Klímavédelmi gyorstalpaló

Mi az az éghajlatváltozás és miért következik be?

Az éghajlat egy adott helyre hosszú távon jellemző átlagos időjárás, az időjárási jelenségek évek, évtizedek alatt történő ismétlődése. Emiatt fontos, hogy soha ne az adott pillanatnyi időjárásból következtessünk az éghajlatváltozásra. A Föld éghajlata emberi beavatkozás nélkül, magától is folyamatosan változik, hiszen a múltban is rendszeresen bekövetkeztek olyan éghajlatváltozási folyamatok, amik teljesen átírták a természetes rendszerek működését. Ezek a folyamatok normális esetben több száz vagy ezer év alatt mennek végbe. A ma tapasztalható drasztikus éghajlatváltozás egy rendkívül felgyorsult, nem természetes folyamat, ami bizonyíthatóan az emberi tevékenység következménye – ezt az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change – Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, a legfontosabb, legmegbízhatóbb szervezet, amely a klímaváltozással foglalkozik) legfrissebb, 2021-es és egyben hatodik jelentése is megerősíti, amely több tízezer cikk áttekintésével, több ezer szakértő bevonásával készült el. Nemcsak az éghajlat változik hosszú távon, de rövid távon a szélsőséges időjárási események gyakorisága is drasztikusan megnőtt, ha megnézzük a statisztikákat, s ez szintén az emberi tevékenységek éghajlatra gyakorolt hatásának következménye.

Miért kell komolyan vennünk a klímaváltozást? – hatások és következmények

A Föld átlaghőmérséklete kb. 1,1°C-kal nőtt az ipari forradalom előtti szinthez képest 2020-ig. A jelen kibocsátási trendet feltételezve 2030 és 2050 között a felmelegedés mértéke meg fogja haladni az 1,5°C-os értéket. Azért rendkívül fontos, hogy a felmelegedést jóval 2°C alatt tartsuk és törekedjünk a 1,5°C-ra, mert az IPCC szerint 1,5°C az a kritikus szint, amihez a társadalom és az élővilág még képes alkalmazkodni. Ahhoz, hogy a klímaváltozás megálljon ezen a szinten, az üvegházhatású gázok kibocsátásának 2-3 éven belül meredek zuhanásba kell kezdenie és 2050-re nullára csökkennie. Ehhez drasztikus átalakulásra van szükség a gazdaság és a társadalom minden területén, beleértve az ipart, a mezőgazdaságot, az energiatermelést, a közlekedést és a lakossági fogyasztási szokásokat is.

Az éghajlatváltozás, ha nem tesszük meg a szükséges lépéseket, súlyos hatásokkal és következményekkel jár mind a természeti rendszerek, mind a társadalmi-gazdasági hatások vonatkozásában globálisan, így Magyarországon is. A biológiai sokféleség csökken, fajok tűnnek el, a korallzátonyok esetében például már 1,5 °C- fokos felmelegedés esetében is csak maximum a negyedük marad életben , 2°C- fok esetében pedig szinte semennyi. Az emberekre gyakorolt hatások között említhetők a hőhullámok okozta halálesetek, a nyári szmog gyakoribbá válása és annak egészségügyi következményei, a melegebb éghajlaton gyakori fertőző betegségek elterjedése magasabb földrajzi szélességeken is. Az éghajlatváltozás eredményeképpen 2050-re a becslések szerint kb. 140 millió ember kényszerül majd elhagyni saját országát. Hazánkban többek között várhatóan csökken a folyókon az átlagos éves lefolyás, a csapadék eloszlása átrendeződik az éven belül, gyakoribbá válnak a villámárvizek, csökken a beszivárgás mértéke. A felszín alatti vizeink minősége romlik, a belvizek gyakorisága még szélsőségesebbé válik. A talajok szervesanyag-tartalma jelentősen csökken az erózió hatására.

Ki felelős a klímaváltozásért?

A kibocsátás kb. kétharmada az energiafelhasználásunkhoz köthető, amely mindannyiunk felelőssége. Egyrészt közvetlenül használunk fel energiát, villamos energiát használunk, üzemanyagot égetünk, komfortosra fűtjük vagy hűtjük az épületeinket, de közvetve a megvásárolt élelmiszerekhez, termékek gyártásához is szükséges energia. Ezek döntő részét kőolajból, földgázból és szénből fedezzük.

