Látszólag a gazdákat segíti, valójában azonban hosszú távon súlyosbíthatja a mezőgazdasági termelés vízhiányát a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását célzó, 2020 novemberében beadott javaslat. A törvényjavaslat eltörölné a mezőgazdaságban öntözési céllal használt talajvízkutak létesítésének és üzemeltetésének engedélyezését azokon a területeken, ahol az öntözés felszíni vízből nem megoldható. A WWF Magyarország szerint vissza kell vonni a törvényjavaslatot, helyette a fenntartható vízgazdálkodást ösztönző szabályozási és agrártámogatási koncepció kialakítására lenne szükség. (Frissítve 2020. 11. 20-án)
A környezet lesz az áldozata a bürokráciacsökkentésnek
A jelenlegi szabályozás vízjogi engedélyhez köti a mezőgazdasági öntözési célú kutak létesítését, a vízgazdálkodási törvény módosítására tett javaslat azonban bizonyos feltételek mellett eltörölné ezt az engedélyezési eljárást és csupán bejelentési kötelezettséget írna elő. Az indoklás szerint a lépésre azért van szükség, hogy csökkenjenek a gazdákra háruló adminisztrációs terhek.
„Bár az engedélyezési folyamat költséges és bonyolult, azonban nem öncélú. Az engedélykérelemben kell megadni többek között a kút tervezett műszaki paramétereit, a használat során keletkező szennyvíz kezelésének módját, továbbá a vízkészletekre és a környezetre gyakorolt egyéb hatásokat is be kell mutatni. A hatóság ezeket a tényezőket vizsgálja és akkor tagadja meg az engedélyt, ha a kút létesítése veszélyezteti a vízkészleteket vagy más módon rontja a környezet állapotát. Ez biztosítja az egészséges és biztonságos környezet megóvását” – nyilatkozta Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője.
Egy rossz helyen létesített, műszakilag rosszul kivitelezett kút potenciális szennyezőforrás. A hibás kúton keresztül növényvédőszerek vagy műtrágya és szerves trágya szennyezheti a felszín alatti vízkészletet, melyek a társdalom stratégiai készletének tekinthetők.

Vízpótlás kell, de nem mindegy, hogyan
A gazdálkodók részéről jogos a víz iránti fokozódó igény, hiszen évről évre egyre súlyosabb a vízhiány, az aszálykárok növekednek. Az aszályos időszakok gyakoribbá válása és a csapadékeloszlás kiszámíthatatlansága már ma is megkeseríti a gazdák életét. Ezek a folyamatok óriási kockázatot jelentenek a mezőgazdaság számára. A biztonságos mezőgazdasági termeléshez vízpótlásra van szükség, de nem mindegy, hogy a vizet honnan és miből pótoljuk. A szóban forgó törvényjavaslat a vízkészletek túlhasználatát vagy éppen pazarlását tenné lehetővé olyan aszályos időszakokban, amikor ezekkel takarékosan kellene bánni.
A vízre egyre szűkösebb erőforrásként kell tekintenünk, és össztársadalmi szempontból minden olyan szabályozás vagy döntés hátrányos, amely pazarlásra ad lehetőséget A jogszabályokkal és agrártámogatásokkal a víz megtartására kellene ösztönözni a gazdákat. Támogatni szükséges őket abban, hogy takarékosan és fenntartható módon gazdálkodjanak a lehulló csapadékkal és a földeken megjelenő belvízzel. Az öntözés csupán egy tüneti kezelése a szárazodásnak, és sokszor még inkább elmélyíti a vízhiány problémáját.
„Az öntözés jelentős beruházásigényű tevékenység, amit inkább a tehetős gazdák engedhetnek meg maguknak. A csökkenő talajvízszint tovább száríthatja az öntözni nem képes gazdák földjeit, akiknek így csökken a termésmennyiségük és még inkább versenyhátrányba kerülhetnek” – tette hozzá Kajner Péter, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője.
Átgondolt koncepció mentén kellene szervezni a mezőgazdasági vízgazdálkodást
A WWF Magyarország szerint a törvényjavaslat benyújtása előtt széleskörű egyeztetéseket kellett volna folytatni az érintettekkel, különösen a vízhiányos területeken tevékenykedő gazdákkal. Részletesen vizsgálni kellett volna a környezeti és társadalmi hatásokat, továbbá szükséges lenne a módosított törvénynek az uniós és hazai jogszabályokkal is összhangban kerülnie.
„Jelenleg elképzelésünk sincs arról, hogy az intézkedés hány gazdálkodót érintene, milyen és mekkora terhelést róna a vízkészletekre. Hatásvizsgálatot kellett volna készíteni a törvényjavaslathoz annak érdekében, hogy elővigyázatos módon történjen a felszín alatti vizeink használata, valamint biztosítható legyen a vízhez való egyenlő és méltányos hozzáférés. Hiszen Alaptörvényben vállalt kötelességünk természeti értékeink ápolása és megóvása, illetve a jövő generációk életfeltételeinek védelme erőforrásaink gondos használatával. A WWF Magyarország részéről ezért kérjük, hogy vonják vissza a törvényjavaslatot, és helyette egy társadalmi szereplőkkel érdemben egyeztetett mezőgazdasági vízgazdálkodási koncepció kidolgozását javasoljuk” – fejezte be Dedák Dalma.
