Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány megmutatta társadalmunk és a gazdaságunk törékenységét a komolyabb megrázkódtatásokkal szemben, a WWF Magyarország és Budapest Bank közös kutatása alapján elmondható, hogy a magyarok környezetvédelemhez való viszonya csak részben változott a járványhelyzet miatt. Habár a lakosság körében minimális azok aránya, akik szerint az ökokatasztrófával és a klímaváltozással csak riogatni akarják az embereket, fontos, hogy mindannyian tudatosítsuk azt, a felmerülő környezetvédelmi kihívásokat csak úgy küzdhetjük le, ha a döntéseinkkel segítjük a közösségi és a fenntarthatósági céljaink megvalósítását.
A WWF Magyarország Budapest Bank által támogatott reprezentatív kutatásából[1] kiderült, hogy a megkérdezettek csupán 4%-a klímaváltozás-tagadó, de csak kétharmaduk hajlandó aktívan is tenni környezetünk védelme érdekében a mindennapok szintjén. A koronavírus-járvány második hullámának felívelő szakaszában végzett kutatás rámutatott arra, hogy részben módosult a környezettudatos viselkedésünk a járvány hatására: a válaszadók 14%-a kényszerült gyökeres változtatásra, 52%-a bizonyos szokásait ugyan átalakította, a környezetvédelemhez, valamint az élelmiszer-fogyasztáshoz való hozzáállása ugyanaz maradt, 34%-a pedig életmódján és magatartásán semmit nem változtatott.
Míg egyes környezettudatos szokások jellemzőbbek a lakosságra, vannak olyan területek is, ahol még szükség lenne a fejlődésre. Kiderült, hogy a magyarok 75%-a jellemzően mindig visz magával saját bevásárlótáskát a boltokba – a nők nagyobb arányban, mint a férfiak -, 53%-a igyekszik minél kevesebb hulladékot termelni, 65%-a pedig szelektíven gyűjti otthon a szemetet. A szelektív hulladékgyűjtés terén a 25-34 éves korosztály a legaktívabb, 72%-uk figyel erre, a nők és a férfiak pedig nagyjából egyenlő arányban. A lakosság 49%-ának otthonában mindenhol energiatakarékos LED lámpa található, használata ugyanis a hagyományos energiatakarékos izzókhoz képest harmadannyi szén-dioxid-kibocsátással jár, ráadásul várható élettartama háromszor hosszabb. Ugyanennyien választják a csapvizet palackozott italok helyett, a válaszadók 48%-a napi szinten közlekedik kerékpárral vagy gyalog, 45%-a pedig a hazai termesztésű élelmiszereket részesíti előnyben.
Környezetbarát tisztítószereket viszont a magyarok mindössze 26%-a használ – a férfiak és a nők egyenlő arányban -, pedig ma már számtalan alternatíva közül lehet választani, legyen szó a környezetbarát emblémával ellátott tisztítószerekről vagy a még költséghatékonyabb ecet, szódabikarbóna és mosószóda használatáról. Húsmentes napokat csupán a válaszadók 27%-a tart rendszeresen – a nők 34%-a, míg a férfiak 20%-a -, pedig jó tudni, hogy 1 kg marhahús előállításához átlagosan 15500 liter, 1 kg baromfihús előállításához 3900 liter vízre van szükség.
Még mindig túl sok ételt dobunk ki
A lakosság közel fele rendszeresen dob ki ennivalót: több mint 40%-uk havonta legalább 1 kilogrammnyit. A szemétbe kerülő élelmiszerek listáját a tejtermékek, a pékáruk és a zöldség-gyümölcs vezetik. A lakosság 77%-a azért dob ki ételt, mert az megromlik, míg 33%-a egyszerűen megfeledkezik róla, 19%-a túl nagy adagot készít, 13%-ának pedig nem ízlik. Fontos látni, hogy az élelmiszerrel együtt a pénzünket is a kukába dobjuk: a megkérdezettek 29%-a bevallása szerint havonta 500-1000 forint értékben dob ki ételt, míg 23%-uknál ez az összeg 1000 és 2000 forint között mozog. Mi segítene csökkenteni az élelmiszerpazarlást? A válaszadók szerint a nagyobb odafigyelés, a körültekintő vásárlás és a lejárati idő hangsúlyosabbá tétele.