A világ országai nem egyenlő mértékben járulnak hozzá az éghajlatváltozáshoz. A 2021-es adatok szerint öt ország és az Európai Unió felelős a teljes kibocsátás kb. kétharmadáért (Kína 31%, Egyesült Államok 13%, Európai Unió 8%, India 7%, Oroszország 5%, Japán 3%) Még nagyobbak a különbségek akkor, ha jövedelmi viszonyok szerint nézzük. Az emberiség legjobban kereső 10%-a (kb. 600 ezer forint/fő/hó feletti jövedelemmel) felelős az összkibocsátás feléért. Mivel a szén-dioxid akár évszázados léptékben is a légkörben maradhat, ezért az utóbbi kb. másfél évszázad összes kibocsátását összességében kell szemlélni. Így például az Egyesült Államok és az Európai Unió együtt jelenleg egy év alatt csak kb. 20%-át bocsátják ki, de a múltbeli kibocsátásokat is figyelembe véve már a kibocsátások közel feléért felelnek. A hatalmas felelősségbeli különbségek és anyagi lehetőségek miatt használjuk a közös, de megkülönböztetett felelősség elvét.

Mi a megoldás a klímaváltozásra?

•    Kibocsátáscsökkentés

A felmelegedés 1,5°C alatt tartásához elengedhetetlen az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése (főként a fenntartható, megújuló energiaforrások elterjedésével, illetve energiafogyasztásunk csökkentésével). A klímaválság legfőbb okozóit, a fosszilis energiaforrásokat fokozatosan ki kell vezetnünk az energiarendszereinkből, hiszen a jelenleg már kiépített energiaforrások változatlan használatával már önmagában meghaladná a 1,5°C-os mértéket a felmelegedés. A klímamodellekből azt is tudjuk, hogy körülbelül még mennyi üvegházhatású gázt bocsáthatunk ki egy adott hőmérséklet elérése nélkül, ezt hívjuk szén-dioxid-költségvetésnek. Ha azt feltételezzük, hogy a 2019-es kibocsátási szint megmarad 2020 és 2030 között, akkor a 1,5°C-fokos felmelegedési szintig hátramaradó kibocsátható üvegházhatású gázokat már most szinte teljesen elhasználtuk, ha pedig a 2°C-os limitet nézzük, akkor pedig már az egyharmadát.

•     Alkalmazkodás

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésén túl kulcsfontosságú az alkalmazkodás a megváltozott éghajlathoz minden területen (pl. mezőgazdaság, vízgazdálkodás, egészségügy, épületek és települések tervezése). Ez a két tevékenység csak együtt lehet sikeres. Ha csak a kibocsátásunkat csökkentjük, de nem alkalmazkodunk, a már most biztosan végbemenő felmelegedés akkor is hatalmas károkat fog okozni. Ha csak alkalmazkodunk, de a kibocsátásunkat nem csökkentjük, akkor pedig olyan mértékű lesz az éghajlatváltozás, amire már nem tudunk felkészülni. Éghajlatváltozás és energia programunk az alkalmazkodáson belül a természetközeli vízvisszatartásra fókuszál, erről itt lehet bővebben olvasni.

• A Párizsi Egyezmény és a másfél fokos klímaszcenáriók

A 2015-ben létrejött Párizsi Megállapodás – amelyhez mindösszesen 195 ország csatlakozott – értelmében a résztvevő országok megállapodtak, hogy a globális átlaghőmérséklet-növekedést jóval 2°C alatt tartják, és erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a hőmérséklet emelkedése ne legyen több 1,5°C-nál 2100-ra. A megállapodás keretében az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületét felkérték, hogy vizsgálja meg a 1,5°C-os átlaghőmérséklet-növekedés okozta hatásokat a Föld ökoszisztémájára vonatkozóan, és állapítsa meg azt a forgatókönyvet, amely ezen felmelegedési limit tartásához szükséges az üvegházhatású gázok kibocsátáscsökkentésére vonatkozóan.

A több ezer kutató bevonásával készült jelentés kiemeli, hogy a 1,5°C-os felmelegedési korlát tartására még van esélye az emberiségnek, viszont az üvegházhatású gázok kibocsátásának radikális csökkentésére van hozzá szükség. Az átlaghőmérséklet-növekedés már most csaknem 1°C-os az ipari forradalom előtti időkhöz képest, és ha a kibocsátási trend nem változik, a 1,5°C-os küszöböt az emberiség kevesebb mint 20 év múlva túllépi. Ezen küszöb betartása azért kiemelkedően fontos, mert így még elkerülhetők az éghajlatváltozás okozta súlyos katasztrófák. A jelentés szerint azonban a 2°C-os növekedés az eddig előrejelzetteknél sokkal súlyosabb problémákat okozna: a szélsőséges időjárási események miatt a halálozások száma drasztikusan növekedne, tömeges migrációt előidézve a leginkább sújtott területekről, a növény- és állatfajok kihalása pedig sokkal nagyobb mértéket öltene a korábban modellezettekhez képest.

