Projekt időtartama: 2023-2027
A 2023 szeptemberében elindult, négyéves LIFE ASAP projekt a hazai települések klímastratégiájának felülvizsgálatára és a fiatalok fenntarthatósággal kapcsolatos témákba való bevonására fókuszál. A projekt partnertelepülései a nemzetközi WWF által létrehozott One Planet City Challenge és We Love Cities programokban is részt vesznek.

A projekt céljai
Az EU LIFE ASAP projekt elsődleges célja, hogy segítséget nyújtson a csatlakozó városoknak meglévő éghajlatvédelmi tervük, azaz Fenntartható Energia- és Klímaakciótervük (SECAP) felülvizsgálatában, valamint támogassa a CO2-kibocsátás csökkenését, a klímaalkalmazkodást és az energiaszegénység mérséklését előirányzó intézkedések gyakorlati megvalósítását, annak érdekében, hogy a városok mielőbb elérhessék 2030-as klímacéljaikat és a 2050-es karbonsemlegességet.
A projekt első két évében a fent említett programot Ajka Város Önkormányzatával és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatával szoros együttműködésben valósítjuk meg. A projekt második két évében a kezdeményezést kiterjesztjük és új magyar önkormányzati partnereket vonunk be a programba.
Hogyan segítjük a településeket?
- A projekt partnertelepülései a klímatervük felülvizsgálata során részletes értékelést kapnak a jelenlegi stratégiájukról, valamint olyan javaslatokhoz juthatnak, amelyek kézzel fogható változásokat indíthatnak be helyi szinten.
- A települések egy új riportálási eszközzel gazdagodnak, amely megkönnyíti az akcióterv megvalósításának nyomonkövetését, és az adatok automatikus feltöltését a Polgármesterek Szövetségének (Covenant of Mayors) felületére.
- A program során a klímaterv felülvizsgálatának társadalmasítására kiemelt figyelmet fordítunk, így az érintett felek bevonása mellett a helyi fiatalok megszólítására és aktvizálására, valamint a WWF által útnak indított “We Love Cities” kampány helyi szintű népszerűsítésére, a We Love Solutions versenyre helyezzük a hangsúlyt.
- Az együttműködés során a partnertelepüléseink nemcsak egy módszertani értelemben vett korszerű SECAP stratégiával fognak gazdagodni, hanem a helyi fiataloknak is lehetőségük van saját ötletiket megvalósítani egy fenntarthatósági témában kiírt pályázattal.
Mi történt eddig?
Egyedi workshop Ajkán és Békéscsabán

A WWF Magyarország fél napos fenntarthatósági workshopot szerveztünk zöldülni vágyó fiataloknak és fiatalokkal foglalkozó pedagógusoknak, közösségszervezőknek, aktivistáknak. A workshop egy nagyobb ívű tudásfejlesztési sorozat egyik bevezető állomása volt.
Fiatalokkal a zöld városért. Pályázati felhívás (lezárult)

Pályázatot hirdettünk békéscsabai és ajkai szervezeteknek. A felhívás célja a helyi fiatalok mozgósítása a város zöld jövőjéért. A pályázatot elnyerő szervezet egy szakmapolitikai ajánlás csomagot fog elkészíteni a helyi ifjúság aktív bevonásával. Ezt az ajánlás csomagot aztán egy döntéshozói találkozón fogják a fiatalok prezentálni a város vezetésének. A pályázatot elnyerő szervezet a fenti feladatokhoz fog a WWF Magyarországtól forrásokat és támogatást nyerni.
Együttműködő településeink arattak elsöprő sikert a nemzetközi We Love Solutions fenntarthatósági versenyen

Két magyar város megmutatta, hogyan is néz ki, ha fontos, mit gondolnak a helyiek a város és az éghajlatváltozás kapcsolatáról. A legtöbb városlakót Ajka és Békéscsaba tudta megszólítani és aktivizálni ezekben a kérdésekben, így ez a két település végzett az első két helyen a nemrég zárult We Love Solutions nemzetközi versenyben.
VEGYÉL RÉSZT TE IS VÁROSOD ALAKÍTÁSÁBAN! We Love Solutions kampány

Neked vannak elképzeléseid arra, hogyan tehetne többet lakókörnyezeted a klímaváltozás ellen? A We Love Solutions nemzetközi versenyben 3 portugál (Almada, Braga és Cascais), 2 romániai (Beszterce és Brassó) és 2 magyar város (Ajka és Békéscsaba) versenyez abban, melyikük tudja a legtöbb lakosát aktivizálni, bevonni a várostervezésbe. Ők azok a települések, akik a WWF helyi irodáival együttműködve fejlesztik tovább klímaterveiket.
Ajkaiak és békéscsabaiak javaslatait kérdeztük városuk klíma-jövőjéről

2024. május végén a két város fiataljaitól online kérdőívben kértünk ötleteket, javaslatokat, hogyan látják a városok zöld jövőjének lehetőségeit. Békéscsabán 4 hét alatt 287-en töltötték ki a kérdőívet, Ajkán 133 válasz gyűlt össze. Ezek a javaslatok adták a We Love Solutions kampányunk alapját, azt az 5-5 javaslatot, amelyekre a helyiek szavazhattak.
Városuk klímaalkalmazkodásáról tartottunk workshopot fiatalokkal

2024 tavasszal érdeklődő, városuk klímaalkalmazkodásáért elkötelezett és inspiráló fiatalokkal találkoztunk Ajkán és Békéscsabán. A dunántúli és a dél-alföldi városban a LIFE ASAP projekt keretében segítünk a két település klímastratégiájának felülvizsgálatában, és minél több helyi fiatalt igyekszünk bevonni a fenntarthatósággal kapcsolatos témákba.
A békéscsabai Ifjúsági Parlamentben jártunk

