Legutóbb 2013 júniusában áradt a Duna, akkor Budapesten 891 cm-rel tetőzött. Az idei tetőzés majd 2 méterrel alacsonyabban, 693 cm-en volt, nem érte el a II. fokú készültségi szintet.
Az árvizekre legtöbben úgy gondolnak, mint káros, emberéleteket, infrastruktúrát veszélyeztető jelenségre. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az áradások a folyók és árterek természetes és létfontosságú jelenségei. Arra talán mindenki emlékszik tanulmányaiból, hogy a Nílus áradása tette (és teszi) lehetővé a gazdálkodást és az emberi élet fennmaradását Egyiptomban, a sivatagi zónában. És talán legtöbben arra is emlékeznek, hogy Mezopotámia létét is a Tigris és Eufrátesz folyók vize és áradásai alapozták meg (maga a Mesopotamia név is folyók közét jelent), míg civilizációk eltűnése mindig aszályokhoz, száraz időszakokhoz kötődik. Nálunk másképp volna ez? Egyáltalán nem.
Hazánkban a legpusztítóbb árvizek a folyószabályozások megkezdése utáni időszakban voltak, amikor az ember megpróbált beleavatkozni a folyó életébe, területet venni el tőle és egy időre maga is elhitte, hogy szembemenve a fizika és biológia törvényeivel, a víz varázsütésre elérhetővé válik vagy épp eltüntethető a tájból.
1838 márciusában Esztergomban a jeges Duna szintje a Szent Péter és Szent Pál-templom oldalában mellmagasságig ért, ugyanekkor Budapesten Ferencváros és Terézváros mélyebb részeit 2 méter víz borította, a Nemzeti Múzeum kerítéséig kiöntött.
A Tisza szabályozásának megkezdése után érte Szegedet is a legsúlyosabb árvíz 1897 márciusában; mivel az indokolatlan és átgondolatlan kanyarátvágások miatt a Tisza vize a felső szakaszokról gyorsan elérte Szegedet, továbbhaladni azonban nem tudott a kívánt mértékben.
Napjainkban egyre többen érzik az ártereken is a víz és az áradások hiányát.
A folyószabályozásokkal nem csak egy életforma, az ártéri gazdálkodás, a folyóval való együttélés szűnt meg, hanem az (egykori) árterek kapcsolata is megszűnt a folyóval. Így hiába jöttek létre új mezőgazdasági területek, ezeket sorozatos és mind súlyosabb aszályok sújtják (ott, ahol egykor a víz volt a meghatározó!).
A Dunát és Tiszát ért további kedvezőtlen hatások (hajóutak kimélyítése, kavicskitermelés, felső szakaszokon vízerőművek és tározók létesítése) miatt a folyók mellékágaiba egyre ritkábban és egyre kevesebb víz jut. Ez oda vezet, hogy a mellékágak feltöltődnek, ezek is elszakadnak a folyótól, a főág pedig mind mélyebbre vájja magát a medrében, megszüntetve a kapcsolatát az egykori ártér részeivel. Míg korábban az áradások során a folyó vize nagy területen tudott szétterülni (így nem voltak jelentősen kiugró árvízi szintek), majd ott akár a csapadékhiányos időszakok során is megmaradni és a talajba szivárogni, a szabályozásokkal keskeny mederbe kényszerítve a folyót mind az árvizek, mind a nagy területeket érintő aszályok gyakorisága is jelentősen megnőtt.
Mindezek miatt van okunk örülni az áradásoknak. Természetesen az nem jó, ha az épített infrastruktúra károsodik – és ez nem is történt meg a mostani áradás során – azonban tudnunk kell, hogy erre csak akkor kerül sor, ha figyelmen kívül hagyjuk a folyó és az ártér törvényszerűségeit és az ártérbe építkezünk – arra számítva, hogy irreális költségen, a köz pénzéből védelem épül ki saját ingatlanunk köré.
Az áradások során átmenetileg több útszakaszt is lezárnak, így történt ez idén is. Ez apró kellemetlenség, esetleg kisebb kerülő a közlekedőknek, viszont ekkor alapozzuk meg a környező területeken történő gazdálkodás lehetőségeit és ez arra is erőteljes hatással van, aki megvásárolja a mezőgazdasági termékeket, hiszen nem mindegy, milyen áron.
Az áradások számos jelenségre irányítják rá a figyelmet. Ilyenkor a szigetek szintén víz alá kerülnek. A mellékfolyók, befolyó patakok vize is visszaduzzasztódik, akkor is, ha vízgyűjtőjükön nem hullott jelentősebb csapadék. Az árvízvédelmi töltések mentén is érdekes jelenségeket figyelhetünk meg, hiszen ilyenkor hatalmas nyomáskülönbség alakul ki a nagy víztömeggel borított hullámtér és a vízmentes mentett oldal között.
Eleink tudták, hogy az árvizektől nem félni kell, hanem megtanulni együttélni velük és kihasználni jótékony hatásukat. Mi se legyünk tudatlanabbak náluk, találjuk meg a folyó és ember együttélésének fenntartható módjait és alkalmazzuk ezeket a 21. század elvárásaihoz igazodva.
