Szerző: Samu Andrea, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője
Ma a szemünk hozzá van szokva a kultúrtájak látványához. A több száz kilométer hosszan húzódó szántóföldek, a 2 centire vágott fű az árokpartokon, a parkokban, a lebetonozott folyópartok és a sorba ültetett fák tájképét tekintjük magától értetődőnek. Ahol pedig még maradt egy kis kuszaság, ahol a természet nincs szigorú keretek közé szorítva, azon törjük a fejünket, hogyan lehetne „fejleszteni” a területet, lehetőleg úgy, hogy minél több hasznot hozzon.
A természet azonban a rendszer élő és élettelen elemei közti igen bonyolult kölcsönhatásokból áll és nem priorizál az alapján, kinek mi válna hasznára. Nem így az ember, aki a túlélése érdekében előbb a szűkebb csoportja vagy közössége érdekében együttműködve jelentős sikereket ért el a környezethez való alkalmazkodásban, illetve lassanként eljutott odáig, hogy most már a természetnek kellene hozzá alkalmazkodnia.
Ma már nem érezzük közvetlenül a bőrünkön az egyoldalú, többnyire érdekvezérelt beavatkozások visszacsatolásait, a lezajló folyamatok, következmények sokáig rejtve maradnak.
Az is előfordul, hogy észrevesszük és meghatározzuk az okokat, de még mindig nem teszünk rendszerszintű változtatásokat, egy-egy kiragadott probléma megoldása kerül előtérbe, miközben mások háttérbe szorulnak.
Így történt ez a folyók esetében is. Ma már nagyon kevés átalakítatlan és szabályozatlan folyó és ártér maradt meg világszerte, így veszítve számos lehetőséget a klímaszabályozástól az élelmiszer-termelés biztonságán át a rekreációig.
Számos folyószabályozás egyik legfontosabb kulcsproblémáját a vízerőművek jelentik. Nincs ez másképp a Mura és a Dráva esetében sem. A folyók felső szakaszán a vízerőművek részben a görgetett hordalékszállítás ellen hatnak, részben hordalékcsapdaként működnek. Ami azt jelenti, hogy a folyó medermélyítésre használja az energiáját a hordalékszállítás és -lerakás, valamint meanderezés – kanyargás – helyett. Ha minderre még azzal is „rásegítettek”, hogy a folyó kanyarulatait levágták és kiegyenesítették, akkor ez a hatás fokozódik. A Mura osztrák szakaszán ez volt a jellemző. Mindezeket látva Ausztriában már az 1990-es évek közepétől elkezdtek gondolkodni a szakemberek, hogyan lehet az ennek következtében fellépő káros hatásokat orvosolni. A talajvízszint drasztikusan csökkent a folyó elszívó hatása miatt, az élővilág elszegényedett, inváziós fajok tömkelege burjánzott el és nőtt az árvízkockázat.
Emiatt arra jutottak, hogy a vízerőműveket ugyan még mindig nem akarják elbontani, de segítenek visszanyerni a folyónak szabályozás előtti jellegét, ami részben költséges dolog, részben – ha nem rendszerszinten van megtervezve a beavatkozás – a végeredmény még mindig okozhat meglepetéseket.
Nagyon fontos, hogy az árterek, mellékágak helyreállítását ne pusztán mérnöki feladatként fogjuk fel, hanem egy teljes ökoszisztémában gondolkozzunk, hiszen nem egy példát láttunk már arra, hogy ha az élő rendszerek összetett működését és kölcsönhatásait figyelmen kívül hagyva egyetlen funkciót részesítünk előnyben (pl. hajózás vagy árvízvédelem), az többek között néhány (kellemetlen mellékhatással bíró) faj elszaporodását vonhatja maga után, ami később arra is negatív hatással van, ami miatt a beavatkozást elvégeztük. Nincs azonban könnyű dolgunk, hiszen egy már eleve módosított rendszerbe lehet belenyúlni, valószínűleg csak néhány kiválasztott helyen, ami lehet, hogy kevés lesz a folyó méretéhez és egykori széles árteréhez képest.
Nézzünk most meg néhány példát, amivel Szlovéniában és Ausztriában elkezdték a folyókat „visszavadítani”.
Hrastje-Mota, Szlovénia – új folyókanyarulatok és zátony
Ezen a helyszínen a folyó természetességét részben azzal kívánták javítani, hogy három ponton megbontották a partszakaszt, mintegy 3 új kanyarulatot hozva létre. Ezenfelül sziklákból egy kis szigettel egy új zátonyt hoztak létre, ami egyrészt visszaduzzasztja a vizet (emeli a vízszintet), másrészt pedig a kanyarulatokkal együtt megváltoztatja a parti áramlási viszonyokat, ami új, diverz élőhelyet jelenthet a halak és a makrogerinctelenek – például vízibogarak, kagylók, rákok – számára. Ami pedig egyértelmű siker, hogy a kanyarulatokban sikerült olyan dinamikát kialakítani, hogy a parti fecskék elfoglalták a területet, számos fészket kialakítva.
Mureck, Ausztria – hosszabb mellékág, megemelt vízszint
A Murán a hajómalmok a kulturális örökség részét képezik. Murecknél pedig egy máig működő hajómalmot állítottak helyre. Azonban a mellékágban nem volt már elég víz a működtetésére, a folyó főága pedig annyira bevágódott, hogy a vízutánpótlás biztosítása egyre nehezebbnek tűnt.
Ezért meghosszabbították a mellékágat egy olyan pontig, ahol a főmeder magasabb térszínen helyezkedett el.
Ez még mindig nem hozta meg a kívánt eredményt, mert bár a környező kutakban emelkedett a talajvíz, ez még mindig csak a harmada volt a tervezett vízmennyiségnek. Megoldásként arra jutottak, hogy meg kell emelni a vízszintet a mellékágnál, hogy megfelelő mennyiségű víz juthasson be. Ennek érdekében sziklákból és részben betonból álló akadályt tettek a meder part felőli részére, ami nem ér a víz felszíne fölé. Ezzel jelenleg elégséges mennyiségű víz jut be a mellékágba, azonban hátradőlni még mindig nem lehet, mert ez a folyó medrének mélyülését valószínűleg nem állítja meg.
Gosdorf, Ausztria – mellékágrendszer kialakítása
Ezen a helyszínen még ennél is tovább mentek, itt egy egész mellékágrendszert próbáltak imitálni, vagyis kikotortak mellékágakat és abban bíztak, hogy a folyó majd maga is hozzáteszi a maga részét, és a régiekhez hasonló mellékágrendszerek fejlődhetnek ki. Ez azonban csak részlegesen következett be. Mivel ma már pontosabb modellezéseket tudnak végrehajtani, így elképzelhető, hogy ennek a sikere növelhető, azonban számos hátráltató tényező van, például a kiterjedt tulajdonosi háttér vagy az inváziós növények terjedése.
Ezek a területek ma már az 5 országon átívelő Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum részét képezik, ahol egységesen és a helyiek növekvő támogatásával lépnek fel a folyók visszavadításának érdekében.
Mindezekre a tapasztalatokra Magyarországon is nagy szükség van, ahol a tájak kiszáradása szintén komoly léptéket ölt, és csupán a költséges öntözéssel ez a helyzet már nem megoldható. Hiszen ha visszaadjuk a folyónak, ami a folyóé, akkor azzal az embernek is a lehetőségek szélesebb tárházát adjuk vissza, amiben oroszlánrésze van a kikapcsolódásnak, de az aszályok és az árvizek kiegyenlítésének is.
