LÉPTEINK NYOMÁBAN


A túlfogyasztás mindennapossá vált az emberiség életében. Földünk erőforrásai végesek, és 1970 óta egyre kevesebb idő alatt fogyasztjuk el az egy évre elegendő erőforrás-adagunkat. 2019-ben a túlfogyasztás világnapja – az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek – július 29-ére esett, azaz alig több mint fél év alatt „tapsoltunk el” egyévnyi mennyiséget. Bár a világjárvány miatt 2020-ban ez a dátum augusztus második felére esett, még mindig hihetetlenül pazarló életmódot folytatunk. Ahhoz, hogy ezt a dátumot minél későbbre tolhassuk, és Földünket és tartalékait gyermekeinknek, unokáinknak is megőrizhessük, komoly összefogásra, tényleges és átvitt értelemben történő zöldítésre, a szennyező iparágak és cégek rendszabályozására, több megújuló energiára, energiahatékonysági korszerűsítésekre, kevesebb hulladékra, kevésbé szennyező táplálkozásra és életmódra lenne szükségünk. Bár némelyik a felsoroltak közül meghaladja az egyén lehetőségeit és csak együtt, közösen valósíthatjuk meg, de azért ne aggódj, hisz van, amiért te magad is tehetsz!

Május 30.

Hazánkban idén a túlfogyasztás napja május 30-a. Ha mindenki úgy élne, mint mi, a Föld éves tartalékai ezen a napon kimerültek volna.

2,44 FÖLD

2,44 Földre lenne szükségünk, hogy a természeti erőforrások fedezni tudják igényeinket.

A WWF LÉPTEM APP

Bármit teszünk, ahhoz földre és vízre van szükségünk. Ezen területek erőforrásainak összességét nevezzük ökológiai lábnyomnak. Ez a mennyiség országra, városra, családra, de akár egyénre is lebontható. Jelenleg kimondhatjuk, hogy a magyarok úgy élnek, mintha 2,3 Föld állna rendelkezésünkre. Bolygónk megóvása és egyben saját jövőnk biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy megismerjük Földünkre gyakorolt hatásunkat, és fenntartható életmód kialakítására törekedjünk. Hogy megismerd saját ökolábnyomod méretét, megspóroltunk neked egy csomó utánajárást és számolgatást: itt a WWF Léptem app, amely elsőként számolja ki egyéni lábnyomunkat hazai viszonylatokban, sőt rögtön segít is csökkenteni személyre szabott tippekkel és érdekes kihívásokkal. Ha kíváncsi vagy, hogyan számolunk, olvass tovább a gombra kattintva!

Tovább

HOGYAN MŰKÖDIK?

MI AZ ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM?

De mi is pontosan az ökológiai lábnyom? Egy olyan érték, amivel kifejezhetjük, hogy mennyi erőforrást használunk fel egy évben ahhoz képest, amelyet a Föld újra tud termelni. A Global Footprint Network által fejlesztett módszertan az erőforrásigényt területként számszerűsíti.

De legyünk eggyel konkrétabbak. Az ökológiai lábnyomot hat részre lehet bontani: a szénlábnyom fejezi ki azt az erdőterületet, amely képes lenne elnyelni az egyén által a fűtéssel, a gépjárművek használatával kibocsátott üvegházgázokat. Ehhez jön a legelőlábnyom, amely annak a területnek a mérete, ahol a hús- és tejtermékekért, gyapjúért és irháért tartott állatállományt eltartjuk. Az ökolábnyom egyik összetevője az erdőlábnyom is, ami az éves fa-, papír- és tűzifaanyag-felhasználás alapján becsülhető terület, a másik fontos számolási egység pedig a halászati lábnyom, amely a különböző tengeri és édesvízi halfajok újratermelési értéke. Nem hagyható ki a képletből a szántólábnyom, ami azt a területet jelenti, amelyen egy ember fogyasztásához, a haszonállatok takarmányozásához és a bioüzemanyag előállításához szükséges növényeket termesztik. És végül, de nem utolsó sorban a beépített területek is ide tartoznak: ezek az ember által használt infrastruktúrához, a közlekedéshez, épületekhez szükséges földterületeket jelentik.

Számos környezetszennyező tevékenységet – mikroműanyagokat, vizekbe juttatott mérgező anyagokat vagy kihalás szélére sodort fajokat – nehéz lenne területben kifejezni. Ezért az ökológiai lábnyom sem ad teljes és pontos képet életmódunk összes káros környezeti hatásáról, mégis az egyik legjobb mérőszám, amelyet eddig a tudósok kitaláltak arra, hogy egyetlen számba sikerüljön belepréselni az emberiség Földre gyakorol hatásait.

A hat tényezőből tevődik össze tehát egy ember ökolábnyoma. Hogy tudd, Te pontosan mennyit fogyasztasz, és hogyan tudod csökkenteni, töltsd le a WWF Léptem applikációját, amibe a mindezt egyszerű formába sűrítve nyújtunk segítséget!

A TÚLFOGYASZTÁS MEGÁLLÍTÁSA

Túlfogyasztásról akkor beszélünk, amikor az erőforrásigényünk meghaladja a rendelkezésre álló, megújulni képes erőforrást, az úgynevezett biokapacitást. A biokapacitás az összes olyan biológiailag aktív szárazföldet és tengeri területet jelenti, amely termékeny, tehát például a sivatagok, gleccserek vagy a nyílt óceánok területeit kizárják a számításokból.

Míg 60 évvel ezelőtt, 1961-ben még csak az egy évben rendelkezésre álló biokapacitás 73%-át, vagyis 0,73 földnyit használtunk fel, addig 30 évvel ezelőtt, 1991-ben már 30%-kal, 2017-ben pedig 73%-kal haladta meg a fogyasztásunk a biokapacitást, vagyis 60 év alatt az 1961-es felhasználást pont egy földnyivel haladtuk meg.

De hogyan lehetséges többet fogyasztani, mint ami rendelkezésre áll? A biokapacitásnál nagyobb fogyasztás azt jelenti, hogy a bolygó erőforrásai és élővilága nem tud olyan ütemben regenerálódni, amilyen ütemben mi elhasználjuk. Azaz a véges készleteket merítjük, akár mintha a telefonunk aksiját minden éjszaka csak 10%-nyival tudnánk tölteni, de napközben 15%-ot merítenénk. Nyilvánvaló, hogy pár nap után már teljesen lemerülne az akkumulátor.

Hogy a klímaváltozást még kezelhető mértékben tudjuk tartani, nem elég a túlfogyasztást elkerülni, de a lábnyomunk 60%-át adó szénlábnyomot szinte teljesen fel kell számolnunk. Ehhez pedig mindannyiunknak ki kell lépni a komfortzónájából, és megtenni a tőlünk telhetőt. Ez a mindennapok útvesztőjében korántsem egyszerű feladat, ebben szeretnénk segítséget nyújtani a WWF Léptem applikációval. Indulj el, a változás egy döntéssel kezdődik!

PARTNEREINK ÉS TÁMOGATÓINK

A WWF Léptem applikáció megalkotásában a White Rabbit Reklámügynökség, a Creo Group szoftverfejlesztő cég, az INESYS Kft. és a Fontanus Központ önkéntesei működtek közre.
Az applikáció a Coca-Cola Alapítvány társfinanszírozásával valósult meg.
Az applikáció kommunikációjához a Vodafone Digitális Díj elnyerésével a Vodafone Magyarország Alapítvány, valamint a Budapest Bank nyújtott támogatást.