Magyarország szárazodik
Magyarország kiszárítása folyamatosan zajlik, és ehhez a mezőgazdaság is jelentősen hozzájárul. Az elmúlt másfél évszázad vízrendezései módszeresen kiszárították az országot, csakhogy napjainkban sok helyen a gazdáknak a vízhiány nagyobb problémát jelent, mint a víztöbblet. A szárazodásnak leginkább kitett Homokhátságon vannak olyan területek, ahol a felszín alatti vizek átlagos szintje az elmúlt 50 évben 3 métert süllyedt, és ez csak részben írható a klímaváltozás számlájára, jelentősen hozzájárultak a folyamatokhoz a felszín alatti vízkivételek és vízelvezető vízrendezési munkák is. A mezőgazdaság veszteségeit vizsgálva megállapítható, hogy az aszálykár több mint két és félszerese a többletvizekből fakadó károknak. Pedig utóbbiak segítségével mérsékelhetők lennének a szárazság okozta problémák.
„Ma Magyarországon az Egyenlítőnél is hosszabb, több mint 42 000 km csatornarendszer vezeti el a károsnak tartott belvizet. Pedig az értékes csapadék egyre ritkábban érkezik a földekre, azonban ilyenkor gyakran hirtelen nagy mennyiségű esővíz zúdul le. Ha a csapadék nem tud a mélyebb fekvésű területeken összegyűlni, mert elvezetjük és esély sincs arra, hogy beszivárogjon a talajba, akkor a csapadékos időszakok nedvességtöbblete nem tudja kiegyenlíteni a száraz időszakokban bekövetkező vízhiány. Ez a felszín alatti vizek szintjének süllyedéséhez is hozzájárul, az öntözőkutak egyre többször kiapadhatnak” – hangsúlyozta Kajner Péter.

Frissítés
A sajtóban megjelent hírekre reagálva a WWF Magyarország felhívja a figyelmet, hogy valótlan az az állítás, miszerint fenti közleményünk az illegális, már létesített kutakról szól.
Szervezetünk az újonnan létesített kutak engedélyezési eljárásának eltörlésére, vagyis a törvényjavaslat 1–3 §-ában szereplő módosítások és kiegészítések kapcsán hívta fel a figyelmet a lehetséges problémákra.
Az engedélyezési eljárás eltörlésével kapcsolatos alkotmányossági és környezetvédelmi aggályainkat a jövő nemzedékek szószólójának figyelemfelhívása is alátámasztja.
Mindezzel együtt üdvözöljük az Agrárminisztérium egyeztetési kezdeményezését, nyitottak vagyunk a gazdálkodók érdekeit szem előtt tartó és a környezet védelmét megnyugtatóan szolgáló felelős döntés kialakítására.
Kapcsolódó tartalmak
2023.04.21.
A Föld napján is veszélyben vannak a természetes élőhelyek
A természetes élőhelyek pusztulása globálisan és hazánkban is égető probléma – egyrészt azért, mert a vadon élő állatoknak...
2023.04.20.
Bocs, van egy perced? – Hasznos tudnivalók ember-medve találkozás esetére
Az utóbbi időben ismét észlelték medvék jelenlétét hazánk területén. A nagyragadozók, így a medve jelenléte alapvetően jót jelent, mindannyiunk közös érdeke, hogy elkerüljük a közvetlen találkozásokat, és néhány apró praktikával minimalizáljuk a konfliktusokat az együttélés érdekében.
2023.04.03.
Digitális információs hub indul a fenntartható üzleti megoldásokért
A WWF projektjének célja, hogy a közép- és kelet-európai vállalati szektort olyan, tudományosan megalapozott jó gyakorlatokkal inspirálja, amelyek a természetet és az üzleti életet is szolgálják.
2023.02.16.
A fenntartható akkumulátorgyártás feltételeinek 10 pontja
Hazánk ipari fejlődési irányait alapvetően meghatározza az egyre növekvő mértékű akkumulátorgyártás. Súlyos probléma, hogy a nagy természetierőforrás-igényű, stratégiai fontosságú iparág jogszabályban előírt környezeti értékelése elmaradt, és számos esetben az egyes gyárépítések hatásvizsgálatát is nagy valószínűséggel „felszalámizták”.
2022.12.22.
Karácsonyi vegán receptek Nikoleta Kováčová gasztrobloggertől
Nikoleta Kováčova, a Nyers lány nevű blog és három vegán szakácskönyv szerzője 2013 óta vegán. Hagyományos recepteket alkot újra könnyen elkészíthető formában, vegán alapanyagokból. A WWF Kelet- és Közép-Európa megbízásából most három hagyományos karácsonyi fogást készített el, köztük töltött káposztát, kizárólag növényi eredetű alapanyagokból.
2022.12.20.
Az erdőirtást megakadályozó úttörő törvényről állapodtak meg az EU vezetői
A háromoldalú megállapodás hatalmas győzelmet jelent a WWF által vezetett globális #Together4Forests kampány számára.
Az Európai Unió a továbbiakban nem engedélyezi azoknak a termékeknek a behozatalát, melyek termelése erdőpusztítással jár. Az EU döntéshozói a napokban zárták le az erről szóló tárgyalásokat, és történelmi megállapodásra jutottak – a rendelet ugyanis a világon elsőként lép fel a globális erdőirtás ellen, és jelentősen csökkenti az Európai Unió működésének természetre helyezett nyomását.
2022.12.19.
Mura, Dráva, Duna – élő folyók, élő együttműködés
A Mura, a Dráva és a Duna országhatárokon átívelve nyújt létfontosságú értékeket a természet és az emberek számára – éppen ezért megóvásuk, helyreállításuk nélkülözhetetlen. A két és fél évig tartó lifelineMDD projekt a három folyót érintő problémák feltárását, megismerését és megismertetését, valamint a régión belüli együttműködések fejlesztését tűzte ki célul, és képzésekkel, gyerektáborokkal, terepi vizsgálatokkal és tanulmányokkal a háta mögött zárult december végén.