Sietve szögezzük le, hogy nem. Égethetünk akácot, és mást is. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanakkor a szükségesség és arányosság elveit sérti, és így alkotmányellenes, ha a gazdálkodó a védett természeti területeken a kivágott akácos helyén újra akácost hoz fel. Nézzük, miért.
Szerző: Dr. Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője
Az Alkotmánybíróság 2024. április 12-én közzétett határozata alapján alaptörvény-ellenes a 2022. augusztus 4-i, – már a kihirdetése pillanatában is nagy vihart kavart – kormányrendelet (ez a 287/2022. (VIII. 4.) Korm. rendelet, ami a köznyelvben „tűzifarendeletként” rögzült) egyik pontja. Méghozzá az, amely szerint az akácos, illetve más idegenhonos fafaj véghasználata (tarvágása) után a védett területeken sem kell annak helyén őshonos fafajjal felújítani (1. § (2) bekezdés a) pontja). Maradhat az akác; lényegében egy újabb vágásfordulóra. Oké, ez így Alaptörvény-ellenes, de mégis, mi a gond az akáccal?
Akác, a jolly joker, a mindent lebíró
Szakmai körökben köztudott, hogy Magyarország „kenyéradó fája” – a hungarikummá is előléptetett „magyar akác” (fehér akác) – az Egyesült Államok keleti részéről származik. (A volt agrárminiszter, Fazekas Sándor tíz éve elhíresült kijelentését, mely szerint „Nem osztjuk azt a véleményt, ami a balliberális oldalon megfogalmazódik, hogy Észak-Amerikából behurcolt özönnövény lenne az akác” a tények tükrében nem könnyű értelmezni.) Nálunk eleinte síkvidéki homokos talajokra telepítették a 18. századtól; később aztán jutott belőle domb- és hegyvidékekre is. Fája szinte „mindenre” jó – a szőlőkarótól az épületfán át a tűzifáig –, a virágaiból készülő akácméz pedig széles körben keresett termék.
Igen ám, de a fehér akác (ahogyan például a bálványfa, az ostorfa vagy az amerikai kőris is) agresszíven terjedő úgynevezett özönnövény. Nem csak a telepítéssel szomszédos gyepekre „megy ki legelni”, hanem „begyalogol az erdőbe” – és így idővel az őshonos fákból álló tölgyesből is akácos lesz. Persze a kiskerteket éppúgy elárasztja, ha nem figyel a gazda – akkor aztán évekig feladattal és költségekkel látja el, amennyiben meg akar szabadulni tőle. Az értékes védett természeti területeken álló erdőket és gyepeket szintúgy meghódítja az akác, és a gyökerein található baktériumok által megkötött nitrogén felhalmozódó vegyületei idővel elpusztítják az őshonos növényeket. A bodzán és a csalánon kívül még néhány gyomjellegű növény bírja ki csupán alatta. Ahol az akácot nem szorítjuk vissza, ott hiába van tájvédelmi körzet vagy nemzeti park, „kenyéradó fánk” néhány évtized alatt felszámolja a természetes élőhelyeket.
Keressük az akác helyét
Több mint két évszázada ismerkedünk az akác tulajdonságaival, de csupán 1996-ban került bele a természet védelméről szóló törvénybe, hogy védett természeti területeken nem lehet vele (és a többi, jóval kevésbé elterjedt idegenhonos fafajjal) többé „felújítani” – vagyis hagyni, hogy a kivágott fák tuskói, a sérült gyökerekből felsarjadó akácos újra felnőjön (1996. évi LIII. törvény a természet védelméről, 33.§ (3) b) pont). Helyette őshonos fákból álló erdőt kell létrehozni; az így felmerülő költségeket is vállalva. Ezen az úton lehet biztosítani, hogy védett területen ne romoljon, sőt helyreálljon a természetes növénytakaró. Az akác visszaszorítására különféle EU-s források használhatók, amit számos projekt fel is használt az elmúlt évtizedekben. (Ilyen idegenhonos-visszaszorítási feladatokat vállalt például a Nagykőrösi Pusztai Tölgyesek LIFE-pályázat, amiben a WWF Magyarország is részt vett – és az ország egyik utolsó nagyobb kiterjedésű pusztai tölgyesének megmentését célozta.) Védett és Natura 2000 területeken kívül ugyanakkor éppen a fehér akác telepítése és felújítása az, ami EU-s forrásokból támogatható. A kompromisszum elkezdett körvonalazódni – az akác területe növekszik a védett és Natura 2000 területeken kívül, azokon belül pedig az elmúlt három évtizedben elvben csökken. Hogy a kompromisszum egyensúlyhoz vezet-e, arról lehet vitatkozni. Egy biztos: több akácunk van, mint Európa többi országának együttvéve. Elférni elfér, ámde „igazi erdők” elől veszi el a helyet. A térfoglalása nem csak a szocialista időkben nőtt rendületlenül, hanem sokáig a rendszerváltás után is. Mégis, az egyensúly beállítása megkezdődött, és annak további javításához megvannak az eszközök. Majd 2022 hosszú, forró nyarán jött egy rendelet.
