Az elmúlt két évtizedben számos projektet valósítottunk meg a Tisza mentén. Tisza 21 nevű, átfogó programunkat 2019-ben indítottuk el. A 21. század helyi kihívásaira – a klímaváltozásra, a tájak szárazodására, a talajok elvesztésére, a biodiverzitás leromlására, a vidéki életlehetőségek szűkülésére – keresünk természetközeli vízvisszatartásra alapozott megoldásokat a tiszai alföldön. Tudományos műhelyek bevonásával tisztázzuk ezek szakmai alapjait, lobbimunkával, kommunikációval, szemléletformálással segítjük megvalósulásukat. A Beregben, Nagykörűben és a Homokhátságon a helyi közösségekkel együtt valósítunk meg vízvisszatartásra épülő, illetve tájgazdálkodási mintaprojekteket.

A Bereg a 19. század végén még vízben bővelkedő táj volt. A folyószabályozás és a belvizek elvezetése, valamint a klímaváltozás hatásai hosszú távon oda vezettek, hogy ma már itt is óriási probléma a szárazodás. Holtágak, csatornák, vizesélőhelyek száradnak ki, de az erdőkben is nagy kárt tesz a vízhiány. A Beregben megépült árvízi tározó- és tájgazdálkodási rendszer elvileg alkalmas arra, hogy segítségével a Tisza árhullámaiból vizet juttassunk ki az ártérre, és ezzel enyhítsük a szárazságot. A helyi vízügyi és agrárszakemberekkel, polgármesterekkel, gazdálkodókkal, a helyi közösségekkel, kutatókkal együttműködve a természetközeli vízkivezetés gyakorlati feltételeit teremtjük meg.

A WWF és Nagykörű 2000-2005-ig tartó, közösen megvalósított programjának eredményeként összesen közel 200 hektáron a természeti adottságokra alapozott tájgazdálkodás kezdődött. Vízvisszatartó műtárgyak épültek, ártéri fajtákból gyümölcsös létesült, a felgazosodott gyepet szürkemarhák legelték, a vízborította területeken pedig "ringott" a halbölcső. Ma már más képet mutat a táj. Ezért most azon dolgozunk a helyiekkel együtt, hogy a hullámtéren hosszabb távon is fenntartható ártéri tájgazdálkodási mintaterület jöjjön létre. Ennek alapja a víz visszatartása az Anyita-tóban egy fok segítségével, valamint az ehhez kapcsolódó Dúdor nevű terület rehabilitációja.

Nehéz elhinni, de a félsivataggá nyilvánított Homokhátságot a 20. század elején még ezernyi tó borította. A klímaváltozás és az emberi tájátalakítás, valamint az intenzív vízhasználat következtében ma a térség legnagyobb problémája a vízhiány, ami a mezőgazdasági termelést és a megélhetést is veszélyezteti. Jászszentlászló, Szank és Móricgát településeken a Dongér-Kelőér Vize Egyesület gazdálkodói saját területeiken kezdték el visszatartani az életadó vizet és példát mutatni másoknak is. A WWF Magyarország az ő munkájukat igyekszik segíteni. A belvízcsatornák elzárása egyszerű, olcsó, természetre alapozott megoldás. A vízhiányhoz alkalmazkodó gazdálkodási szerkezet kialakítása azonban egyre égetőbb kérdés.

A Tisza LIFE program 2001-2005 között a Tisza hullámterében négy modellterületen hajtott végre élőhely-rehabilitációs beavatkozást: Nagykörűben, Tiszajenőn, Tiszakürtön, Kőteleken. Ez a legtöbb esetben vízvisszatartást jelentett, hogy az emberi beavatkozások következtében kiszáradt területeken ismét kedvező feltételeket találjanak a hullámtérre jellemző fajok. Egy másik program keretében, Tiszatarjánban azokon az egykori legelőkön és vizesélőhelyek környezetében, ahol az invazív cserjék, mint például a gyalogakác uralkodtak el, a növényzet levágásával biomasszát állítottak elő, amit a település főként közintézményeinek fűtésére használt.