van szükség. Emellett egy ilyen esetben a környezeti és társadalmi terhelések is néhány kisebb területre összpontosulnak, ami a túlzott erőműsűrűség miatt lokálisan számottevően növelheti a negatív ökológiai hatásokat és a lakossági ellenállást. Ezzel szemben a szélerőművek diverz területi elosztása egyenletesebb termelést, nagyobb hálózati biztonságot és jobb környezeti integrációt és társadalmi elfogadást eredményez.
Ha áttérünk a megyei szintű vizsgálódásra (3-8. ábra), szembetűnik a jelentős eltérés az egyes területi egységek között. A 3. ábrán feltűnő Csongrád-Csanád megye kiemelkedő, 7% fölötti értéke arra hívja fel a figyelmet, hogy itt az átlagosnál sokkal nagyobb azoknak a területeknek az aránya, ahol a jogszabályok nem korlátozzák szélerőművek kialakítását. Figyelmet érdemel az is, hogy az ország nyugati megyéire sokkal alacsonyabb értékek jöttek ki, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi szabályok arrafelé erősen korlátozzák a szélerőművek építését.
A jogszabályok a kevésbé kedvező szélklímájú területeken jobban támogatják a kapacitásbővítést
A fentiekből következik az is, hogy nagyobb kiterjedésű terület adódik a déli és kisebb a nyugati országrészben. Konzervatív becsléssel élve olyan forgatókönyvet dolgozhatunk ki, amely szerint a hatályos jogszabályok alapján rendelkezésre álló területeknek csak a negyedén valósul meg szélerőművi kapacitásbővítés. Ebben az összefüggésben — tehát már csak a terület negyedével számolva — Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád megye emelkedik ki az országos átlagból 80-90 négyzetkilométer körüli potenciális területtel (4. ábra). Ebben a három megyében sokkal könnyebb olyan összefüggő, nagyobb kiterjedésű térségeket találni, ahol szélerőműveket létrehozva akár több szélturbina is elhelyezhető. Az ország nyugati részében, ahol lényegesen kisebb a rendelkezésre álló terület, nagyobb szélfarmok kialakítására sokkal szerényebb lehetőség kínálkozik — ha van egyáltalán.
Ha abból indulunk ki, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeknek mindössze negyedét használjuk fel, és ehhez hozzávesszük, hogy a jelenleg legkorszerűbb, 7 MW-os szárazföldi szélturbinák fizikai paraméterei alapján négyzetkilométerenként 15 MW beépíthető teljesítménnyel számolunk, akkor újabb érdekes megállapításokra juthatunk. A sajtóban megjelent hírek ugyanis arról számoltak be, hogy az ország északnyugati sarkában 700 MW-nyi szélturbina-kapacitás fog létrejönni az elkövetkezendő négy-öt esztendőben — azonban a RENewLand projekt számításai azt igazolják, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben ennek csak töredéke, mintegy 110-225 MW-nyi valósulhat meg (5. ábra). Ebből következik, hogy a jelenlegi, nagyon szigorú jogszabályi kereteket mielőbb racionalizálni és összehangolni szükséges. A jelenlegi helyzet nem csupán azért aggasztó, mert Magyarország így nem képes megfelelni az európai uniós klímapolitikai elvárásoknak, hanem azért is, mert saját érdekeivel is ellentétes, hiszen a nemrégiben enyhített szabályrendszer még mindig akadályozza a helyben rendelkezésre álló energiaforrások felhasználását. Az elmúlt évek szélsőséges időjárási jelenségei egyértelműen megmutatták, hogy sürgető szükség van azoknak a technológiáknak a minél szélesebb körű elterjesztésére, amelyek alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátással működnek. Ellentétes az ország érdekeivel az is, hogy szinte kizárólagosan importra — ráadásul döntően orosz behozatalra — alapozzák egy olyan stratégiai fontosságú ágazat működését, mint az energiarendszer.
Új lehetőségek a középső és a délkeleti országrészben
Figyelemre érdemes azonban a déli, délkeleti országrész jelentős szélenergia-termelési potenciálja (6. ábra). Ha csak az öt délkeleti — Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád, Békés és Hajdú-Bihar — megyében a korábban részletezett konzervatív forgatókönyvünk alapján valósulna meg jelentős szélerőművi kapacitásbővítés, az már jelentős mértékben, csaknem 70%-ban ki tudná váltani a paksi atomerőmű termelését. A számításhoz 27,5%-os kihasználtsági (kapacitásfaktor) értéket alkalmaztunk, ami ugyancsak visszafogott feltételezésnek tekinthető.