2024 áprilisában részt vettünk és plenáris előadást tartottunk a Békéscsabán megrendezésre kerülő Városi Ifjúsági Parlamenti Konferencián.
Kifogtuk az óceánból a csabai diákokat
A WWF Magyarország is csatlakozott a LIFE ASAP partnertelepülésén, Békéscsabán megrendezésre kerülő, országos szinten is kiemelkedő középiskolai versenyhez, a Garabonciás napokhoz. A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium különdíjas csapata nyerte a Fishbank játékot, amelynek keretein belül halászok és cégvezetők bőrébe bújva kóstolhattak bele abba, hogyan lehet fenntarthatóan működtetni az óceáni halászatot, s ezáltal teljesebb képet kaptak az ökologikus gazdálkodás szerepéről.
Piknik, divat workshop és közös gondolkodás. Diákok bevonásával újul meg a klímaterv két hazai városban
Izgalmas közös munka zajlott két hazai városban, miután a békéscsabai Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány és az ajkai Kristály-völgy Terület- és Vidékfejlesztési Egyesület egyenként 1,8 millió forint támogatást nyert a WWF Magyarország Fiatalokkal a zöld városért programjában. 2025. január 1-je és május 31-e között helyi fiatalok, középiskolás diákok mozgósították társaikat, programokat szerveztek, együtt gondolkodtak városuk klímabarát jövőjéért.

Fiatalokkal a fenntarthatóságért – Képzés fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára a LIFE ASAP projekt keretében
A Train the Trainer tevékenység keretében képzési programot szerveztünk fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára, akik mind sikeresen teljesítették a képzési feltételeket. A tréningek középpontjában a zöld rendezvényszervezés és a közösség mozgósítása állt.

Fenntartható város: Ajka jövőjét a diákok is formálják
A LIFE ASAP projekt keretein belül kiemelt figyelmet fordítunk a partnervárosok aktív bevonására, különös tekintettel a jövő generációjának mozgósítására. 2024. év végén meghirdettük a “Fiatalokkal a zöld városért” pályázatot, melynek részeként helyi fiatalokat vontunk be a helyi klímaterv felülvizsgálatának folyamatába, hogy saját ötleteikkel is hozzájáruljanak Ajka megújult klímastratégiájához.
Lezárult a „Fiatalokkal a zöld városért” program
2025. májusában hivatalosan is lezárult a LIFE ASAP program keretében meghirdetett „Fiatalokkal a zöld városért” kezdeményezés. A projekt célja az volt, hogy a fiatalokat aktívan bevonja a klímaváltozáshoz való helyi alkalmazkodás tervezésébe, és lehetőséget adjon nekik arra, hogy saját környezetük zöldebbé és élhetőbbé tételében véleményt formáljanak, javaslatokat dolgozzanak ki.

Médiamegjelenések
https://ajkaiszo.hu/hogyan-legyunk-klimatudatosak-a-fenntarthatobb-eletert/
https://behir.hu/a-wwf-el-kozosen-vizsgaljak-felul-bekescsaba-energia-es-klimastrategiajat
https://youtu.be/pefVcruzm3w
https://www.beol.hu/helyi-gazdasag/2024/03/energia-klima-forum-bekescsaba
https://uzletem.hu/europai-unio/ket-magyar-projekt-a-243-millio-euros-zold-beruhazasi-csomagban
https://bekescsabahirek.hu/hirek/ket-magyar-varos-ahol-helyi-fiatalok-formaljak-a-fenntarthato-jovot-1332.html
https://trademagazin.hu/hu/ket-magyar-varos-ahol-helyi-fiatalok-formaljak-a-fenntarthato-jovot/
…
Mi a One Planet City kihívás?

A WWF One Planet City kihívás (One Planet City Challenge, OPCC) 2011-es elindulása óta arra szólítja fel a városokat, hogy mutassák meg elkötelezettségüket és aktívan vegyenek részt az éghajlatváltozás elleni globális fellépésben. A WWF Magyarország segít feltárni, hogy mit tehet a településed az éghajlati válság leküzdésében, és a városokat a tudományos alapú éghajlat-változási intézkedések felé tereli. Mostanáig 70 országból 900 város csatlakozott a kihíváshoz. A 2024-és év kiemelkedő az OPCC történetében: 48 országból 359 város vett részt a klíma-kihívásban.
Tudj meg többet az One Planet City kihívásról!
Kövesd a projekttel kapcsolatos híreinket!
Projektpartnerek:
Koordináló szervezet: WWF Svédország
Minta településeket koordináló partnerek:
WWF Románia
WWF Portugália
WWF Magyarország
Megvalósítás ideje: 2023. szeptember 1. – 2027. augusztus 31.
Teljes cím: „LIFE Accelerated Sub-national climate Action & Participation through One Planet City Challenge”
Projektazonosító: 101113591
Teljes költségvetés: 2 069 800,31 Euró
EU LIFE támogatás: 1 241 880,31 Euró
A projekt az Európai Unió LIFE programjának támogatásával valósul meg.
Projekt honlapja: https://wwf.panda.org/projects/one_planet_cities/what_we_do/eulifeasap/

Kapcsolódó tartalmak
2025.12.17.
LIFE REALS
2025.01.31.
RESTORIVER
2024.11.28.
Partnerség az Élő Dunáért
2024.09.01.
Falka Napok
2024.02.13.
EUKI BIOJUST
2024.02.01.
EcoDaLLi
2024.01.15.
LIFE RESTORE for MDD
2023.12.20.
EUKI RENewLand
2023.12.05.
MOSAIC
2023.08.23.