Na de, a tűzifa…
A veszélyhelyzetre történő hivatkozással született meg 2022 augusztusában a sok vitát kiváltó tűzifarendelet, aminek egyik pontja éppen arról szólt, hogy nem szükséges az akácosok kitermelése után a természet védelméről szóló törvény által megfogalmazott módon őshonos fafajjal felújítani a területet, maradhat az akác. Elsőre talán logikát is nehéz benne felfedezni, hogy ennek mi köze az ország tűzifaellátásához. Nos, annyi köze van, hogy az őshonosokkal történő felújítás költségei ilyenkor nem terhelik meg a gazdálkodót, ezért könnyebb szívvel vágatja ki az akácost, és juttatja a fapiacra. Látszólag mindenki nyer – az erdőgazdálkodónak több pénz marad a zsebében, az olcsó tűzifa megjelenik a piacon. Egyedül a természet károsodik, hiszen az újabb vágásfordulóig marad az akác. Ennek árát végső soron mindannyian megfizetjük, mert vagy egyre romló védett területeink lesznek, vagy a terjedő akác visszaszorítása a jövőben még nagyobb költségeket és környezeti terhelést fog jelenteni, mint amit most be kellett volna fektetni a lecserélésébe. A legvalószínűbb, hogy mindkettő bekövetkezik.
Az Alkotmánybíróság egy bírósági indítvány nyomán kezdett foglalkozni az üggyel, amit a Jövő Nemzedékek Szószólója beadvánnyal (ún. amicus curiae) támogatott meg. Az indítványozó bíróságtól, a Szószólótól, valamint az Alkotmánybíróságtól idézett érvelés elemei a következők:
- …a támadott rendelkezés nem alkalmas a kívánt cél elérésére – azaz a megnövekedett tűzifaigények biztosítására –, továbbá nem arányos a szabályozás révén elérni kívánt cél az általa más alapvető jogban okozott kárral, mert a természetvédelmi célok megvalósulását évtizedekre visszaveti azzal, hogy az idegenhonos inváziós fajok biológiai sokszínűséget romboló hatásait hosszú távon érvényesülni hagyja.
- Mindezeken túlmenően nem is szükséges, mert a cél elérésére rendelkezésre áll más olyan eszköz is, amely nem vagy kevésbé korlátoz alapjogot.
- …a biológiai sokféleség védelmével ellentétes hatású, ha az elsődlegesen védelmi rendeltetésű, védett természeti területen lévő erdőben nem történik meg az idegenhonos fajok visszaszorítása.
- …a szabályozás [valóban] nem teljesíti sem a szükségesség, sem az arányosság követelményét.
- A szabályozás az Alaptörvény 38. cikkéből fakadóan a jelen nemzedékek, valamint a jövő nemzedékek érdekeinek egyensúlyát is felszámolja, figyelmen kívül hagyja a nemzet közös örökségét képező természeti értékek védelmének szempontjait, [azaz valójában] teljesen kiüresítette az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdését
Mindezek tükrében az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezés visszamenőleges hatályú megsemmisítéséről és alkalmazásának tilalmáról döntött.
Tovább is van, mondjam még?
Sajnos a tűzifarendelet egyéb pontjai – bár az agrárminiszter utasítása folytán “csak” a majdnem 50%-ot kitevő magánerdőkben megvalósulva – további aknákat rejtenek. Ugyanis védett és Natura 2000 területen is lehet a korábban tilalmas időszakokban – a madarak költési idejében – fát termelni (1. § (1) “Fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozóan jogszabályban vagy hatósági döntésben megállapított korlátozást nem kell alkalmazni”). Talán kevésbé számszerűsíthető módon, mint az akác esetében, de itt is felvethető, hogy valóban szükség van-e a természet „életenergiáinak” kimerítésére ahhoz, hogy kicsivel könnyebben jussunk az erdeinkből tűzifához. Miközben ráadásul több százezer hektár olyan erdőnk van, amiben nem gazdálkodik a tulajdonosa. Ezeken a döntően nem védett területeken bőven lehetne fát termelni az erdőtörvény amúgy sem túl szűken megrajzolt vörös vonalainak rendeleti úton való átlépése nélkül, csak meg kellene találni hozzá a megfelelő anyagi ösztönzőket, vagy arra alkalmas jogi eszközöket. (A WWF Magyarország 2022 augusztusának végén több más zöld civil szervezettel együtt nyílt levélben tiltakozott a rendelet várható hatásai és annak keletkezési körülményei ellen.)