A 2020-2024 közötti hazai ötéves átlagfogyasztást alapul véve országos viszonylatban 43%-ban tudna részt venni a villamosenergia-felhasználás fedezésében a szélenergia, ha a fent bemutatott konzervatív becslés alapján történne a kapacitások bővítése. Ugyanakkor ebben a tekintetben is meglepő eredményeket mutat a Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyére elvégzett számítás, hiszen ezen megyék villamosenergia-fogyasztását éves szinten akár kétszeresen meghaladó mértékű lehetne a szélerőművek áramtermelése. Érdekes, hogy a legalacsonyabb értékek nemcsak az ország északkeleti, de északnyugati megyéiben is jellemzőek volnának, ha a jelenlegi jogszabályi környezetben próbálnánk a szélerőművi kapacitásbővítést maximalizálni (7. ábra).
Ha ebben a forgatókönyvben gondolkodnánk, az ország 950-1000 darab korszerű, 7 MW teljesítményű szélturbinával gazdagodhatna. A legtöbb ilyen berendezés Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád megyében épülhetne meg, de számuk nem haladná meg a száznyolcvanat egy-egy megyére vetítve. Ehhez képest elgondolkodtató a másik végletet képviselő Tolna megye helyzete, ahol csak három szélturbina megépítése történhetne meg (8. ábra).
A szélenergia előnyei a helyi közösségek számára
Mindezt a közösségek nézőpontjából is érdemes górcső alá venni, hiszen a vidéki térség számára fontos kitörési lehetőséget jelentenének az efféle energetikai beruházások. Egy-egy település környezetében akár 10-20 szélturbina is megjelenhetne, ami az eddigi hazai tapasztalatok szerint nem okozna az ott élő családok számára különösebb kellemetlenséget. Sőt, meglepő a kifejezetten pozitív hozzáállás azokhoz a megvalósult szélerőmű-fejlesztésekhez, amelyek immár 20 éve szolgálják a fenntarthatóság ügyét például Kisigmándon. Azt is látjuk azonban, hogy jelentős pozitív hozadéka volna a közösségek számára megteremteni annak a lehetőségét, hogy befektetőként kapcsolódjanak be ilyen fejlesztésekbe, mint ahogyan ez Dániában és Spanyolországban már régóta a jogszabályokban rögzített és elvárt gyakorlat.
7000 MW-nyi kapacitás felelősségteljesen
Fontos hangsúlyozni, hogy hatalmas felelősséget jelent annak a közel 1000 szélturbinának megfelelő helyet találni a magyar tájban, amelyek a természeti, társadalmi és gazdasági szempontokkal összhangban telepíthetők — sőt, telepítendők — hazánkban. A feladat összetettségét tovább növeli, hogy egyszerre kell megfelelni környezetvédelmi és területhasználati elvárásoknak, miközben a villamosenergia-rendszer szempontjait is figyelembe kell venni.
A német gyakorlatban a területi tervezéssel foglalkozó irodák már évtizedek óta olyan térinformatikai alapú módszertant alkalmaznak, amely objektív, transzparens kritériumok alapján határozza meg a szélenergia-hasznosításra alkalmas területeket. Ez a megközelítés jelentősen felgyorsítja, gördülékenyebbé teszi az engedélyezési folyamatot, mivel a potenciális helyszínek kijelölése már a korai szakaszban, a konfliktusok minimalizálása mellett történik.
Érdemes azt is kiemelni, hogy a 2030-ra hivatalosan tervezett hazai szélturbina-kapacitás 1000 MW-os léptéke messze elmarad az ideálistól, hiszen azt a napelemes kapacitással párhuzamosan kellett volna már eddig is bővíteni. A remélhetőleg felgyorsuló elektrifikáció mellett is igaz, hogy a 2040-45-ig telepítendő 950-1000 darab turbina – összesen mintegy 7000 MW teljesítménnyel – időszakos túltermelést eredményezhet, különösen magas napenergia-termelés mellett. Ugyanakkor a 12 000 MW-ra növekvő naperőművi kapacitás biztonságos rendszerintegrációjához ez a szélerőművi mennyiség és a rugalmas biogázalapú termelés, valamint további megújuló alapú kapacitásbővítés elengedhetetlen. Ez úgy érhető el, hogy a korszerű szélturbinák szükség esetén részlegesen vagy teljesen leválaszthatók a villamos hálózatról, így a rendszerirányítás számára — legalább részben — rugalmasan kezelhető termelést jelentenek.
A nemzetközi tapasztalatok – a német szélenergia-területtervezéstől a dán és brit rendszerirányítás gyakorlatán át egészen a spanyol valós idejű megújuló-szabályozásig – egyértelműen azt mutatják, hogy a nagy arányú szél- és napenergia összehangolt működtetése technikailag megoldott, és hosszú távon is biztonságos. Magyarország számára mindez azt jelenti, hogy a szükséges szélerőművi kapacitások kiépítése nem kockázatot, hanem hatalmas, mindeddig szinte teljesen kiaknázatlan lehetőséget hordoz: a modern turbinák szabályozhatósága, a tervezési folyamatok fejlesztése és a nemzetközi jó gyakorlatok átvétele révén a hazai energiarendszer egyszerre válhat rugalmasabbá, tisztábbá és versenyképesebbé.