kép

kép

A Párizsi Egyezmény részeként sok ország tett önkéntes vállalásokat, ezek azonban nem elég ambiciózusak, mivel mindössze 3,5°C-os fokos átlaghőmérséklet-növekedési maximumot biztosítanak. Ezért kiemelkedően fontos, hogy az egyes országok bírálják felül jelenlegi klímapolitikájukat, és úgy határozzák meg az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló céljaikat, hogy az emberiség tudjon élni az utolsó órában még adott lehetőséggel, és ne egy kihalásra ítélt bolygót hagyjon unokáinak.

kép

Az Európai Unió klímapolitikája

Az EU-nak a magas import energiahordozóknak való kitettsége okán gazdasági érdeke is a megújuló energiaforrásokra való átállás, és a megújuló iparra gazdaságfejlesztési lehetőségként is tekint a globális piaci versenyben. Emiatt a nagy gazdasági hatalmak között az EU klímapolitikája tekinthető a legambiciózusabbnak.

Az EU-nak összeurópai szinten van klímacélkitűzése, ezek a 2030-ra a következők:

• 55% ÜHG-kibocsátáscsökkentés az 1990-es szinthez képest
• Megújuló energiaforrások arányának 42,5%-ra növelése
• 11,7%-os energiamegtakarítás, és az éves átlagos megtakarítás fokozatos növelése 2030-ig: a jelenlegi 0,8%-ról 2024-től 1,49%-ra, majd 1,9%-ra  – fontos, hogy ezt nem a mostani energiafogyasztáshoz viszonyítják, hanem egy projektált 2030-as értékhez, ami akkor lenne, ha nem történnének plusz beavatkozások.

Az EU a meglévő eltérő energiamixek és társadalmi-gazdasági tényezők miatt nem egységesen jár el az egyes tagállamok esetében, van egy bizonyos mértékű tagállami hatáskör. Megújuló és energiahatékonyság célszám esetében minden tagállam hozott egy vállalást a 2030-ig szóló klíma- és energiatervében, amelyet 2019 év végéig kellett véglegesíteniük, s amelyek felülvizsgálatát 2023 júniusáig kell elkészíteni a tagállamoknak. 2050-re az Európai Unió vállalta a teljes klímasemlegesség elérését.

Ezeken a tagállami hatáskörökön túl a Fit for 55 javaslatcsomag számos EU-s szintű szabályozást reformált meg, illetve vezetett be. Az EU ETS, az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere fedte le a teljes ÜHG-kibocsátás 40%-át 2005-ben, és ebbe tartozik bele a villamosenergia- és hőtermelés, az energiaintenzív iparágak, illetve az EU-n belüli légi közlekedés. Ez a tagállamokon átívelő kibocsátáskereskedelmi rendszer 2030-ig 62%-kal kívánja csökkenti a 2005-ös bázisévi kibocsátást. Az EU-ban a karbonkvóta árával megnövelt termékek versenyképességének fenntartásáért fokozatosan bevezetik az import áruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmust (CBAM). További lényeges reform a háztartási energiafelhasználás és a közlekedésre irányuló új kibocsátáscsökkentési kereskedelmi rendszer, az ún. ETS 2 bevezetése, amely 2027-től – magas gázárak esetén pedig 2028-tól – lép életbe. Ezen kívül a csomagnak számos más eleme is van, mint például az épület-energiahatékonysági irányelv megreformálása, a Szociális Klíma Alap vagy a gépjárművek kibocsátáscsökkentési előírásai. A WWF Magyarország elsősorban a Megújuló energia irányelvben szereplő biomassza-fenntarthatósági kritériumrendszerrel foglalkozik behatóan, illetve ezzel összefüggésben a Földhasználati, földhasználat-változtatási és erdőgazdálkodási (LULUCF) Rendelettel. Ezekről itt lehet bővebben olvasni.

Habár az EU klímapolitikája globális viszonylatban ambiciózusnak számít, fontos látni, hogy a 2030-as elfogadott célok nincsenek összhangban a 1,5 fokos felmelegedési limittel, ezért kiemelten fontos, hogy a jövőbeli 2040-es célok már a tudomány által megkívánt ambíciószintet tükrözzék. 

