A RENewLand projekt keretében megjelent új szakpolitikai ajánlás a megújuló energiaforrások felhasználásának felgyorsítására hivatott Könnyített Térségekkel foglalkozik. A dokumentum létrehozásával a WWF Magyarország célja azon EU-s célkitűzések teljesítésének elősegítése, amelyek az energiaimport-függőség csökkentésére és az európai ellátásbiztonság megerősítésére irányulnak. A Könnyített Térségekkel az EU konkrét célja a megújulóenergia-projektek engedélyeztetésének felgyorsítása, amely cél egy komplex, előzetes térinformatikai vizsgálattal érhető el. Ez az elemzés egy műszaki, környezeti és társadalmi szempontokat ötvöző módszertanra támaszkodik, amelynek kidolgozása a RENewLand projekt legfontosabb feladata. Ebben a fő szerepet a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpontja vállalta magára.

A WWF Magyarország szakpolitikai állásfoglalása kilenc ajánlást is megfogalmaz, amelyek részben ezeket a térbeli vonatkozásokat érintik, de ezen túlmutató elemei is vannak, így többek között a helyi közösségeknek a tervezett kapacitásbővítési projektek finanszírozásába történő bevonására, tehát az energiaszövetkezeti forma kiteljesítésére tesz javaslatot.

Meghatározó fontosságú, hogy a dokumentum olyan széles körű szakmai egyeztetések eredményeként született, amelyek résztvevői a problémakör fontos szereplői voltak, így civil szervezetek, önkormányzatok, egyetemek, kutatóintézetek, valamint a leginkább érintett minisztériumok.

A RENewLand projekt 2025 végén zárul le abban a reményben, hogy az eredményeit sikerül a magyar kormányzatnak a 2026. február 21-i határidőig a Könnyített Térségek kijelölésénél érdemben felhasználni. A projekt most tehát a végső szakaszába lépett, amikor a döntéshozókkal történő kommunikáció kerül fókuszba. Ennek érdekében egy újabb széles körű szakmai fórum tervezése indult meg, amelynek célja az, hogy ennek révén jelen szakpolitikai javaslatokból minél több ténylegesen megvalósulhasson.

A magyar nyelvű szakpolitikai ajánlás itt, az angol nyelvű itt elérhető.

Chris Robert- Unsplash
Chris Robert- Unsplash

adományozz!

A változások, amelyeket a világban szeretnénk látni, csak mindannyiunk erőfeszítései révén valósulhatnak meg – együtt lehetséges.

TOVÁBB

iratkozz fel hírlevelünkre!

    adományozz!

    A változások, amelyeket a világban szeretnénk látni, csak mindannyiunk erőfeszítései révén valósulhatnak meg – együtt lehetséges.

    TOVÁBB

    iratkozz fel hírlevelünkre!

      WWF Magyarország

      panda@wwf.hu

      A WWF Magyarország a WWF CEE égisze alatt működő szervezet.
      A WWF CEE hálás köszönetét fejezi ki az Európai Bizottság támogatásáért.
      A weboldalon közzétett minden tartalom és vélemény kizárólag a WWF CEE sajátja.

      WWF Magyarország

      A WWF Magyarország a WWF CEE égisze alatt működő szervezet.
      A WWF CEE hálás köszönetét fejezi ki az Európai Bizottság támogatásáért.
      A weboldalon közzétett minden tartalom és vélemény kizárólag a WWF CEE sajátja.

      Email: panda@wwf.hu Sajtómegkeresések: sajto@wwf.hu