A hivatalosan is elérhető statisztikai adatok tanúsága szerint a tűzifarendeletet követő időszakban valóban példátlan mértékben megnőtt a fakitermelés. Döntő részben nem a tűzifarendelet egyenes következményeként, hanem mert ennyi rugalmasságot megengednek az erdőtervek, és a politikai elvárásoknak valamennyi állami erdőgazdaság igyekezett megfelelni. Azóta látjuk, hogy a tűzifa iránti kereslet – részben a felhalmozott tartalékoknak köszönhetően – drasztikusan csökkent. Egyöntetű vélemény szakmai körökben, hogy a tűzifarendelet kiskapuira – beleértve a védett természeti területen álló akácosok kitermelését ösztönző “ötletre” – semmi szükség nem volt. A tűzifapiac az állami beavatkozás következtében enélkül is a feje tetejére állt, miközben a túltermelt faanyag nem az erdőben, hanem a kerti fészerek mellé pakolva várja, hogy majd egyszer, évek múlva befűtsenek vele. (Ennek ugyanakkor – megfelelő tárolás mellett – kétségtelen előnye, hogy a felhasználók legalább nem a nedves fát tüzelik el, a környezetre és az emberi egészségre rendkívül káros módon.)
Miért kell egyáltalán ennyi tűzifa?
A rövid válasz: mert nincsenek leszigetelve Magyarországon a házak. Kellő mértékben, kellő hatékonysággal és arányban. Az utcát fűtjük, vagy ha nagyobb távlatban gondolkodunk minderről – a bolygónk légkörét. Nemcsak a kivágott akáccal, az egyéb fafajokkal is: kocsánytalan és csertölggyel, bükkel, hárssal, kőrissel. Az állami támogatással dübörgő biomassza-erőművek sem segítenek – legnagyobb arányban hulladékhőt termelnek, és csak kisebb részben villamos áramot. Miközben egy cserépkályha 80%-os hatásfokkal állít elő energiát a tűzifából, addig ez a biomassza-erőműveknél átlagosan 40%. Ha nem pazarolnánk ilyen döbbenetes mértékben a természeti erőforrásainkat, például a házak szigetelését 30%-kal javítanánk, az évente kitermelt faanyag jelentős része – akár millió köbméteres nagyságrendben – az erdőben maradhatna.
Már miért hagynánk ott? – tehetné fel kérdését az, aki úgy véli, hogy „csak a kivágott fa a jó fa”, vagy hogy „az erdőket időnként meg kell fiatalítani”. Ökológiai szempontból természetesen egyik vélekedés sem igaz. Mint élőhely, egy erdő annál jobb, minél nagyobb mennyiségű és minél változatosabb élő és holt faanyag van benne. Annál megfelelőbb és biztonságosabb élőhelye a madaraknak, kisemlősöknek, rovaroknak, növényeknek, gombáknak és a táplálkozási hálózat többi elemének, amelyek felsorolása szétvetné írásunk kereteit. Az erdőben hagyott fa továbbá eltárolt szenet, megszűrt és portalanított levegőt, megtartott vizet, párás erdőklímát, zajcsökkentést és lelki megnyugvást jelent. Hogy valaki hajlandó-e fizetni ezért? Alighanem van rá kereslet – hiszen a biztonság, a nyugodt, tiszta, épen megóvott környezet mindannyiunknak fontos –, a nyaraláskor részben ezt fizetjük meg. Itthon is megfizetjük (gondoljunk a jobb természeti környezetben lévő ingatlanok árára), vagy ha nem most, akkor később fogjuk, sokszorosan. Amikor az akácosokból és a lerontott erdőkből rövid idő alatt működő ökoszisztémákat kell eszkábálnunk, mert a globális változások ellen a legkisebb falu határában is küzdeni kell majd. Most még reménykedhetünk, hogy a józan iránytartással megspórolható a majdani katasztrófaelhárítás.
Tanulság
Erdeinket nem úgy használjuk, nem úgy védjük, hogy a manapság legfontosabb szerepüket minél inkább betölthessék. Több száz éve a legfontosabb szerepük a faanyag biztosítása volt, továbbá, hogy a kivágott erdők helyén legelők és szántók lehessenek. Ma a legfontosabb a klíma és az élővilág védelme. Az erdők ingyen biztosítják mindezt, ha nem károsítjuk őket rendszeresen. Az elégtelenül kevés korlátozással működő erdőgazdálkodás károsítja az erdőket, amivel Alaptörvényt sértünk. Ritkán, de szembesülhetnek ezzel a jogalkotók. Az Alkotmánybíróság most felemelte a szavát, mindannyiunk érdekében.
Fotók: Gálhidy László / WWF Magyarország
