Legkevesebb 1240 km-t tett meg egy szürke farkas az alsó-szászországi Nordhorntól a Pireneusokig. Ezzel pedig az eddigi ismereteink szerint az GW1909m azonosítóval rendelkező farkas a legmesszebb jutó egyed a valaha vizsgáltak közül. Az ehhez hasonló kóborlások kulcsszerepet játszhatnak az európai farkaspopulációk hosszú távú egészségének megőrzésében.
Nemzetközi együttműködés tette lehetővé
A Barcelonai Egyetem (UAB) adott hírt arról nemrég, hogy munkatársai sikerrel követték nyomon egy Németországban született farkas útját egészen Spanyolország északi részéig. Az állat 2020-ban született, és valamivel több mint két év alatt, 2023 februárjában jutott el Franciaországon keresztül a spanyol Pireneusokig. Az állat légvonalban összesen legalább 1240 km-t tett meg.
Az utóbbi években az őshonos nagyragadozóknál tapasztalható állománynövekedés és a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy egyre többször és alaposabban figyelhessük meg a fajok, különösen a farkasok kóborlását. Ezt nemrégiben a magyarok is első kézből tapasztalhatták meg a tavaly hazánkba érkező, majd itt illegálisan elejtett M237 jelű svájci farkas esetében is.
„Érdekesség, hogy a GW1909m jelű egyed nyomon követése nem GPS-nyakörvvel, hanem az utána visszamaradó közvetett életjelnyomok, elsősorban ürülékminták egyedszintű genetikai beazonosításának a segítségével történt. Ehhez elengedhetetlen volt német, francia és spanyol kutatóintézetek és természetvédelmi ügynökségek hatékony együttműködése, mely jó példával szolgálhat számos más ország számára a közös állománymonitoring terén olyan régiókban, ahol határokon átnyúló nagyragadozó-populációkkal találkozhatunk” – mondta Sütő Dávid, a WWF Magyarország Nagyragadozók programvezetője.
A kóborlások szerepe
A kóborlások több célt szolgálnak, egyrészt a farkasoknak, mint csúcsragadozóknak nagy területekre van szükségük ahhoz, hogy kielégíthessék táplálékigényüket. Éppen ezért a falka territoriális, védi forrásait. Ahogy azonban a fiatalabb állatok felnőnek és ivaréretté válnak, kiválnak a falkából és saját terület után néznek, ezzel helyileg alacsonyan tartva az állománysűrűséget. Másrészt az ilyen nagy távolságokat megtévő egyedek kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy az egymástól messze lévő, vagy emberi szemmel elszigeteltnek tűnő európai farkaspopulációk genetikai sokfélesége fennmaradhasson. Ehhez viszont fontos, hogy a kóborló egyedek számára biztosítsuk az eljutást más populációkhoz, új területekre, amelyhez elengedhetetlen, hogy csökkentsük a nagyragadozókat érő illegális elejtések számát, kezeljük a hozzájuk kapcsolódó ember-vadvilág konfliktusokat, és megőrizzük a faj európai szintű védett státuszát.
Többféle rekord
Amikor tavaly a környező országok médiumai és a hazai sajtó, illetve a WWF Magyarország több alkalommal is beszámolt a Svájcból hazánkba érkező M237 jelű farkasról, kóborlására európai rekordként hivatkoztunk. Ez azóta sem változott. Érdemes azonban tisztázni, hogy miben is tartja pontosan a rekordot az M237. Európában az elmúlt években több jelentős távú kóborlást is sikerült valamilyen módon rögzíteni vagy kimutatni. A hangsúly pedig az utóbbin van. Az M237 esetében GPS-nyakörvvel pontosan tudták követni a kutatók a kóborlás útvonalát, amely légvonalban így végül 829 kilométert jelentett, valójában az állat 1927 kilométert tett meg. Ez számított rekordnak, megelőzve ezzel a német „Alan” nevű egyedet, amely 2009-ben Németországból Fehéroroszországba kóborolt kb. 1550 kilométert megtéve, mely légvonalban 880 km volt. A mostani, GW1909m által frissen felállított 1240 kilométeres rekord az utóbbira, vagyis a légvonalban megtett távolságra vonatkozik, hiszen GPS-készülék nélkül nem ismert az állat pontos útvonala. Ezt a rekordot korábban egyébként egy Norvégiából Finnországba kóborló nőstény egyed tartotta 1092 kilométerrel.
Az Európai Bizottság a szürke farkas európai szintű védelmének csökkentését javasolja, ami azt jelenti, hogy a faj a védett, de vadászható fajok listáján szerepelne. A WWF határozottan elutasítja a Bizottság javaslatát, és a brüsszeli európai policy irodáján keresztül azon dolgozik, hogy a farkasok jelenlegi védettségi státusza fennmaradjon.
© Ofelia DE PABLO y Javier ZURITA
