A magánadományozók mellett fontosnak tartjuk, hogy partneri kapcsolatot alakítsunk ki olyan hazai és nemzetközi vállalatokkal, akik számára fontos a fenntarthatóság. A lehetséges együttműködésnek számos módja létezik a gyakorlatban:


  • Vannak partnereink, akik szimpatizálnak a törekvéseinkkel, és adományokkal segítik a munkánkat.
  • Vannak licenc alapú partnerségeink, amelyek során közös termékekkel lépünk a piacra, és a bevétel egy része képezi a tényleges adományt. Kommunikációs együttműködésekre is vannak élő példák az életünkben, hiszen a vásárlóknak, a fogyasztóknak is egyre fontosabb, hogy az általuk fogyasztott termékek fenntartható forrásból származzanak, és azon cégek működése, melyeknek a termékeit használják a mindennapokban, érdemben hozzájáruljanak a természeti erőforrások fenntartható felhasználásához.
  • Legkomolyabb, akár több éven keresztül tartó partnerségeink során közös munkával vizsgáljuk meg, hogy az adott vállalat hogyan csökkentheti az ökológiai lábnyomát, hogyan segítheti elő a fenntartható működést, ami nem mellesleg sok esetben hosszú távon jelentős megtakarítást jelent partnerünknek. A pár fős vállalkozásoktól kezdve a multinacionális vállalatokig minden cégnek tudunk érdemi megoldást javasolni, amivel ők is hozzájárulhatnak a természeti értékek megőrzéséhez.

Amennyiben az Ön cége is szeretne együtt dolgozni velünk, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a lenti űrlap kitöltésével, ezt követően pár munkanapon belül felvesszük Önökkel a kapcsolatot.

    Figyelem! A vállalati együttműködés a WWF nemzetközi szervezetének szigorú szabályzata alapján történik, minden együttműködési lehetőséget egyénileg bírálunk el annak érdekében, hogy a partnerség folyamán valóban a fenntarthatósági célok maradjanak a fókuszban. Az űrlap kitöltése és elküldése még nem jelent automatikus együttműködést.

    Velux – ökológiailábnyom-számítás, lábnyomcsökkentési terv, terepi projektek

    Egy nemzetközi együttműködés, amihez mi is csatlakoztunk. A Velux fenntarthatósági törekvései szinte egyedülállóak a vállalati szférában, hiszen nem kisebb vállalást tettek, minthogy pár éven belül 0 közelébe juttatják a károsanyag-kibocsátásukat. Ezt egy rendkívül szigorú belső kibocsátáscsökkentéssel tervezik elérni, emellett a saját erőből már nem csökkenthető kibocsátás ellentételezéseként természetes erdőket telepítenek három nemzetközi helyszínen.
    A cég vállalta azt is, hogy ezt a zéró kibocsátást nem csak a jövőre nézve valósítják meg, hanem visszamenőleg is, azaz terepi projektekkel ellentételezi a cég fennállása óta kibocsátott szén-dioxidot is. Ebben a munkában segítünk nekik Magyarországon, illetve nemzetközi szinten az ökolábnyom kiszámításával, a lábnyomcsökkentési terv létrehozásával, valamint a terepi projektek megtervezésével és lebonyolításával.


    Aldi Magyarország – monitoring

    A terepi munkáink kulcsfontosságú elemei a tevékenységünknek. Sok esetben azonban nincsenek meg a megfelelő anyagi forrásaink arra, hogy egy-egy terepi projekt utóéletét figyelemmel kísérjük, holott a monitoring fontos lenne annak érdekében, hogy megtudjuk, hogy milyen hatásai vannak ezeknek a terepi beavatkozásoknak. Ez történt a harmadik legnagyobb folyónk, a Dráva esetében is, mely hazánk legkevésbé szabályozott folyója. Az Európai Unió LIFE+ pályázati alapjának támogatásával 2014 és 2018 között egy négyéves projekt keretében dolgoztunk ennek a páratlan gazdagságú élőhelynek a megóvásáért.
    A projekt fő célja az volt, hogy az Ó-Dráva vízellátása javuljon, a partján lévő keskeny, de értékes ártéri erdő jobb állapotba kerüljön (http://www.olddrava.com/). Az Aldi anyagi segítségének köszönhetően a projektet befejező három évben alkalmunk nyílt arra, hogy elvégezhessük a monitoring tevékenységet, vagyis hogy folyamatos méréseket és vizsgálatokat végezzünk a projekt utóéletével kapcsolatban.


    Lenovo Magyarország – környezeti nevelés

    A környezeti nevelés, a lakossági, ezen belül az ifjúsági edukáció kiemelten fontos számunkra. A Lenovo Magyarországgal közösen kidolgoztuk a WWF for Children programot, melynek segítségével 4000 középiskolás diákot képezhetünk a természetvédelem témakörében.
    A program során komplett középiskolai osztályokat edukálunk három tanórán keresztül, külön kitérve a hazai erdők, a folyóink és a klímavédelem fontosságára. A Lenovo az anyagi finanszírozáson túl a program rendelkezésére bocsátott VR-szemüvegeket is, melyeket használva a diákok 3D-s interaktív filmek segítségével járhatnak be olyan természetes helyszíneket – természetes hazai erdőt, hazai ártéri erdőt, afrikai szavannát –, amiket a program nélkül nem lenne alkalmuk meglátogatni.