Hiába minden figyelmeztetés, továbbra is változatlan sebességgel fogyatkoznak a fajok és pusztulnak a természetes élőhelyek világszerte. A WWF 2024-es Élő Bolygó Jelentése szerint a megfigyelt vadon élő gerinces fajok populációi 1970 és 2020 között, mindössze 50 év alatt drámai mértékben, átlagosan 73%-kal fogyatkoztak meg. Földünk kritikus fordulópontokhoz közeledik, a természet pusztulása és az élőhelyek eltűnése pedig tovább fokozza sérülékenységünket a klímaváltozással szemben. Annak ellenére, hogy megvannak az eszközeink és meglenne a lehetőségünk arra, hogy visszafordítsuk ezt a folyamatot, eddig nem történt igazán hatékony fellépés ezen a téren. A jelentés felhívja a figyelmet arra, ha a következő öt évben nem teszünk nagyon komoly lépéseket az éghajlati és természeti kettős krízis kezelésében, annak visszafordíthatatlan következményei lesznek.
A Londoni Zoológiai Társaság (Zoological Society of London, ZSL) által számított Élő Bolygó Index 5 495 faj csaknem 35 000 populációjának változásai alapján arról ad képet, hogy hogyan változtak 1970 és 2020 között Földünkön a vadon élő gerinces állatfajok populációi. A legsúlyosabb csökkenés az édesvízi fajoknál tapasztalható (-85%), ezt követik a szárazföldi (-69%), majd a tengeri (-56%) fajok populációi. Az élőhelyek romlása és pusztulása – melynek elsődleges okozói a globális, ipari élelmiszer-termelési rendszerek – jelenti a legsúlyosabb fenyegetést, ezt követi a természeti erőforrások túlhasználata, az inváziós fajok és a különféle betegségek jelentette fenyegetések. Az éghajlatváltozás különösen Latin-Amerika és a Karib-térség vadvilágának populációit veszélyezteti, ahol átlagosan 95%-os csökkenést mértek.
A populációk fogyatkozása jó előrejelzője a megnövekedett fajkihalási kockázatnak és az ökoszisztémák általános állapotromlásának. Ha az ökoszisztémák egy bizonyos szinten túl károsodnak, akkor már nem képesek biztosítani az emberiség számára azokat az előnyöket, amelyektől mindannyian függünk − a tiszta levegőt és vizet, illetve az élelmezésünkhöz szükséges egészséges talajt. Emellett ezek a természetes élőhelyek egyre sebezhetőbbé válnak a szélsőségekkel − például a klímaváltozás által okozott extrém időjárási eseményekkel − szemben. Az ökológiai rendszereket érő összeadódó romboló hatások akár olyan mértékűek is lehetnek, hogy visszafordíthatatlanul megváltozik az eredeti működésük. Azt a pontot, ahonnan egy rendszer számára már nagy eséllyel nincs visszaút az eredeti működés helyreállásához, kritikus fordulópontnak szokás nevezni.
Az olyan globális fordulópontok, mint az amazóniai esőerdők eltűnése vagy a korallzátonyok tömeges pusztulása az élelmezésbiztonságra és a megélhetésre gyakorolt közvetlen hatásukon messze túlmutató lökéshullámokat váltanának ki. A közelmúlt történései vészjósló eseményekként állnak előttünk: az augusztusi amazonasi erdőtüzek az elmúlt 14 év legpusztítóbb tűzesetei voltak abban a térségben, de pár év leforgása alatt idén negyedszerre lehettünk tanúi a világszerte jelentkező tömeges korallfehéredésnek is.
Az Élő Bolygó Indexben szereplő fajok közül néhányat kiemelve az ausztráliai Nagy-korallzátony területén található Milman-szigeten 1990 és 2018 között a fészkelő nőstény karvalyteknősök száma 57%-kal csökkent, a brazíliai Mamirauá rezervátumban pedig 1994 és 2016 között az amazonasi folyamidelfin populációja 65%-kal, a kisebb termetű parti delfiné 75%-kal fogyatkozott meg.
Ugyanakkor vannak olyan populációk, amelyek a hatékony természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően stabilizálódtak vagy növekedtek – például a kelet-afrikai Virunga-hegységben a hegyi gorillák állománya 2010 és 2016 között évente mintegy 3%-kal nőtt, az európai bölény állományai pedig növekedésnek indultak Közép-Európában. Ezek ez egyes sikerek örömteliek, de messze nem elegendőek.