Magyarország klímapolitikája

Magyarország az Európai Unió vállalásával összhangban szintén törvénybe foglalta, hogy 2050-re eléri a klímasemlegességet. A 2030-as részcél értelmében pedig legalább 40%-kal kívánja hazánk csökkenteni a kibocsátásait az 1990-es állapothoz képest. A bázisév kiválasztása szempontjából szerencsés a helyzetünk, ugyanis a rendszerváltozást követően a nehézipar összeomlása önmagában a kibocsátások jelentős csökkenéséhez vezetett. Így a célszámok eléréséhez a következő évtizedekben jóval nagyobb erőfeszítésekre lesz szükség. Hazánkban az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulásáról általánosságban megállapítható, hogy csökkenés csupán a gazdasági válságok idején mutatkozott, a köztes időszakokban növekedés vagy stagnálás volt megfigyelhető. Szigorú szakpolitikai beavatkozások nélkül tehát nem lesznek megvalósíthatók a kitűzött klímavédelmi célok. 

A klímasemlegesség elérése azt az igényt hordozza magában, hogy fontos gazdasági és társadalmi változások következzenek be, a beavatkozásoknak minden szektorra ki kell terjedni, nem elegendő csupán az ipari termelésre vagy a lakossági energiafelhasználásra fókuszálni. Ha szektoronként tekintjük át a kibocsátások alakulását hazánkban, az elmúlt évtized trendjei igen változatos képet mutatnak. A közlekedésből származó kibocsátások mértéke folyamatosan nő, melynek fő oka a forgalomban lévő – főként használt, idősebb, továbbra sem alacsony kibocsátású – gépjárművek számának rendületlen bővülése. Az épületekhez köthető kibocsátások tekintetében szintén nem mutatkozott érdemi csökkenés. Habár a szolgáltató ágazatban, vállalati használatú épületek, közintézmények körében megvalósult energetikai felújítások száma nőtt, a lakosság körében a rezsiárak meghatározott szinten tartása, valamint a beruházásigényes támogatási források hiánya nem ösztönözte az épület használóit korszerűsítés megvalósítására, így a lakossági épület-energiahatékonyság helyzete nem javult. Az erőművi energiatermelésből származó károsanyag-kibocsátás ugyan csökkent, de eközben az import villamos energia aránya nőtt. Az ipar és a mezőgazdaság kibocsátásainak mértéke szintén növekedett az elmúlt évtizedben. 

A megújuló energiaforrások részarányának jelentős növelése az energiamixben a klímacélok elérésének egyik legfontosabb pillére. Magyarország e tekintetben kifejezetten gyenge teljesítményt mutat európai viszonylatban. A megújuló energiaforrásokból előállított energia felhasználásának részaránya a bruttó végső energiafogyasztásban 14,1% volt 2021-ben, amely messze elmarad az EU-s átlagtól, mely csaknem 40%. A villamos energiát tekintve a megújuló energiaforrások közül a legjelentősebb a napenergia szerepe, azonban a további bővülést 2022 ősze óta szakpolitikai döntések akadályozzák. A szélenergiát tekintve 2016 óta gyakorlatilag ellehetetlenült a kapacitások növelése, azaz a kitűzött célok eléréséhez jelentős változásokra lesz szükség. A hőenergia-szektorban a megújulók közül a szilárd biomassza részaránya a legmagasabb, azonban a biomassza nagy arányú felhasználása a klímasemlegeesség eléréséhez szükséges szén-dioxid-elnyelő kapacitást pont, hogy visszaveszi. A biomassza-felhasználással és annak aggályaival kapcsolatban itt érhető el bővebb információ. 

 

A 2050-re kitűzött cél, a klímasemlegesség rendkívül ambiciózus, és a 2020-as törvénybe foglalása fontos lépés volt a gyakorlati megvalósítás útján, azonban fontos, hogy e messzi célkitűzés eléréséhez a rövidebb távú részcélok is elég progresszívek legyenek, hogy tartani tudjuk a 1,5 fokos globális klímacélt. A jelenlegi nemzetközi szakpolitikák által kijelölt klímacélok és a 1,5 fokos pálya között sajnos jókora eltérés mutatkozik, amely azt jelenti, hogy az egyes országoknak szigorúbban kell meghatározni a saját célszámaikat már rövid távon, a 2030-as érték esetében is.

kép

2023-2024-ben zajlik a 2030-ig szóló, első változatában 2019-ben elkészült Nemzeti Energia- és Klímaterv felülvizsgálata, amely újabb lehetőség a döntéshozók és szakemberek számára a stratégiai célok pontosabb és ambiciózusabb kijelöléséhez. 

Fontos szempont, hogy a nemzeti szintű klímapolitikai célok települési szinten is megjelenjenek, és a szubszidiaritás elvét alkalmazva, a lehető leghatékonyabban csökkentsük a kibocsátást és alkalmazkodjunk a megváltozott éghajlathoz. Ennek eszközei a települési klímastratégiák (SECAP-ok), amelyekkel behatóan foglalkozik a WWF Magyarország. Erről itt érhető el bővebb információ.