A LIFE LOGOS 4 WATERS projektünk keretében közzétett pályázati felhívásra olyan önkormányzati együttműködések jelentkezését várjuk, ahol a résztvevő települések közös vízgazdálkodási problémájukra keresnek fenntartható megoldásokat.
A Vízgyűjtő Pályázati Program célja az egy vízgyűjtő-területen elhelyezkedő, szomszédos, vagy egymáshoz közel fekvő települések együttműködésének ösztönzése a fenntartható klíma-alkalmazkodás és a mindannyiukat érintő klíma- és vízkockázatok természetre alapozó megoldása érdekében.
Egyre többet halljuk, hogy a víz nem ismeri a közigazgatási határokat, és azzal is sokszor szembesülnek a települések vezetői, hogy a komplex problémákra egy-egy önkormányzat egymaga nem tud hatékony megoldást találni. Sok példa hozható fel az ilyen helyzetekre, hiszen egy helyi vízkárokat okozó patak vize akár több másik település közigazgatási területén összegyülekezve érkezhet a veszélyeztetett belterületre. Egy síksági belvízelvezető csatorna akár több szomszédos település területéről elvezetheti a felszíni vizeket és megcsapolhatja a talajvizet. Egy holtág, kis tó vagy vízfolyás vízgyűjtőjén és a korlátozottan rendelkezésre álló vízkészleten is gyakran több település osztozik. A példák változatossága végtelen, ezért minden vízgyűjtőn az ott legjobban alkalmazható módszerek és megoldások kombinációját kell megtalálni. A Vízgyűjtő Pályázati Program éppen ebben, a vízgyűjtőket egyben kezelő koncepciók kialakításában szeretne segítséget nyújtani az új megközelítések iránt fogékony településvezetőknek.
A pályázaton kiválasztásra kerülő vízgyűjtő-szintű együttműködések nem pénzbeni támogatásban részesülnek, hanem egy különféle szakterületeket átfogó szakértői munkacsoport fog kidolgozni számukra egy vízgyűjtő-szintű, természetes vízmegtartáson alapuló szakmai koncepciót, amely javaslatot tesz az éghajlatváltozással is összefüggő vízgazdálkodási problémáik kezelésére. Ez a közös koncepció azután alapul szolgálhat az együttműködés fejlesztéshez vagy akár közös pályázatok benyújtásához a fizikai megvalósításra.
A pályázatra legalább három település összefogásával lehet jelentkezni 2023. június 30-ig. Ehhez nem kell más, mint az együttműködési megállapodás és a közös probléma leírásának beküldése az [email protected] e-mail címre.
További információk a pályázatról: https://lifelogos4waters.bm.hu/hirek/vizgyujto-palyazati-program-onkormanyzatok-reszere/
Fotó: Bátyai vízgyűjtő, Csák István
Fotó: Püspökszilágyi vízgyűjtő Bak Levente
Kapcsolódó tartalmak
2023.04.21.
A Föld napján is veszélyben vannak a természetes élőhelyek
A természetes élőhelyek pusztulása globálisan és hazánkban is égető probléma – egyrészt azért, mert a vadon élő állatoknak...
2023.04.20.
Bocs, van egy perced? – Hasznos tudnivalók ember-medve találkozás esetére
Az utóbbi időben ismét észlelték medvék jelenlétét hazánk területén. A nagyragadozók, így a medve jelenléte alapvetően jót jelent, mindannyiunk közös érdeke, hogy elkerüljük a közvetlen találkozásokat, és néhány apró praktikával minimalizáljuk a konfliktusokat az együttélés érdekében.
2023.04.03.
Digitális információs hub indul a fenntartható üzleti megoldásokért
A WWF projektjének célja, hogy a közép- és kelet-európai vállalati szektort olyan, tudományosan megalapozott jó gyakorlatokkal inspirálja, amelyek a természetet és az üzleti életet is szolgálják.
2023.02.16.
A fenntartható akkumulátorgyártás feltételeinek 10 pontja
Hazánk ipari fejlődési irányait alapvetően meghatározza az egyre növekvő mértékű akkumulátorgyártás. Súlyos probléma, hogy a nagy természetierőforrás-igényű, stratégiai fontosságú iparág jogszabályban előírt környezeti értékelése elmaradt, és számos esetben az egyes gyárépítések hatásvizsgálatát is nagy valószínűséggel „felszalámizták”.
2022.12.22.
Karácsonyi vegán receptek Nikoleta Kováčová gasztrobloggertől
Nikoleta Kováčova, a Nyers lány nevű blog és három vegán szakácskönyv szerzője 2013 óta vegán. Hagyományos recepteket alkot újra könnyen elkészíthető formában, vegán alapanyagokból. A WWF Kelet- és Közép-Európa megbízásából most három hagyományos karácsonyi fogást készített el, köztük töltött káposztát, kizárólag növényi eredetű alapanyagokból.
2022.12.20.
Az erdőirtást megakadályozó úttörő törvényről állapodtak meg az EU vezetői
A háromoldalú megállapodás hatalmas győzelmet jelent a WWF által vezetett globális #Together4Forests kampány számára.
Az Európai Unió a továbbiakban nem engedélyezi azoknak a termékeknek a behozatalát, melyek termelése erdőpusztítással jár. Az EU döntéshozói a napokban zárták le az erről szóló tárgyalásokat, és történelmi megállapodásra jutottak – a rendelet ugyanis a világon elsőként lép fel a globális erdőirtás ellen, és jelentősen csökkenti az Európai Unió működésének természetre helyezett nyomását.
2022.12.19.
Mura, Dráva, Duna – élő folyók, élő együttműködés
A Mura, a Dráva és a Duna országhatárokon átívelve nyújt létfontosságú értékeket a természet és az emberek számára – éppen ezért megóvásuk, helyreállításuk nélkülözhetetlen. A két és fél évig tartó lifelineMDD projekt a három folyót érintő problémák feltárását, megismerését és megismertetését, valamint a régión belüli együttműködések fejlesztését tűzte ki célul, és képzésekkel, gyerektáborokkal, terepi vizsgálatokkal és tanulmányokkal a háta mögött zárult december végén.
2022.12.09.
Vádemelés történt a tiszaugi erdőpusztítás ügyében
Két évvel ezelőtt Tiszaug határában, védett természeti területen fekvő, értékes ártéri ligeterdőt pusztítottak el. A tarvágás olyan erdőrészletet érintett, amely számos védett- és fokozottan védett faj élőhelyéül szolgált, s emiatt a természetvédelmi hatóság előzőleg kifejezetten megtiltotta a fák kivágását.