„Bár a helyzet kétségbeejtő, még nem vagyunk túl azon a ponton, ahonnan már nincs visszaút. Vannak globális megállapodásaink és megoldásaink arra, hogy a természetet 2030-ig a helyreállítás útjára tereljük, de eddig kevés előrelépés történt a megvalósítás terén, és nem úgy tűnik, hogy a döntéshozók tisztában lennének azzal, hogy milyen kevés időnk maradt. A következő öt évben meghozott döntések és intézkedések meghatározók lesznek a földi élet jövője szempontjából. A mi kezünkben van a hatalom – és a lehetőség –, hogy megváltoztassuk a tendenciát. Helyreállíthatjuk élő bolygónkat, ha most cselekszünk” – emelte ki dr. Kirsten Schuijt, a nemzetközi WWF főigazgatója.
Az országok már megállapodtak azokban az ambiciózus globális célokban, amelyek a természet pusztulásának megállítására és visszafordítására (a biológiai sokféleség globális keretrendszere), a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 ºC-ra történő korlátozására (a Párizsi Megállapodás) és a szegénység felszámolására (az ENSZ fenntartható fejlődési céljai) irányulnak. Az Élő Bolygó Jelentés szerint azonban a nemzeti kötelezettségvállalások és a helyi intézkedések messze elmaradnak attól, ami a 2030-ra kitűzött célok eléréséhez és a kritikus fordulópontok elkerüléséhez szükséges.
Hamarosan megrendezik a nemzetközi biodiverzitási és éghajlati csúcstalálkozókat – a COP16-ot és a COP29-et —, mindkettő jó alkalom arra, hogy a döntéshozók felnőjenek a kihívás mértékéhez. A WWF felszólítja az országok vezetőit, hogy dolgozzanak ki és hajtsanak végre a jelenleginél ambiciózusabb nemzeti természet- és éghajlatvédelmi terveket, amelyek tartalmazzák a globális túlfogyasztás mérséklésére, a biológiai sokféleség fogyatkozásának megállítására és visszafordítására, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogására irányuló intézkedéseket – mindezt méltányos módon.
A WWF sürgeti a kormányokat, hogy nagyobb mértékű köz- és magánfinanszírozást biztosítsanak a problémák súlyával arányos fellépéshez, és jobban hangolják össze éghajlatvédelmi, természetvédelmi és fenntartható fejlődési politikájukat és intézkedéseiket. A kormányoknak és a vállalkozásoknak egyaránt lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy megszűnjenek a biológiai sokféleségre és az éghajlatra negatív hatást gyakorló tevékenységek, a pénzügyi ösztönzőket pedig úgy kellene megváltoztatniuk, hogy azok minél kevésbé támogassák a kártékony gyakorlatokat, és minél inkább a globális fenntarthatósági célok megvalósulását segítsék elő.
„Fontos tisztában lennünk azzal is, hogy Magyarországnak milyen szerepe van a globális és a regionális problémák kezelésében. Ki másnak lenne a feladata a Kárpát-Pannon régió különleges élővilágának megőrzése, mint a miénk, magyaroké? – teszi fel a kérdést dr. Fehér Zoltán, a WWF Magyarország természetvédelmi vezetője. – A 2026-ra véglegesedő Nemzeti Természet-helyreállítási Stratégia lehetőséget ad arra, hogy helyreállítsuk és megóvjuk az ország egyedülálló biodiverzitását, minél több természetes élőhelyet hozzunk helyre, és olyan természetre alapozott megoldásokat valósítsunk meg, amelyek hosszú távon biztosítják a természet és a társadalom közötti egyensúlyt – folytatja a szakember. – Egy olyan stratégiára volna szükség, amely nemcsak a hazai ökoszisztémák megóvását szolgálja, hanem az éghajlatváltozás negatív hatásaihoz való alkalmazkodást is segíti. A természet ugyanis a legfontosabb szövetségesünk lehetne a klímaváltozás okozta egyre gyakoribb és súlyosabb időjárási szélsőségek elleni küzdelemben.”
Az angol nyelvű Élő Bolygó Jelentés ide kattintva érhető el, a magyar nyelvű összefoglaló pedig itt található.