Lakáskorszerűsítésre költenének a legtöbben
A kutatás azt is vizsgálta, hogy a magyar lakosság milyen környezetvédelmi célú beruházásokra költené megtakarításait. A megkérdezettek 54%-a lakásának korszerűsítésére – napelem, napkollektor, szigetelés – adna ki pénzt elsősorban, és 31%-uk akár hitelt is venne fel ezek megvalósítására. Tény, hogy a rosszul szigetelt falakon, a tetőn és a padlón keresztül a hő akár fele is elszökhet, a szigetelési beruházások viszont az épületszerkezettől függően akár 2-4 év alatt is megtérülhetnek. A megtakarításukból a válaszadók 26%-a szerezne be elektromos vagy hibrid autót, 27%-a környezetbarát háztartási gépeket.
Jóval kevesebb azok aránya, akik az elmúlt egy év során anyagilag is támogattak környezetvédelmi célokat: 9%-uk zöld programok, 7%-uk zöld civil szervezetek mellé állt. Arra a kérdésre, hogy felajánlaná-e fizetése egy részét a környezetvédelem támogatására, a megkérdezettek 14%-a válaszolt igennel.
„A környezeti fenntarthatóság fontos a Budapest Bank számára, ezért is vállaltuk azt, hogy a WWF Magyarország szakértőinek segítségével 2025-ig 25%-kal csökkentjük ökológiai lábnyomunkat. A karboncsökkentés elérése érdekében számos lépést tettünk már meg: a tavalyi évben többek között megújuló villamosenergiából fedeztük a bank épületeinek fogyasztását, elektromos gépjárművekkel kezdtük el bővíteni flottánkat, új, környezettudatos gépészeti berendezéseket szereztünk be a fiókfelújítások során, és napelemet telepítettünk rákosszentmihályi fiókunkban. E céljainkat termékportfóliónkban is szeretnénk minél nagyobb súllyal megjeleníteni, ennek megfelelően egy fenntartható környezet alapot indítottunk, amely a környezettudatosság megatrendjére is épít. Az alap már a jegyzési időszakot is szép eredményekkel zárta, az azóta eltelt közel három hónap alatt az állomány 4,8 milliárd forintra nőtt. Mindemellett „zöld autó” finanszírozási programunk is egyértelműen sikeresnek bizonyult, hiszen 2020-ban már több mint 1300 alternatív hajtású autót finanszíroztunk csaknem 9 milliárd forint összegben. Ezek az eredmények is jól mutatják, hogy a környezeti fenntarthatóságért felelősséget érző vállalatként a Budapest Bank helyesen tűzte ki ezirányú céljait, amelyeket működési modellje és az említett termékek révén, ügyfeleivel közösen együttműködve sikeresen kíván teljesíteni a jövőben is ” – mondta Puskás András, a Budapest Bank működésért és kockázatért felelős vezérigazgató-helyettese.
„Habár a koronavírus-járvány berobbanását megelőző évben az éghajlatváltozás problémája a közbeszéd középpontjába került, sok embert, vállalatot és kormányzati szereplőt cselekvésre sarkalt, a fenntarthatóság és környezettudatos életmód pedig többeknek beivódott a mindennapjaiba, nem dőlhetünk hátra. Ezt a járvány is megmutatta. Az egyének és a döntéshozók szintjén is fontos az előttünk álló időszak, hogy a helyreállítás során hová rangsoroljuk a környezetünket, a természetet és ezáltal a saját sorsunkat” – emelte ki Klacsán Csaba, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.
Napjaink válságaiban ne feledkezzünk meg az általunk és szokásaink által gyakorolt hatásokról sem, hiszen ez a hosszú távú érdekünk.
[1] A WWF Magyarország a Budapest Bank támogatásával 2020 novemberében 500 fő megkérdezésével körülbelül 50 állítás alapján vizsgálta a magyarországi 18-59 éves, internetet használó városi lakosság attitűdjét és szokásait többek között olyan témakörökben, mint az élelmiszer-vásárlási és étkezési szokások, a hulladékkezelés vagy a környezettudatosság. A minta online reprezentatív kor, nem, iskolai végzettség, régió és településtípus mentén. Az adatfelvételt az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. végezte.
Kapcsolódó tartalmak
2025.02.04.
Az energiaszegénységről kicsit másképp
2025.01.24.
Kifogtuk az óceánból a csabai diákokat
2024.12.10.